Egy bajnokságot csapatsportban soha nem lehet egy játékosnak köszönni. Mert, ha nem lennének mögötte a középpályások, a védők és a kapus, akkor hiába rúgna 100 gólt. Még egy Ronaldo vagy Messi esetén sem lehet ilyet kijelenteni. Varga góljainak nagyrészét, nem egyéni alakításainak köszönhette.
Isael, ahogy írtam is, valóban formán kívül van. De még így is hasznosabb tagja tud lenni a mai Fradinak, mint Roli, még akkor is, ha a csúcsformájához közeli teljesítményt tudna nyújtani. De tudjuk azt is, hogy Roli attól a formájától messzebb van, mint Isael a saját csúcsformájától. Szerintem az eddigi eredmények Rebrovot igazolják, és ő valamiért úgy döntött, hogy Isaellel, de Varga nélkül nevezi a csapatot a BL-re. Az, hogy ez mennyibe kerül, nincs értelme ezen rágódni. Ha felhúzod magad ezen, attól nem fog kevesebbe kerülni. Ha nem lenne itt Isael, akkor sem lenne több pénz a zsebedben. Lehet Roli többe kerül, ha a tudásukat arányosan összehasonlítjuk. Főleg a játékperceket tekintve. Ha így nézzük Bogdán is felesleges. De mi van, ha Dénest kiállítják vagy lesérül, és utána szükség lesz a Bogdánra.
Az pedig, hogy az utánpótlásért kit kellene felelősségre vonni, az jó kérdés. Viszont az Ajaxot leszámítva, melyik komolyabb klub épít a saját utánpótlására? El kellene már engedni ezt a görcsösen ragaszkodjunk a magyar játékosokhoz témát. Mert annak már vége. Magyar játékosokkal max. egy Paks színvonalat lehet hozni. Aki erre vágyik, az menjen oda. Nincs messze. Én inkább nézem a mai Fradit BL-ben, mint attól rettegjek egész szezonban, hogy jövőre NBII. |