Keresés

Részletes keresés

Pac Creative Commons License 2020-11-14 12:22:16 717790

Ez a 2 év le van valahol írva, vagy ez meg csak a te véleményed?

 

Oda van írva: szvsz = szerény véleményem szerint. Legalább két év az utánpótlásban.

 

Akkor Ramadan Fradi nevelésnek számít majd?

Vagy mondjuk Ödegaard Real Madrid nevelés szerinted?

Szoboszlai (Akkor ő meg Salzburg nevelésnek számít?

 

Nehéz összehasonlítani, mert az egyes országokban más és más rendszer van. Sok helyen az U19, U20 csapatot, a tarcsit, stb. másképp versenyeztetik, vagy épp nincs is egyik vagy másik. Van, ahol a másodosztályban, de profik között, van, ahol lejjebb. Pl. Ramadannak semmi köze az első csapathoz, de a másodosztályú Soroksárhoz sem, a Fradi II-ben játszik, előtte pedig az U19-ben. Nyáron lesz 2,5 éve, hogy nálunk van.

 

A norvég kölök épp két évet húzott le a harmadosztályban, azóta (majdnem 4 éve) viszont már felnőtt focista, ha nem is a Realban, de felnőtt.

 

Pontosítsunk, ott is képezték, ott képezték tovább.

 

Ott és abban az időszakban lett belőle labdarúgó. 10 évesen ő is csak egy ügyesen focizó kiskölyök volt.

 

És szerintem azok jóval meghatározóbbak a későbbiekre, mint a 10 éves kor feletti rész.

 

:-))))

 

Az állampolgárságot meg hagyjuk. Nego meg magyar állampolgár, és egy szót nem tud magyarul.

 

Szerencsére Argentínában és Spanyolországban is a spanyol a hivatalos nyelv. :-))

 

Mert nem azt nézik olyankor, hogy milyen a képzés, hanem elmondhassák azt, hogy pld. a Barcaban játszanak.

 

Hülyék mindenütt vannak. Mármint azok, akiknek csak ez számít. És a legtöbb helyen a családnak kerül sok pénzbe a gyerek sportolása, ritka az, hogy egy gyerekfocista pénzt kap azért, hogy ott játsszon, pláne sok pénzt. (főleg, hogy rengeteg országban törvénybe ütközik az efféle)

bigacsiga2003 Creative Commons License 2020-11-14 11:39:42 717789

komolyan azt akarod írni, hogy 10 éves kor alattól szamithat sajat jatekosnak, vagy hogy az egy lényeges kor? hát egyaltalan nem, 6-14 éves kor közt ha csak rendszeresen focizik bőven elég, 14-18 közt dől el kb minden, ott milyen terheleést, miylen edzőt, milyen irányokat kap. aki ebben a korban 2-3-4 évet volt ugyanannal a csapatnal, az szerintem simán "saját nevelés". teljesen tulértékeled, hogy alsós, kisiskolás korban mi történik a gyerekkel, annyi kell ott igazán, hogy szeresse a focit és játszon.

A hozzászólás:
Eagles2016 Creative Commons License 2020-11-14 11:28:14 717788

Az mindegy, hogy te minek nevezed vagy tartod, attól még saját nevelés. Ha valaki értékelhető időt (szvsz legalább két évet) tölt az első csapatba kerülése előtt a fiatalabbaknál, akkor az saját nevelés, ez ilyen egyszerű.

Ez a 2 év le van valahol írva, vagy ez meg csak a te véleményed?

Akkor Ramadan Fradi nevelésnek számít majd?

 

Vagy mondjuk Ödegaard Real Madrid nevelés szerinted? 2 szezont letolt a Castillaban, de közben már előtte 15-16 évesen Norvég felnőtt válogatott volt.

 

 

Mégis, akkor ki a fene nevelt belőle játékost, ha nem a Barcelona???? Kurva mindegy, hogy milyen útlevele van, az számít, hogy ott képezték. Nem mellesleg: marha régóta spanyol állampolgár is.

 

Pontosítsunk, ott is képezték, ott képezték tovább. Egy 10 éves gyereknek, aki pld. Gera, Szoboszlai (Akkor ő meg Salzburg nevelésnek számít? Mert 2 évet játszott a Lieferingben.) stb. szintet akar elérni pályafutása során, annak már jóval 10 éves kora előtt le kell tenni az alapokat. És szerintem azok jóval meghatározóbbak a későbbiekre, mint a 10 éves kor feletti rész.

 

Az állampolgárságot meg hagyjuk. Nego meg magyar állampolgár, és egy szót nem tud magyarul.

 

 

Egy csomó "noname" egyesület ugyanolyan vagy akár jobb képzést nyújt, mint a topcsapatok utánpótlása.

 

Ezt mondom én is, hogy a nagyokról álmodoznak, és persze, hogy oda fognak menni, ha ugyanazt az összeget teszik le az asztalra, mint a kevésbé népszerű csapatnál. Mert nem azt nézik olyankor, hogy milyen a képzés, hanem elmondhassák azt, hogy pld. a Barcaban játszanak.

 

 

A bulvársajtó mióta mérce? A szaksajtó megírta, hogy pont a Barcelona nevezetes arról, hogy arányaiban rengeteg egykori játékosuk nemhogy "kuka" lett, hanem értékelhető karriert futott be. Nem lettek BL győztesek meg sokszoros bajnokok mint a Messi-csoport, de profi labdarúgók lettek.

 

Pont azt írtam, hogy nem attól hangos a sajtó...

 

De ettől függetlenül, tudsz olyan játékost az elmúlt 10-15 évből, aki spanyol születésű, ott kezdte a pályafutását a Barcanal (Nem 14-15-16 évesen került oda), és felkerült az első csapatba?

 

Mert ha annyira jó lenne az utánpótlásuk, akkor minimum 5 évente 1 ilyen gyereknek ki kellene kerülnie onnan.

Előzmény:
Pac Creative Commons License 2020-11-13 13:00:51 717767

A Barcanak 7 saját nevelésű játékosa,  legalábbis amit ők annak tartanak, mert játszottak a B csapatukban, vagy az akadémián. Én Piguen kívül nem igazán tartom egyiket sem saját nevelésűnek. Az, hogy 14-15 évesen megveszik a tehetségeket, attól nem nevezném őket "saját" nevelésnek.

 

Az mindegy, hogy te minek nevezed vagy tartod, attól még saját nevelés. Ha valaki értékelhető időt (szvsz legalább két évet) tölt az első csapatba kerülése előtt a fiatalabbaknál, akkor az saját nevelés, ez ilyen egyszerű.

 

Igaz Messi kb. 10 évesen került oda, de rajta már akkor is látszódott, hogy kiemelkedő képességekkel rendelkezik. De argentínként vicces lenne spanyol csapat saját nevelésű játékosának titulálni.

 

:-)))))

Mégis, akkor ki a fene nevelt belőle játékost, ha nem a Barcelona???? Kurva mindegy, hogy milyen útlevele van, az számít, hogy ott képezték. Nem mellesleg: marha régóta spanyol állampolgár is.

 

Csak nyilván ha egy gyerek is választhat, hogy melyik csapatban akar játszani 10 évesen, akkor a Barca nagy előnyben van, meg mondjuk egy Real vagy Juve, City, Bayern stb. Viszont nemhogy egy Fradi, de még egy Valencia, Inter, Dortmund sem indul ugyanolyan eséllyel, ha mindegyik csapat ugyanolyan összegű szerződést rakna le a szülők elé.

 

Évente sok ezer gyerek akar (és százezer álmodozik) bármelyik fent említett csapat utánpótlásába kerülni, pár tucatnak sikerül. És az, hogy egy gyerek sztárcsapat akadémiájára kerül, az nem jelent önmagában semmit. Sem magasabb színvonalat, sem több esélyt.

Egy csomó "noname" egyesület ugyanolyan vagy akár jobb képzést nyújt, mint a topcsapatok utánpótlása.

 

Nem attól hangos a sajtó, meg az ottani "C-Közép", hogy 98 kuka lett, tovább adtuk kisebb csapatokban, hanem arról, hogy van egy  Fatink, akiből sztár lehet.

 

A bulvársajtó mióta mérce? A szaksajtó megírta, hogy pont a Barcelona nevezetes arról, hogy arányaiban rengeteg egykori játékosuk nemhogy "kuka" lett, hanem értékelhető karriert futott be. Nem lettek BL győztesek meg sokszoros bajnokok mint a Messi-csoport, de profi labdarúgók lettek.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!