|
|
|
|
 |
mustármaggombolyító
2020-11-24 20:14:34
|
280551
|
Én azt az értelmet látom benne, hogy az az idős ember, aki tart a fertőzéstől, az csak ebben az idősávban megy, így nagyobb biztonságban van. Aki nem tart a vírustól, az ugyanúgy vásárol, mint eddig. Ez jobb a tavasszal alkalmazott szisztémához képest, mert akkor az idős vásárló csak az adott sávban vásárolhatott, aztán az vagy sikerült, vagy nem.
A járvánnyal kapcsolatos rendelkezések nem mindig átgondoltak. Ez azért is van, mert a kormány hol a fertőzés terjedésére figyel, hol a gazdaság fékeződésére, hol pedig a maga által kitalált egyéb prioritásokra (pl. a sportrendezvények látogathatósága), ahogy éppen gondolja. Ebből adódik a kapkodás. A lakossági reakció is heterogén, nyilván az adott emberek aktuális helyzete, érintettsége, lehetőségei miatt.
Mit csinálnál most, ha nem lenne "vírushelyzet"?
|
|
 |
hotblood
2020-11-24 19:43:06
|
280549
|
Nincs, akkor volna, ha a maradék időben nem mehetnénk, csak a 65 alattiak. Így 5-19 ig azt a két órát leszámítva, mindenki vegyülhet. Gyakorlatilag kit korlátoztak? A dolgozó korosztályt, aki amúgy is rohan, van aki több műszakban dolgozik, fut a gyerekét stb.. ráadásul értelmetlenül..
Szerinted normálisan át vannak gond a az egyéb rendelkezések ezzel kapcsolatban?
|
|
A hozzászólás:
 |
dirtydoggy
2020-11-24 19:31:05
|
280548
|
Régebben volt ilyen többször is. Mostanában szinte semmin sem lepődöm meg.
Van értelme ebben a formában az idősek bevásárlási sávjának? |
|
Előzmény:
 |
hotblood
2020-11-24 17:59:27
|
280547
|
Igen, volt már rá példa
Kaptál mostanában olyan hírt, amitől ledöbbentél, lefagytál? |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|