Keresés

Részletes keresés

giornalista Creative Commons License 2020-10-06 19:36:11 137491

érdekes gondolatkísérlet lett volna egyébként Pogbától és De Geától megválni.

 

szerintem ha lenne a klubnál valódi szakmai kompetencia, egy DoF, egy jó edző, stb., akkor ennek lenne értelme. akkor elhinném, hogy ezek nélkül a játékosok nélkül akarjuk újjáépíteni magunkat. persze lássuk is azt, hogy megvesszük a mai De Bruynéket, Kompanykat, akik fiatalok és lehet rájuk építeni.

 

pl. Sancho :P 

 

viszont ma mindkettő eladhatatlan. De Gea a magas fizetése miatt, Pogba pedig egyszerűen túl drága, főleg, hogy két év múlva ingyen is elvihető. 29 évesen még lesz benne 3-4 jó év egy olyan csapatban, ami köré épül és ahol prioritás lesz, hogy megtalálja az edző az ő helyét a csapatban. Solskjaer-nál ez az elején mintha az lett volna, azóta viszont vagy a képesség, vagy a szándék hiányzik erre.

 

de az is igaz, hogy nem vagyunk olyan helyzetben, hogy Pogba köré építkezzünk. ezt az érvet el tudom fogadni. 

nistelrooij Creative Commons License 2020-10-06 15:08:48 137482

Egyetértek Pogba kapcsán. Lehetséges rosszul emlékszem, amikor jött Ole még interimnek, Pogba nagyot ment pár hétig tapsoltunk felszabadult, hogy mégse vírus stb. Párizsi buliból kimaradt, aztán szezon végére ő is rottyra került a csapattal együtt. (Lötyögés, egy jó passzra két labdavesztés, szokásos.) Nyári saga megint, megint nem volt komoly érdeklődő érte, új szezont sérülten kezdte, januárban jött Fernandes megint lett egy jó tavasz, és amikor Pogba visszatért a végére megint borult a középpálya. Nyáron megint nem volt érte érdeklődő, ezért inkább hosszabbításról beszélnek, és akkor Van de Beek. Ez így nagyon rossz dominó, hogy Pogba játszik a neve miatt, mivel hátrafele kevés akkor kell mellé Matic is, és akkor Fred, McTominay, Van de Beek padoznak? :S (itt megjegyezve McTominay és Matic kerettagnak kellene lenni, egy klasszis bikaerős vkp igazolásnak kellene lenni a kezdőben)

 

Négy felemás év után mennyire lehet reménykedni a harmadik, negyedik edző majd végre kitalálja Pogbát? Vagy valószínűbb Pochettino is kókler lenne hamar a fikázóknál, Pogba lötyögését meg továbbra is elnéznék mert látni benne a kÉpEsSéGeT! (ennyi erővel Özilben is látni...) Védekezésben kapott gólokban benne van, támadásban minek ha van már Fernandes és Van de Beek.

A hozzászólás:
magánszám Creative Commons License 2020-10-05 17:40:08 137451

-McTominay esetében elmondható, hogy José „fedezte” fel, de egyértelműen Ole alatt, tavaly ősszel-télen lett beépítve és derült ki róla, hogy keretemberként igenis használható lesz.

-Fred értéke a nullához konvergált a José éra végén. Az, hogy az érte kifizetett 55 milliónak kb. a felét éri most, az megint Ole érdeme.

-Amíg nem lesz a francia mellett Kanté, Vidal-féle játékos, addig erre nincs is sok esély.

 

Kár, hogy hiába volt ott az év eleji jó játék a McTominay-Fred kettőstől a középpályán és Brunoval jó hármast alkottak, ha Matic és Pogba helye kirobbanthatatlan a kezdőből teljesítménytől függetlenül. Önmagában is nonszensz, de azzal megfejelve, amit te is írsz, hogy Pogba mellé mindig is fog kelleni egy olyan robot középpályás, aki helyette is fut, ütközik, végigmelózza a 90 percet. Matic nem ilyen. Akkor lehet csodálkozni, hogy nem megy játék és átrohannak a csapaton.

 

Fred és McTominay mindketten tudnák a melót hozni a középpályán (ha már posztspecifikusan ide sem lehetett igazolni), ami engedné, hogy Pogba előrébb játsszon és ha ezzel együtt Fernandes 10-es pozícióból visszalép 8-asba vagy De Bruyne féle hamis 8-asba, akkor máris lenne lehetőség, hogy a papíron két legkreatívabb játékosa a csapatnak össze tudjon játszani és hátha sikerül kontrollálni egy meccs tempóját és nem fejetlen csirkeként rohangálni fel alá.

 

Egyrészt pozitívum Fred és McTominay feltalálása, másrészt hatalmas negatívum, hogy nem használja őket megfelelően.

 

Donny igazolás után én semmi értelmét nem látom Fernandes mellett Pogbának is csapatnál. Mindig is egy luxus játékos lesz, aki mellé közel komplett csapat kell, hogy tündököljön. Na ettől nagyon messze a United. Ugyanígy De Gea is jelenleg felesleges a csapatnál. Egyrészt a formája, másrészt fizetése, harmadrészt piaci értéke miatt. Henderson a tavalyi teljesítményével szerintem bizonyította, hogy lehet itt simán első számú kapus. A két játékos árát jobban is el lehetne költeni, hogy egyensúlyba kerüljön a keret.

 

Azzal egyetértek, hogy AWB-t rossz nézni, ahogy támadni is próbál, de az egész különösen azért annyira fájdalmas, mert második éve nincs előtte normális jobbszélső, jobboldali támadó. Gyakorlatilag egymaga kell, hogy bejátssza teljes hosszában a pályát, ami támadásban és védekezésben sem kifizetődő.

Előzmény:
kensai of origo Creative Commons License 2020-10-05 14:48:08 137444

Ole pozitívumok:

 

Amiket leírtál, azokkal egyetértek.

Plusz

1. Az összes eddigi SAF utáni edző közül Ő az, akinek ez nemcsak egy (bármennyire megtisztelő is) munka, állás; Ő tényleg szereti ezt a klubot és csapatot. Persze emiatt nem szabadna állást kapnia senkinek, de azért ez is egy tényező.

2. Nagyon sok játékos esetében a legpozitívabb „manmenedzsmentet” nála láthattuk. Csak pár példa:

-Rashford LvG alatt felbukkant, José alatt elindult egy önző, nagyképű játékossá váló úton; Ole idejében ez a negatív tendencia abszolút megfordult.

-Martial majdnem el lett adva (cserélve Perisicre), a legtisztességesebb szezont szintén Ole alatt futotta, megint Olenak köszönhető, hogy nem lett elkótyavetyélve egy nem kis áron érkező játékos. (Azt aláírom, amit itt többen írnak, hogy vérbeli befejező csatár, 9-es nem lesz belőle.)

-McTominay esetében elmondható, hogy José „fedezte” fel, de egyértelműen Ole alatt, tavaly ősszel-télen lett beépítve és derült ki róla, hogy keretemberként igenis használható lesz.

-Fred értéke a nullához konvergált a José éra végén. Az, hogy az érte kifizetett 55 milliónak kb. a felét éri most, az megint Ole érdeme.

-pl. Pereira nem azért van kidobva, mert az edző egy-két felkészülési meccs után kölcsönbe küldi és kész, nem számol vele (LvG és José), hanem ősszel volt ideje bizonyítani és elbukott.

-Greenwood, Williams szintén Olenál tört be. Ha rövid távon annyira még nem is látszódik (bár José miatt  nagy a kontraszt) ez a hozzáállás, a fiataloknál biztosan komoly szempont.

-Pogbánál nem értek egyet azzal, hogy nem tudott kihozni belőle semmit. Főleg az átmeneti időszakában nagyot ment a francia, és sokkal kevésbé bomlasztja az öltözőt, mint Jose alatt. Amíg nem lesz a francia mellett Kanté, Vidal-féle játékos, addig erre nincs is sok esély. De Gea se Olenál indult el a lejtőn, bőven José idejére esett az is, 2018 tavaszán és a vb-n már bőven gáz volt David, még egy átlagos kapusteljesítményt nézve is, nemhogy a régi szintjét nézve.

3. A hírek, pletykák alapján messze nála voltak a leginkább jó, izgalmas, fiatal átigazolási célpontjaink (Haland-Sancho-M. de Ligt stb.; minőségre is, és hosszú távon gondolkodva, akár utód edző által használhatóság szempontjából is).

Az a negatívum, hogy az érkező játékosok Bruno Fernandes kivételével selejtek, az nem Ole hibája szerintem. Bruno és DVDB (utóbbi még kevés meccs alapján is, az Ajaxos pályája miatt) biztosan nagyon jónak mondhatók. Arról, hogy James érkezett Sancho helyett (és idén is csak valami szükségmegoldás eshet be az utolsó napon); hogy kölcsön Ighalo + talán Cavani érkezik Haland helyett; hogy Maguire érkezik de Ligt helyett, nem Ole tehet. Nem tudom, hogy AWB-t mennyire akarta Ole, nála sokkal kevésbé volt ez érzékelhető, mint Halandéknál, de elég kevés igazán minőségi szélsővédő van, más is ráfaragott már ilyen bevásárlásokon (Nitsy joggal hozza azért a Cityt és Pep-et példaként ebben a kontextusban), az árcédulát megint nem Solskjaeron kell leverni.

Az a szokásos ellenvetés, hogy biztos a noname edző miatt nem igazol ide jó játékos, az nem igazán áll meg a lábán, mert egy-két kivételt eltekintve (ahol döntő szerepe volt az edző kapcsolatnak: Fella-Moyes, Jose-Ibra, LvG-Blind, ilyen lett volna Haland Ole esetében) eddig is buktuk a jobb játékosokat a korábbi, nagyobb nevű edzőknél is. Egyébként meg olyan fizukat ad Woodward, hogy annak bőven ellensúlyoznia kellene ezt.

 

Negatívumok:

Az, hogy nem veri ki a balhét vagy nem őrjöng a pálya mellett, az habitus kérdése. José verte a balhét, láttuk az eredményét. (Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nekem nem hiányzik a játékkal való nagyobb együttélés, érzelem és reagálás. SAF kegyetlenül beleállt volna ebbe a bíróba a Martialos eset után, és José se mert volna megnyikkani a meccs után.)


A meccsekbe való belenyúlás kérdése megint érdekes. Ősszel pl. muszáj volt a kezdőbe tennie Pereirát és Lingardot is, annyira szarul álltunk; így azért rohadt nehéz meccselni. Ha már láthatóan újManuchozod Ighalot és szarnak tartod Jamest is, akkor mégis kit hozzon be előre, meccset megfordítani? Ne csodálkozz, ha Ő is inkább egy agyonjátszatott Brunoban vagy Rashfordban és a többiekben bízik.

Ne érts félre, simán lehet Olenál jobban meccselni, rotálni (mondjuk most pl. egészen jól elosztogatta a perceket szeptemberben) és sokkal jobban is kellene csinálni, ebben egyetértek, de pokolira megvan kötve a keze.

 

Az, hogy nincs igazán megkomponált, precíziós játék, taktika, figurák, azt nem lehet vitatni, de ez egyedül LvGnél volt így a korábbi edzőinket nézve és ott bele is futottunk a falba. SAF se volt ennek a mestere, Ő is a segédjeire volt ilyen téren utalva sokszor és delegálta ezt a részt, mégis sikeres tudott lenni.

 

A hullámvölgyek, hullámhegyek kérdéséhez meg annyi, hogy amikor kétszer összerakta a kezdőjét és hoztuk az eredményeket, utána nulla támogatást kapott. Se az átmeneti kinevezés utáni januári piacon, amikor elérhető lett újra a Bl-hely, se utána nyáron (sőt Herrerát el is vesztette), illetve a mostani tavaszi menetelés után (az összes rivális jobban erősített, úgyhogy szarabbul állunk). Így azért nehéz előre lépni.

 

 „ettől függetlenül Solskjaer-ral nem szabad folytatni. minden framework-ön belül kell, hogy legyen egy mérce.” Ne itt ilyen bizton nincs, mert akkor Woodwardot bilincsbe vinnék el vagy a stadion közepén nyilvánosan akasztanák fel. Hogyha Ole puppet, akkor az egész klub az, mert még mindig az állásában maradhat Woodward…

Ole biztos nem lesz elmozdítva, ha nem áll fel magától. Woodward tudja, hogy ezzel aztán tényleg magára haragítaná a népet, főleg egy ilyen átigazolási ablak után.

"

látjuk a 70+ pontot az idei Solskjaer-ban? ha nem, akkor minek erőltetni?"
Az lenne a jogos, ha felrakjuk azt a kérdést is, hogyha érkezett volna Sancho DVDB mellett és egy minőségi balhátvéd + belső védő (esetleg egy rendes vkp Matic ugradeként és egy Haland szintű befejő), akkor látunk-e 75-80-85 pontot benne?

 

Azt szerintem senki nem állította, hogy Klopp Poolját vagy Pep Cityjét Ole le fogja nyomni, de nagyon kevesen lennének ilyenek. A baj az, hogy Olenak Woodward miatt esélye se lett bizonyítani (ellentétben pl. Lamparddal; Ő ha még az idei mellett a jövő évet is megkapja, plusz esetleg kibulizik egy jó belső védőt és kapust, akkor gyakorlatilag nem tud kifogást keresni majd). Simeone és Conte az, aki hasonló karakteres edző, hát a stílusukra itt nem tudom mennyire lenne felvevő piac. Nagelsmann, Pochettino, stb. mind kérdőjelesek minimum; vannak Olehoz képest erősségeik, de hátrányuk, gyengeségük is.

 

Remélem jönni fog az új edző, Naglesmann-Pochettino, bárki, akit akartok. Biztos hoznak pozitívumokat is magukkal, de a nyakamat teszem rá, hogy a Woodward-Judge páros bebuktatja őket is.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!