Keresés

Részletes keresés

Eagles2016 Creative Commons License 2020-11-13 12:27:26 717764

A Barcanak 7 saját nevelésű játékosa,  legalábbis amit ők annak tartanak, mert játszottak a B csapatukban, vagy az akadémián. Én Piguen kívül nem igazán tartom egyiket sem saját nevelésűnek. Az, hogy 14-15 évesen megveszik a tehetségeket, attól nem nevezném őket "saját" nevelésnek. Igaz Messi kb. 10 évesen került oda, de rajta már akkor is látszódott, hogy kiemelkedő képességekkel rendelkezik. De argentínként vicces lenne spanyol csapat saját nevelésű játékosának titulálni. Csak nyilván ha egy gyerek is választhat, hogy melyik csapatban akar játszani 10 évesen, akkor a Barca nagy előnyben van, meg mondjuk egy Real vagy Juve, City, Bayern stb. Viszont nemhogy egy Fradi, de még egy Valencia, Inter, Dortmund sem indul ugyanolyan eséllyel, ha mindegyik csapat ugyanolyan összegű szerződést rakna le a szülők elé.

 

Nem azt mondtam, hogy nem jók, de ők sem arra építenek. Inkább már kész játékosokat vesznek, akik más felnőtt csapatokban már tettek le valamit az asztalra.

Persze ha felvásárolnak 10-15 éves fiatalokat, és 100-ból 1-2 befut, akkor nem azt fogják mondani, hogy 98-at tovább kellett adnunk. Nem attól hangos a sajtó, meg az ottani "C-Közép", hogy 98 kuka lett, tovább adtuk kisebb csapatokban, hanem arról, hogy van egy  Fatink, akiből sztár lehet.

A hozzászólás:
bigacsiga2003 Creative Commons License 2020-11-12 10:23:38 717702

a Barcelonaban es a Real Madridban is korubelol 10x annyi sajat nevelesu jatekos lepett palyara mint a Fradiban.

Mondjuk 0x10 az nulla, de azért taán érted.

el kellene már engedni ezt a hulyeseget, hogy a nagy csapatok nem jok utanptlasban

Előzmény:
Eagles2016 Creative Commons License 2020-11-12 10:04:06 717698

Egy bajnokságot csapatsportban soha nem lehet egy játékosnak köszönni. Mert, ha nem lennének mögötte a középpályások, a védők és a kapus, akkor hiába rúgna 100 gólt. Még egy Ronaldo vagy Messi esetén sem lehet ilyet kijelenteni. Varga góljainak nagyrészét, nem egyéni alakításainak köszönhette.

Isael, ahogy írtam is, valóban formán kívül van. De még így is hasznosabb tagja tud lenni a mai Fradinak, mint Roli, még akkor is, ha a csúcsformájához közeli teljesítményt tudna nyújtani. De tudjuk azt is, hogy Roli attól a formájától messzebb van, mint Isael a saját csúcsformájától. Szerintem az eddigi eredmények Rebrovot igazolják, és ő valamiért úgy döntött, hogy Isaellel, de Varga nélkül nevezi a csapatot a BL-re. Az, hogy ez mennyibe kerül, nincs értelme ezen rágódni. Ha felhúzod magad ezen, attól nem fog kevesebbe kerülni. Ha nem lenne itt Isael, akkor sem lenne több pénz a zsebedben. Lehet Roli többe kerül, ha a tudásukat arányosan összehasonlítjuk. Főleg a játékperceket tekintve. Ha így nézzük Bogdán is felesleges. De mi van, ha Dénest kiállítják vagy lesérül, és utána szükség lesz a Bogdánra.

 

Az pedig, hogy az utánpótlásért kit kellene felelősségre vonni, az jó kérdés. Viszont az Ajaxot leszámítva, melyik komolyabb klub épít a saját utánpótlására? El kellene már engedni ezt a görcsösen ragaszkodjunk a magyar játékosokhoz témát. Mert annak már vége. Magyar játékosokkal max. egy Paks színvonalat lehet hozni. Aki erre vágyik, az menjen oda. Nincs messze. Én inkább nézem a mai Fradit BL-ben, mint attól rettegjek egész szezonban, hogy jövőre NBII.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!