Már hogyne merülhetne fel, amikor számtalan ilyen létezik is. Igaz, hogy felfestéssel, vagy "pogácsákkal" megtámogatva, a szabályok is egyértelműek: amíg benne haladsz, addig belülre kell tartani, amikor meg ki akarsz hajtani, akkor jobbra kell sorolni. Elvileg ott nem ütközhetsz/kerülhetsz konfliktusba másik járművel, mert annak (ha kívül halad(t)), akkor már eggyel korábban ki kellett hajtania a körforgóból. Tehát a kisorolásod is szabad kell legyen.
Tehát pont az általad leírt, egyirányúból kanyarodás - besorolási - szabályaihoz hasonló a helyzet. Az, hogy belsőnek, vagy külsőnek hívjuk a sávokat - irreleváns. (Bár nem tudom, mi másnak hívhatnánk azokat....)
Addig fel sem merült bennem a gondolat, amíg a hivatkozott hsz-ban, egy másik téma kapcsán le nem írtátok, hogy a két "párhuzamos"* sáv meglétéhez, nem elengedhetetlenül szükséges a felfestés, elég lehet, ha megfelelően széles az úttest.
Naponta hajtok be egy ilyen nagyon széles körforgalomba. Simán el lehetne férni - a már benn haladó mellett - "kívül"; Pláne, hogy én a következő lehetőségnél már ki is hajtok. Tiltja ezt az elsőbbségadás kötelezettsége?
*Nyilván, matematikai/geometriai értelemben párhuzamosak csak egyenesek, vagy szakaszok lehetnek, de bonyolult lenne pl. "koncentrikusnak" nevezni. Ráadásul a párhuzamos közlekedésű utak is kanyarognak ;) |