A heti meccsre járáshoz (30-33 meccs, és csak a bajnokik) tényleg vállalás kell. A rekordom 20, mikor a 16 csapatosban kint voltam az összes hazain, mellé 5 idegenbelin, amiből 2 Pesten volt. Továbbá 3 szerdai kupameccs. (Kiestünk, azért nem lett több.) Idegenbe mindig kocára jártam, a nagyobb stadionokba sikerült eljutni, nagyon messzire (Zalaegerszeg, Szombathely) nem. És sok pesti meccs jegyhiány miatt maradt ki, ki tudja, hány derbi, és néha egy Kispest-Fradira se fértem be, bár talán gyakrabban nem, mint igen.
Vagyis lehet, hogy ezt a 20-23-as rekordot megdöntöttem tavaly, csak nem számoltam meg az összes selejtezőt és csoportkört, viszont arányában nem ugyanaz, mint a 30/20.
Kéthetente egy hazai meccs bele kell férjen, végül is évi 15-7 meccsről beszélünk, ennyi program meg összegyűlik valakinek koncertből és moziból is. (Legjobb hétvégém: csütörtök koncert, péntek kocsma, hogy már ne maradjon ki, szombat koncert, vasárnap derbi.) Mostanában "nehezebb" az életünk, hogy csoportkörök vannak, amihez sok selejtező is dukál. De van mit bepótolni, főleg a 2006-2010 közötti hiányt. Azt sose értettem, miért vannak kevesebben egyes hétközi meccseken, jobb otthon ülni és tévézni? (Kamu, hogy alszol 9-kor, állítólag régen se tették az emberek, csak mert nem volt net és 25 csatorna.) Nyilván a vidéki nem indul meg, ami érthető is, de engem "feldobott", mikor munkából menet az üres ételes dobozom akarta kidobatni a szekus a táskámból, valaki meg overállban jött melóból meccsre. Persze a Juve ellen összegyűlünk 20 ezren, szóval azért látszik, hogy aki meg akarja oldani, hétközi fordulót is be tud iktatni. Furcsa is lenne a BL félházzal, mert másnap munka.
|