Keresés

Részletes keresés

091010 Creative Commons License 2020-11-07 17:37:06 717464

A heti meccsre járáshoz (30-33 meccs, és csak a bajnokik) tényleg vállalás kell. A rekordom 20, mikor a 16 csapatosban kint voltam az összes hazain, mellé 5 idegenbelin, amiből 2 Pesten volt. Továbbá 3 szerdai kupameccs. (Kiestünk, azért nem lett több.) Idegenbe mindig kocára jártam, a nagyobb stadionokba sikerült eljutni, nagyon messzire (Zalaegerszeg, Szombathely) nem. És sok pesti meccs jegyhiány miatt maradt ki, ki tudja, hány derbi, és néha egy Kispest-Fradira se fértem be, bár talán gyakrabban nem, mint igen.

Vagyis lehet, hogy ezt a 20-23-as rekordot megdöntöttem tavaly, csak nem számoltam meg az összes selejtezőt és csoportkört, viszont arányában nem ugyanaz, mint a 30/20.


Kéthetente egy hazai meccs bele kell férjen, végül is évi 15-7 meccsről beszélünk, ennyi program meg összegyűlik valakinek koncertből és moziból is. (Legjobb hétvégém: csütörtök koncert, péntek kocsma, hogy már ne maradjon ki, szombat koncert, vasárnap derbi.) Mostanában "nehezebb" az életünk, hogy csoportkörök vannak, amihez sok selejtező is dukál. De van mit bepótolni, főleg a 2006-2010 közötti hiányt.
Azt sose értettem, miért vannak kevesebben egyes hétközi meccseken, jobb otthon ülni és tévézni? (Kamu, hogy alszol 9-kor, állítólag régen se tették az emberek, csak mert nem volt net és 25 csatorna.) Nyilván a vidéki nem indul meg, ami érthető is, de engem "feldobott", mikor munkából menet az üres ételes dobozom akarta kidobatni a szekus a táskámból, valaki meg overállban jött melóból meccsre.
Persze a Juve ellen összegyűlünk 20 ezren, szóval azért látszik, hogy aki meg akarja oldani, hétközi fordulót is be tud iktatni. Furcsa is lenne a BL félházzal, mert másnap munka.

A hozzászólás:
titi-ratatata Creative Commons License 2020-11-07 17:04:47 717461

na igen...

kimenni egy meccsre a haverokkal az egy jó buli.

hetente megcsinálni, az egy életforma.

én 1995-ben , miután szívósék eltüntették a bl-lóvét...abbahagytam a kijárást.

nekem az akkor és máig is megbocsájthatatlan...

(ha akkor nem élik/lopják el/ fel a pénzt, szerintem legalább 5 bajnoki címmel többünk lenne!) 

 

Előzmény:
Szuper_Bola Creative Commons License 2020-11-07 09:04:29 717446

Egyébként a tegnapi témához még visszakanyarodva. Ha esetleg olyan szerencsés helyzetben van az ember, hogy nem egyedül, hétvégente meccset nézve, sokszor TV-ben éli meg a dolgokat, akkor sokkal nehezebb nem a puszta tényeket látni (zsoldosok, állami pénz, hülye kommunikáció, furcsa emberek a vezetőségben). Az, hogy én még tudok lelkesedni biztos, hogy azért van, mert maradt egy mag körülöttem 8-10 ember, akivel a Fradi nem csak egy sportcsapat, hanem a mindennapok része, közös valami a barátokkal, személyesen megélve annak minden percét. Talán már ez nincs meg a Doktor úrnál. Nem lehet összehasonlítani egy zürichi túrát egy TV-ben nézett Celtic meccsel. Ég és föld a kettő hatása az emberre! A 3 és fél év szünet után kicsit nyűg volt újrakezdeni, de nagyon nem bántam meg a dolgot!

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!