Minden drága, vissza Prága!
Az 1938-as visszacsatolás után nem lett minden fenékig tejfel a Felvidéken. A bevonuló magyar honvédek lába elé szórt virágok elhervadtak, és betrappoltak a tisztfeleségek, hogy jó áron felvásárolják a csehszlovák ipar remekeit. Pozícióharc a budapesti ejtőernyősökkel, csendőrpertu, besúgók és a helybéli magyarok felhasználása az országos játszmákban: ilyen volt a revíziós évek sötétebb oldala.
A folklór szerint a bevonulás után a minden drága, vissza Prága jelszó is elhangzott magyar szájból. Ha így is történt, ez csak kivétel lehetett, de az elégedetlenkedés általános volt. Már a virágesővel fogadott magyar katonák sem tettek mindenhol jó benyomást. Bár a falvakban szinte minden magyar a felállított díszkapuknál várta a bevonuló csapatokat, a honvédség biciklis előőrsei, ócska páncélosai láthatóan gyengébbek voltak a távozó csehek egységeinél. Pár nap múlva aztán megérkeztek a magyarországi „úrinők”. Ők azok a tiszt- és politikusfeleségek voltak, akik tömegesen vásárolták fel a magyarnál jobb és olcsóbb helyi iparcikkeket, méretet nem nézve vittek ruhát és cipőt, ürítették ki az edényboltokat.
A magyarok többsége gazdaságilag nem járt jól az országcserével. A pengőre váltással a bérek sokat vesztettek értékükből, az ígért nagyberuházásokból a háború miatt nem lett semmi, az átkerült vidékek csehszlovákból magyar periféria lettek. Pedig a visszacsatolás után az új rezsimmel szemben nagy volt a várakozás. A közigazgatás megszervezése sok új álláshelyet jelentett, a meghirdetett „őrségváltás” jegyében mindenki azt remélte, hogy az addig háttérbe szorított felvidéki magyarok tömegével jutnak biztos megélhetést nyújtó állami sarzsihoz. Mintha hirtelen mindenki rendőr, postás, vasutas akart volna lenni, de legalább egy – akkor is sokszor politikai alapon osztogatott – trafikhoz jutni.
A VEZETŐ TISZTSÉGEKBEN AZONBAN MEGJELENTEK A BUDAPESTI EJTŐERNYŐSÖK, AZ „ANYAIAK”.
Sokak csalódására „nyanyásoknak” is gúnyolt anyaországiakat ültettek a nagyobb városok polgármesteri székébe, de lejjebb is az volt az alapelv, hogy az állam kenyerét csak az eheti, aki teljesen lojális az új hatalomhoz. Igazolóbizottságok alakultak, hogy felmérjék, ki léphet állami szolgálatba, és bagatell ügyek miatt is elutasították azokat, akiket a „magyar állameszme és államhűség” szempontjából kifogásolhatónak találtak. Az igazolások a feljelentések besúgórendszerekre jellemző hullámát indították el – írja könyvében a felvidéki történész, Simon Attila.
Simon Attila Magyar idők a Felvidéken
1938-1945/AZ ELSŐ BÉCSI DÖNTÉS ÉS KÖVETKEZMÉNYEI
|