Keresés

Részletes keresés

Tonio 2.0 Creative Commons License 2020-11-12 12:35:33 33034

Egyre nagyobb gátlástalanságok történnek, bármiféle jogi, és általában politikai következmény nélkül.

Mi lenne az, ami ezen a tendencián változtat? Gyurcsány Ferenc és az MSZP visszatérése?

Ez a logika meg, hogy "a kisebb rosszra szavazok" inkább egyfajta önmegnyugtatás a legtöbbeknek, hogy "á, én nem vagyok benne ebben a szekértábor harcban, á, én nem az érzelmeim alapján döntök, hanem a kisebb rossz alapján". Hát, vagy így van, vagy nem (ezt mindenki eldöntheti, ha magába néz), de ha napi 100 vödör szar helyett csak napi 1 vödör szart eszünk meg, azzal ki vagyunk segítve?

Ebből a körből kellene rég kitörnünk szerintem.

Volt is rá esély, hogy ezt meghaladjuk, mert 2018-ban úgy nézett ki, hogy az MSZP és a DK összeomlik, és talán ki lehet alakítani valami új pólust, ami az elmúlt 30 év sikkasztóitól, gazembereitől, dilettánsaitól nagyrészt mentes.

Csak az volt a probléma, hogy a Jobbik és az LMP is a saját belharcaival volt elfoglalva, így a kertek alatt visszakapaszkodott Feri (persze taktikusan a feleségét tolva előtérbe).

Aztán már a Momentumnak is ehhez + a szokásos óbaloldali gazdasági, kulturális és média"elit" elvárásaihoz kellett alkalmazkodnia, így az önkormányzati választások óta visszakaptunk a régi, csodálatos 2002-2010 közötti időszak emblematikus figurái közül már eddig is jó néhányat, hát még mi lenne kormányváltás esetén.

Na erre mondom én, hogy kösz, de nem, és szavazok a Kutyákra, de csak akkor, ha önállóan indulnak, és nem tudják belekényszeríteni őket is a DK-tól a Jobbikig terjedő ún összefogásba.

Ha ők is beszállnak, akkor vagy érvénytelenül szavazok, vagy a vasárnapi kirándulást választom.

Dobcsány. Creative Commons License 2020-11-12 09:57:01 33031

az igazán nagy kasza most lesz nekik, szarért, hugyért felvásárolják persze állami pénzen az összes bajba jutott, hitellel terhelt szállodát

A hozzászólás:
Nyugdijas_szektor Creative Commons License 2020-11-12 09:49:20 33030

Nyilván lopni fognak, de a mérték egyáltalán nem mindegy. Mondjuk arra a pillanatra is hiába várunk, hogy Viktor egy reggel felébred és az mondja Mészárosnak, hogy "Lőrinckém elég hotelünk van már, nem kell több balatonparti telek."

Előzmény:
Kevin Creative Commons License 2020-11-12 08:21:34 33017

2022-ben 12 éve lesz, hogy nem jutnak a húsosfazék közelébe.

 

El tudod képzelni mennyire lehetnek éhesek?

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!