Keresés

Részletes keresés

egy hazafi Creative Commons License 2020-09-27 17:27:59 6468

Ezzel arra akarsz utalni, hogy az elszakított magyarok nagyobb magyarnak tartják magukat az anyaországiaknál?

Nem tudom, mikor mondták ezt neked, én mindenesetre még nem hallottam ilyet. Viszont a ballibek rendre semmibe veszik az ő magyarságukat és másodrendűnek tartják őket, holott nekik a Trianon óta eltelt évtizedekben keményen meg kellett és kell küzdeni magyarságukért. Inkább örülni kéne annak, hogy ennyi idő elteltével sem adták fel identitásukat, kultúrájukat, pedig a nyomás mindig is nagy volt rajtuk.

Rájuk építve is el lehetne már kezdeni a revízió megvalósítását, de úgy látszik, ezt a rendszerváltás óta máig bezárólag egyetlen nyomorult kormányunk sem meri meglépni.

Pedig most Orbánék még a Honvédségnek is bevásároltak ezt-azt, tehát elvileg most épül egy viszonylag korszerű magyar hadseregecske, de van egy olyan érzésem, hogy ezek a harckocsik, repülők és egyéb harci eszközök sosem lesznek bevetve éles helyzetben, úgyhogy maradnak mint drága mulatságuk kirakattárgyai.

Nem kívánom a háborút senkivel sem, de jó lenne letisztázni, hogy végül is mi lenne az a helyzet, ami miatt bevállalnánk egy fegyveres konfliktust? Mert úgy látszik, az ország területének épsége sajnos nem ilyen dolog. Nem úgy, mint pl. most is a Kaukázusban:

https://index.hu/kulfold/2020/09/27/berobbant_a_kaukazus_puskaporos_hordoja/

A hozzászólás:
komisz kuvasz kumisz Creative Commons License 2020-09-27 11:02:18 6462

Akkor gondolom az ellen sincs semmi kifogásod, ha Erdélyből, Kárpátaljáról, stb. ingáznak át az ottani magyarok ide, az anyaországukba?

 

 

És szerinted az Ausztriába ingázó magyaroknak van osztrák állampolgársága? És ők akarják megmondani az osztrákoknak, mennyire legyenek osztrákok és nagyobb osztráknak

tartják magukat, mint az őshonos osztrákok?

Előzmény:
egy hazafi Creative Commons License 2020-09-27 10:58:17 6460

"Szerencsére most már át lehet költözni. Sokan éltek is a lehetőséggel vagy naponta ingáznak a határ osztrák oldalára (ami különben Ausztria legszegényebb vidéke)."

 

Akkor gondolom az ellen sincs semmi kifogásod, ha Erdélyből, Kárpátaljáról, stb. ingáznak át az ottani magyarok ide, az anyaországukba?

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!