OFF
Félreérted, a személyes szál itt teljesen mellékes.
Meccsen sem izgatom magam ha egy-egy szurkoló halkan vagy hangosan cseszegeti az éppen hibázó játékost. Ha pont a lányom az, akkor sem.
Azzal is kiválóan együtt tudok élni, hogy sokakat nem érdekel a női futball (majdnem focit írtam, de aztán kitöröltem, mert az csak a játszótéten van ;-) ), ezért nem követik, nem nézik.
Ami valójában kiakasztott, az a sportértékezés, vagyis a szubjektív érdektelenség objektivizálása. És azért tértem vissza témára, hogy a férfi csapat balfaszkodásain keresztül érzékeltessem: mennyire szubjektív fogalom ez.
A sportértékezéssel az a legnagyobb probléma, hogy ez a korlátolt gondolkodás (pontosabban annak hiánya) vezetett például oda, hogy pl. a női labdarúgásban is sokkal közelebb lehetnénk a világ élvonalához, ha a 70-80-as években az akkor sportértékezők nem nézik le a szakágat csak azért, mert gyerek korukban az ő falujukban a lányok nem fociztak és különben is a fiúkhoz képest milyen ügyetlenek.
Amíg itthon a kényes ízlésű sportvezetés az uralkodó közgondolkodással szinkronban sportértékezett, addig más szövetségek elkezdtek fejleszteni és ma már -- ebben egyetértünk -- egy generációnyi előnyük van.
Meggyőződéseket ha akarnék sem tudnék megváltoztatni. Nem is akarom. De az ilyen sportértékezést nem hagyom ott lógva, hátha olyan is olvassa, akiben van nyitottság.
A lányod meg hozd le nyugodtan a Kocsisra, akármilyen korosztály is, egészen biztosan jó közösségbe és jó edzők kezébe kerül. (Ha komolyabb szinten is futballozni szeretne, akkor ameddig lehet, maradjon fiúk között. Óriási előny később.)
ON
A Fradi kiemeltként várja a következő selejtező kör sorsolását, ami ma 12 órakor lesz.
A Benfica vagy Pomurje (szlovén) lehet az ellenfél.
https://www.uefa.com/womenschampionsleague/draws/2021/2001369/ |