|
|
 |
ketni
2020-10-26 13:49:21
|
669397
|
Ügyes! Nem olyan, mint Orbán és a "jobboldal".
Visszavágni csak a liberális demagógia nyelvén lehet. Semmi másból nem ért a tömeg.
Aki érvel, elveszett. De, az is aki hagyományos értékekről papol miközben lop.
Ezt a liberális sohasem teszi. Ő a fasizmus ellen harcol akkor is amikor kilopja szemünket. |
|
 |
Törölt nick
2020-10-26 12:20:44
|
669386
|
A zsebszultánnak azért a vallásszabadságról lehetnek fogalmai. Ha nem lennének akkor nem nem tudott volna az atatürki, részben szekuláris Töröko.-ból vahabita terrorisztánt csinálni szűk 10 év alatt. Ehhez először a hadseregben kellett minden értelmes tisztet fejreesőre cserélni (monyguk a pancserpuccs idején állítólag még így is csak putyin beavatkozása mentette meg a lelövéstől) kellett építtetni belföldön szűk 10E mecsetet (igen tízezer) és ebben van egy csomó olyan aminek az ajtóján belül az Isztambulból odadeportált imámon kívül senki más nem volt a megépítése óta, meg még pár apróság. Azt megemlíteni kár, hogy mostanra már teljesen nyíltan hirdeti a toszmán birodalom helyreállítását mintegy szűk 3 millió négyzetkilométeren. (Ebbe természetesen a mai Mo. is beleértendő komplett, valamint a Partium és Erdély, pedig azok nem is voltak részei.)
Ami viszont idegesítő, hogy a napokban a zsebszultán a kezébe vette a líbiai partiőrség nevű bohózat irányítását, ergo ezzel újabb fegyver került a kezébe, elsődlegesen az olaszok de amúgy a jajrópajji júnijjó (főleg persze mürkül) ellen. Tavasszal a drinápolyi csatát elvesztette úgyhogy most megnyílik a déli front. |
|
A hozzászólás:
 |
Jimmy the Hand
2020-10-26 10:40:48
|
669378
|
„Mit mondhatnék egy olyan államfőről, akinek fogalma sincs a vallásszabadságról [...] – mondta a török vezető az állami televízióban közvetített beszédében. Szerinte Európának az iszlamofóbia lesz a veszte. A fasizmus új szintre lépett Európában – fűzte hozzá."
Na hát ez több szempontból is érdekes.
Egyrészt, Erdogan szakasztott úgy beszél, mint egy hetedíziglen pedigrés libernyák. Alaposan kitanulta, hogy a libsik milyen harcmodorral teszik tönkre belülről Európát, és most ő is beszállt: fasisztázik, iszlamofóbozik, vallásszabadságozik, amikor egyértelműen világos mindenki előtt, hogy ezeket a bűnöket ő követi el.
Másrészt, akasztják a hóhért: Makaront a saját libsi fegyvereivel alázzák porig. Most aztán megtapasztalhatja, milyen az, amikor demagóg libsi hazugságokkal támadják. Kíváncsi vagyok, hogy mászik ki belőle, és vajon megérti-e, hogy ő maga mekkora tapló volt a múltban. |
|
Előzmény:
 |
nünüke88
2020-10-25 17:01:09
|
669350
|
https://index.hu/kulfold/2020/10/24/recep_tayyip_erdogan_emmanuael_macron_iszlam_fnagykovet/
Párizs hazarendelte szombaton ankarai nagykövetét, miután a török elnök azt üzente francia kollégájának, hogy vizsgáltassa ki az elmeállapotát.
Recep Tayyip Erdoğan török elnök – írja az MTI – egy szombati beszédében tett ilyen megjegyzést Emmanuel Macron francia államfőre. Erdoğan azt kifogásolta, hogy Macron erőteljesebb fellépést helyezett kilátásba az iszlamistákkal szemben egy középiskolai tanár brutális meggyilkolását követően.
„Mit mondhatnék egy olyan államfőről, akinek fogalma sincs a vallásszabadságról, és aki így kezeli az országában élő különféle vallási kisebbségek több millió tagját? Először is ellenőriztesse az elmeállapotát!” – mondta a török vezető az állami televízióban közvetített beszédében. Szerinte Európának az iszlamofóbia lesz a veszte. A fasizmus új szintre lépett Európában – fűzte hozzá.
Az ankarai kormány dühösen reagált arra, hogy Macron bejelentette, megvédi Franciaország szekuláris értékrendjét a radikális iszlámmal szemben. A francia elnök korábban azt mondta, hogy az iszlám világszerte válságba került. A középiskolai tanár, Samuel Paty brutális meggyilkolását követően a mecsetek és az iskolák szigorúbb ellenőrzését ígérte. A 47 éves Patyt azért gyilkolta meg és fejezte le október 16-án egy 18 éves csecsen iszlamista Párizs közelében, mert a szólásszabadságról tartott óráján Mohamed-karikatúrákat mutatott a diákoknak. A gyilkost a rendőrség röviddel a támadást követően lelőtte.
Macron elfogadhatatlanak nevezte Erdoğan szavait. „Követeljük, hogy Erdoğan változtasson politikai irányvonalán, mert minden vonatkozásban veszélyes. Nem bocsátkozunk haszontalan vitákba, és nem fogadjuk el a sértéseket” – tette hozzá. A francia elnök egyúttal bejelentette, hogy hazarendeli konzultációra Franciaország ankarai nagykövetét. Macron megjegyezte: török kollégája nem fejezte ki együttérzését Paty meggyilkolása után. A francia elnök rámutatott: Párizs és Ankara között a szíriai török offenzíva óta egyre több a feszültség, legyen szó Erdoğan líbiai szerepvállalásáról, a földközi-tengeri földgázmezők miatti vitákról vagy a hegyi-karabahi konfliktusban játszott szerepéről. Párizs követeli, hogy Ankara vessen véget veszélyes magatartásának a Földközi-tenger térségében, és elítéli Ankara felelőtlen viselkedését Hegyi-Karabahban. Macron két hónapot adott Erdoğannak a válaszra, és meg nem nevezett intézkedéseket helyezett kilátásba.
Európa akkor lesz válságban igazán, ha továbbra is fasizmusként és iszlamofóbiaként kell értelmezni a szélsőséges iszlamizmus elleni törekvéseket. És nem csak a konkrét merényletkísérletek megakadályozása jelenti az iszlamizmus elleni harcot...hanem pl. hogy nem rohangálhatnak szabadon ismert iszlamista uszítók, és tesznek valamit, hogy a börtönök se dzsihadista toborzóközpontok legyenek. |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|