Solskjaer elvileg Sancho-t, Grealish-t és egy középhátvédet szeretett volna, nekem úgy tűnik ezek nagyon nem az ő igazolásai.
A Villa bentmaradt, Grealish ára felment 50-ről 80-ra, így az a deal ugrott, helyette viszont sikerült megszerezni VdB-t, szerintem jó igazolás, nagyon örülök neki, de azért a hétvégi Grealish teljesítmény alapján még az angol a jobb játékos.
Középhátvéd fronton nem tudom mi volt, szó volt arról hogy Ole Upamecano-t szeretné, de ott kontakt sem volt. Jövőre 40M lesz a kivásárlási ára, akkor már esélyünk sem lesz, idén olyan 50-55-ért talán hozható lett volna, de nem volt rá pénz (akkor még azt hitték lesz Sancho..). Gabriel is szóba került, de ő az Arsenal-ba ment, illetve Badiashile is volt említve, de az a vonal is elhalt jó pár hete, amikor beindultak a balhátvéd pletykák.
Sancho pedig a legnagyobb csalódás számomra, még vasárnap este is hittem benne, hogy sikerülhet, aztán tegnap nem volt semmi. Elvileg szeretett volna jönni, úgy tűnt a pénz is megvolt rá és a Dortmund is nyitott volt az eladásra (különben nem lett volna a határidő). Nagyon úgy tűnik ezt a transzfert a Woodward/Judge páros teljesen elrontotta. Az lehetett a stratégia, mint a többi esetben, húzni a végéig, hátha a másik enged az árból kicsit, ha pedig nem, akkor kifizetni az árát és elhozni. Viszont mivel tegnap már semmilyen említés nem volt erről, gondolom annyira megromlott a viszony, hogy a Dortmund jelezte velünk nem hajlandó üzletelni, így már hivatalos ajánlat sem volt.. A napokban biztosan szivárognak majd a részletek..
Szerintem ez volt az esélyünk hogy leigazoljuk és ezt elrontotta a board, valószínűleg Sancho már soha nem lesz United játékos. Persze szeretnék hinni és ilyenkor megnyugtatóak a majd jövőre leigazoljuk hírek, de kb esélytelen. Most kb 140 milliós veszteséggel számolnak a zárt kapuk miatt, jövőre már tényleg valid lesz a kifogás, hogy nincs rá pénz. Valószínűleg konkurencia is lesz érte (olyankor rendszeresen elbukunk) és egy ilyen nyár után nem hiszem hogy idejönne..
Balhátvédet szerintem nem terveztek, csak aztán Regulion elérhető lett, aztán Telles is, utóbbit végül sikerült elhozni nagyon korrekt áron. Szerintem jó igazolás, Shaw-t ha éppen formában van, akkor jobbnak tartom, de Telles is minőségi opció arra a posztra. Williams nagyon szenvedett a bal oldalon, így valószínűleg átjöhet jobbra és ha az AWB/Shaw páros továbbra is ilyen rossz formában lesz, akkor játszhat Telles és Williams, ami szerintem egy minőségi megoldás. A keret mindenképpen erősödött vele.
Cavani-ról nehéz mit mondani, biztosan jobb, mint Ighalo, Martial eltiltott lesz, úgyhogy egyből kezdhet is pár bajnokin, de részemről kb ennyi a pozitívum. A 7-es mez és hogy a klub megpróbálja sztárigazolásként eladni szerintem nevetséges, ez már nem az a Cavani, aki pár éve ontotta a gólokat.. Az előző szezonban már sokat volt sérült, 14 bajnokin 4 gól, hónapok óta szabadon igazolható és nem kellett senkinek (a Benfica tárgyalt vele, de sokalta a fizetését és az ügynöki díjat - 10M euró), szerintem ez az aktuális értékét is jól mutatja. Inkább Falcao/Sanchez szintű produkcióra számítok, aztán majd kiderül. Nálam továbbra is a Rashford/Greenwood/Martial sor a kezdő, Cavani pedig csak kiegészítő a fizetése ellenére is.
Jött két 18 éves szélső, róluk nem sokat tudni. Pellistri a Penarol-ból jön (korábban Varela is, ha emlékszik még rá valaki), Traoré pedig eddig 3x lépett pályára az Atalanta felnőtt csapatában és csak azért sikerült elhozni, mert a Parma kölcsön-ügylet az utolsó pillanatban összeomlott.. Örülök, hogy hozunk fiatal tehetségeket, remélem beválnak (legalább az egyik), de jelen pillanatban Dan James jobb játékos, mint ők..
Összességében szerintem továbbra is Ole szokásos kezdője a legerősebb csapatunk, minőségileg sikerült erősíteni a keretet, több lesz a variációs lehetőség, de sokat nem léptünk előre. Közben viszont a riválisok is erősödtek, nem is keveset. A Pool az amúgy is erős keretéhez adott hozzá két minőségi játékost, az Arsenal elvitte a Gabriel - Partey - Willian sort (nálunk kb mindhárom beférne most a kezdőbe, Willian kérdéses, de Greenwood csak kényszermegoldás a szélen), a Chelsea-t hagyjuk is, a City új védelemmel készült. A Spurs igazolásai annyira nem tetszenek, de a hétvégi hatos után inkább nem mondok semmit :D |