A BL-elődöntő után is mondtam, hogy Davies nem igazán oké védekezésben. Neki az fekszik, hogy mehet fel, mint az állat, s utána visszazáráskor kihasználva a gyorsaságát, eredményesen szűr, lassít. (Ezért is nem éltem meg drámaként Perisic távozását, mivel Perisic-szinten nemcsak Coman, Gnabry, Sané tud játszani azon a poszton, hanem bőven-bőven Davies is.) De nem kifejezetten jó arra, hogy a védekező harmadban egy az egy ellen tisztázzon.
Lucas egy sokkal védekezőbb felfogású játékos, akinek viszont a támadásokhoz nyújtott segítsége elégtelen ezen a szinten. Azért is írom, hogy biztosan oka volt annak, hogy Hansi egy totálisan átjátszható középpályát nem erősített meg, hanem a szellősségén pusztán olyan cserékkel próbált segíteni, akiről te is tudod, én is tudom, ő is tudja, hogy a védelemben nem elég, de ezek szerint a két euró kiadásától fázó vezetőséget meg kell róla győzni.
Ami tegnap történt, az azért egy elég sok tényezős játszma együttállásából következett, s valóban úgy van, ahogy írjátok: Faragó Richárd ebből kb. semmit nem észlelt, cserébe 8-10 percenként visongott kettőt a remekül akaró Hoffenheimről, a szimpatikus küzdeni akarásról, meg a veretlenségi sorozat megszakadásáról.
De mik is voltak ezek a tényezők:
- tök sportszerű, hogy nem fogta a fáradságra Hansi, de azért leginkább ez volt a fő indok. Pénteken leghamarabb éjjel kettőkor kerültek ágyba, nem is hiszem, hogy az adrenalintól aludni tudott volna mindenki. Másnap utazás, harmadnap valami minimális felkészülés, majd újabb utazás. Profik, meg minden, de azért ők sem gépek.
- Sané érkezése: Sané minden tekintetben van olyan súlyú játékos, hogy őt be kell járatni, be kell játszatni a támadósorunkba annak dacára is, hogy ez az első hetekben biztosan több kárral is jár, mintha az egyébként teljesen összeszokott Müller-Gnabry-Coman-Lewa szívatná az ellenfeleket. Lehetett több olyan besült összjátékot is látni, amiben Sané volt a hunyó. De szerencsére nem flegma és nem is önző a srác (szemben Coutinhóval, aki még az utolsó hetekben is hajlamos volt elönzőzni a dolgokat), úgyhogy emiatt azért nagyon nem aggódnék. Mai állás szerint igen kemény dió lesz a Sané-Müller-Lewa-valaki négyes ellen játszani.
- Lewa pihentetése: ez a támadósorban is laphúzás volt 19-re. Pont Sané beépítése, valamint Coman hiánya miatt. De legalább értjük, hogy miért mondta Hansi folyamatosan a szuper beállásai után, hogy Zirkzee nincs még kész.
- a középpálya tengelyét már mondtam. Ez volt a meccs kulcsa, ezen bukott el minden. Tök ugyanazt láttuk, mint Kovac idején számtalanszor, s akkor is szidtunk mindenkit: Boatenget, Hummelst, Thiagot, Pavard-t stb. Pedig csak annyi volt, hogy nem találta meg a tengelyen az ideális párost, illetve a páros ideális, egyensúlyi munkamegosztását. Hansi ezt megtalálta és kidolgozta a Thiago - Kimmich - Goretzka trió bármely páros kombinációjában. S most sem lett volna semmi különösebb gond, ha a Kimmich - Goretzka tengely játszott volna.
Bökkenő, hogy nemhogy a tengelynek nincs semmi alternatívája, de Pavard-nak sincs back up-ja, csak Kimmich. (Gondolom, azért Hansi agya felfőtt, amikor kiderült, hogy Dest sincs meg, miközben azért ő is csak egy 19 éves játékos...). Szóval akárki kidől a középpályáról, akkor a szűrésünk egyszerűen elégtelen, még egy Bundes-középcsapattal szemben is. Ezt tegnap stabilizálhatta volna Javi beállításával, de nem tette, s erre gondolom én, hogy tkp. beáldozta egy szakmai próba érdekében a tegnapi napot. (Ami szintén érthető, ha mondjuk Javi már menetkészen be is van csomagolva...)
(Nyilván ha Brazzo képtelen bárkit is igazolni, vagy megint jön valami last minute-es, használhatatlan Odriozola, Cuisance-szerű valaki, akkor Hansi is elkezd variálni. Az pl. járható út, hogy Alabát feljebb tolja védekező középpályásnak. Már ha ő aláír nekünk...)
- Tolisso: ebben az összképletben ő, meg persze Kimmich lett volna a kulcsfigura. Nem tudom, mit láttál Tolisso játékában, de én egy átlagos semmit. Márpedig a fenti tényezők együttese miatt neki olyat kellett volna játszania, mint állat. Egyetlen kipattanóra nem ért oda, nem volt távolija, nem volt szerelése, nem ért vissza az alapvonalunkhoz egy támadással sem, még fault-ja se nagyon volt.
Az a baj, hogy ő nem a tengelybe való, hanem mondjuk Müller vagy Sané helyére, amire viszont nyilvánvalóan kevés. Erőlködhetünk vele, de ugyanaz lesz, mint Renato Sanchezzel vagy Cuisance-szal: megkönnyebbülés lesz, ha elviszi valaki.
|