|
|
 |
Didergő Király
2020-10-28 19:28:24
|
265962
|
igen, jobban hasonlított arra, amit sz_attila is írt. jól el voltam tévedve, mert én azt hittem, hogy a magas a levendula (amúgy tényleg tök magas volt, kb. derékig ért), sőt ezek szerint a szaglásom is rossz, mert elmorzsoltam egy kis darabot, és levendula illatúnak éreztem, de ezek szerint a kicsi a levendula.
a hollywoodi kitérő után vissza a valóságba. :)) csináltam egy képet a kérdéses helyről. ahol van az a csúnya szilvafacsonk, ott lenne az egyik gömbkőris, a két fenyőfa helyén, kicsit jobban széjjelhúzva a másik kettő. lemértem, a két szélső fa 970 cm-re lenne egymástól, szóval ennek a fele a fák közti távolság. talán még jó. a terület szélessége ("mélysége") pedig 350 cm. a fák ennek a felső szélén lennének, tehát nem középen. hát lehet, hogy jobb lenne valami zöld a sudárzsálya helyett, de mi? amúgy fenyő, magnólia ide nem jó szerintem, kevés a hely, meg amúgy is olyat akarok, ami ilyen "sorfa", szóval a gömbkőris nekem jó választásnak tűnik (persze úgy lenne az igazi, ha az egész utcában gömbkőris sor lenne, mert én a három fával csak imitálni tudom a dolgot, de mondom itt minden van, mint a búcsúban (meggy, dió, juhar, de legtöbb helyen leaszfaltozták, mert kevés a hely a kocsiknak). |
|
A hozzászólás:
 |
CBNora
2020-10-28 13:05:05
|
265958
|
Jobban megnézve a képet, szerintem ott nem magas levendula van, hanem a Perovskiának egy alacsony változata. Nekem magas fajta van, szárazságtűrő, strapabíró (homokos területről, iparvágány mellől gyűjtöttem a magját), annak egy baja van, elkezdett gyökérről erősen terjedni. |
|
Előzmény:
 |
Didergő Király
2020-10-28 06:59:27
|
265945
|
30 éves ezüstfenyők helyére szeretnék három gömbkőrist, levendulát és egy harmadik növényt telepíteni, ami nem tudom, hogy micsoda, de mindjárt mutatok képeket. az első kérdésem az lenne, hogy mennyire kellene kicserélnem a talajt a fenyők helyén, hogy megfelelően fejlődjenek ezek a növények? a három gömbkőrisből kettőt szinte pontosan a fenyők tuskójának a helyére kell ültetnem, de végül is az egész kérdéses terület a (egyébként egyelőre még ki sem vágott) fenyők koronája alatt van. utcafrontról van szó, a ház kerítése, a ház előtti út és a garázsfeljáró határolja. úgy képzeltem, hogy - az út felől közelítve -: ezen a balatonfüredi utcaszegélyen látható növények közül a legkisebből (ez mi? :)) mondjuk két sor, majd a szintén a linken látható magas levendulából egy sor, aztán jönnének a fák. kár, hogy nem mértem le, hogy milyen mély a terület, de kb. 3 méter lehet, mint a füredi szegély + a fél bicikliút. talán egy picit mélyebb, de szerintem nincs olyan mély, mint a teljes bicikliút + a szegély. holnap lemérem. gondoltam a levendula (amúgy ez a magas levendula milyen fajta pontosan?) helyett puszpángra is, de azok csak akkor tetszenek, ha még nincsenek összenőve és nem válnak sövényszerűvé. a terület fekvése dél-nyugati, egész nap süti a nap. a linken a villanyoszlop utáni első növény micsoda? az sem rossz, több helyen láttam, sokáig virágzik és eléggé igénytelennek tűnik. vélemény, hogy ez mennyire jó ötlet? más tipp esetleg? a gömbkőrisen nem akarok változtatni, sokat agyaltam, hogy mi lenne jó, ami nem nő túl magasra, el is fér alatta a szomszéd a magas teherautójával, bírja a strapát és sorfaként szép, nem találtam jobbat.
a kerítésen belül is van egy ezüstfenyő, ami szintén ki lesz vágva, hogy annak a helyén és környezetében mi lesz, az még elég képlékeny, majd ezzel kapcsolatban is kérek tanácsot. az egyik ötletem a magnólia, azt mondják szereti a savanyú talajt, ami a fenyő helyén adott lenne. |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|