Nézd, ismétlem: George Clemanceau volt az egésznek az értelmi szerzője. Loyd Georges nem ismerte a magyarországi helyzetet részletesen, Wilson jóhiszemű volt, így mindkettő csak bólogatott Clemanceau szavaira. Az olasz miniszterelnök pedig magyar kérdésekben nem volt érdekelt, Fiumét is mint Horvát-Szlavónországtól mint Magyarország Osztrák-Magyar Monarchia-beli társországától csatolták el.
Gyakorlatilag mindenben Clemanceau szava döntött, ráadásul sokkal ravaszabb észjárású politikus volt mind Loyd Georges-nál, mind pedig Wilsonnál. Gr. Apponyi Albert érveit pedig azzal söpörte el, hogy a bűnös és háborús vesztesnek nem jár felszólalási jog, ill. hogy a többi országok vezető politikusai ne hallgassanak az ő (= Apponyi Gr.) érveire.
Clemanceau ezen túlmenően a három Kisanatant-tagország, Csehszlovákia, Románia, és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság Magyarországgal szembeni gátlástalan területrabló politikájának leggátlástalanabb támogatója volt, ezen belül is kiemleten Romániát -- mint Fr.-o.-nak szintén újlatin nyelvű "testvérországát" -- támogatta. Ezen túlmenően a magyar álláspontok közül az etnikai adatokat nem hitelesnek minősítette, azokat tudatosan és szándékosan félresöpörte és félresöpörtette a többi országgal is, és az etnikai viszonyokat totális mértékben figyelmen kívül hagyta az akkor új trianoni magyar határok meghúzásakor.
Emiatt került az akkor új magyar trianoni határokon kívülre a túlnyomó (70-80 %-os!) többségében magyarlakta Dél-Felvidék, Észak-Erdély a Székelyfölddel együtt, a Délvidék, a Muraköz, és a Muravidék (=? "Vend"-vidék). |
