Keresés

Részletes keresés

megint itt vagyok Creative Commons License 2020-10-17 23:15:40 161328

Próbára tudnám tenni az idegeiket, figyelmüket, reakcióképességüket és állóképességüket a '80-as évek analóg híradó technikájával, úgy, hogy fel sem kellene emelniük a seggüket, de el sem mozdulhatnának a készülékektől 12 órán keresztül.

 

Adott 3db rádió:

Egy R-111-es fónia üzemmódban.

Még egy R-111-es fónia, de titkosított üzemmódban, tehát a T-219 használatával.

Egy R-130-as távíró üzemmódban.

 

Mindhármat egyidejűleg kell figyelned és az első hívásra, amiben a hívójelet csak egyszer adják le, be kell jelentkezned.

Egy fejhallgató a bal füleden, egyik rádió.

Egy fejhallgató a jobb füleden, második rádió.

Egy rádió kihangosítva, mert nincs több füled, harmadik rádió.

 

Egyszerre bejön két hívás.

1/ Állapítsd meg, melyik készülékekről jöttek!

2/ Állítsd prioritási sorrendbe, hogy melyikre válaszolsz először, de a másikra is be kell jelentkezned!

3/ Figyeld tovább a harmadik rádiót is!

4/ Ha a prioritás szerint morze kódban kaptál hívást és azzal együtt egy táviratot, azt le kell venned és válaszolni is kell rá távirattal.

5/ Közben bejött egy hívás a második rádióra és "T" üzemmódba kell kapcsolnod, felvenni az összeköttetést, majd folytatni a morze távirat adását.

 

Ezt egy kezelőnek, egy ügyeletes távírásznak meg kellett oldania és nincs kiborulás, meg "Várj, mert szarnom kell!"

Szelektív hívó nem játszik, ha mond ez valamit!

megint itt vagyok Creative Commons License 2020-10-17 22:32:37 161326

Lemaradt a vigyorgó szmájli!

A hozzászólás:
nifewanderstahl Creative Commons License 2020-10-17 20:55:33 161324

> https://honvedelem.hu/hirek/e-sportolokat-kepez-a-bhse.html

>

> Írhatnak bármit erről az üzletről - mert nem más -, igazi út az elcsökevényesedés felé.

 

Gondolom háborúban ők lennének majd a drón operátorok?

Előzmény:
megint itt vagyok Creative Commons License 2020-10-17 19:39:42 161321

https://honvedelem.hu/hirek/e-sportolokat-kepez-a-bhse.html

 

Írhatnak bármit erről az üzletről - mert nem más -, igazi út az elcsökevényesedés felé.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!