Ha Vaszily kiveszi a Telex melletti irodát - azzal ugyebár SEMMIFÉLE JOGVISZONYBA sem kerül a Telex-el. Ő viszont praktikusan TULAJDONOSI minőségben jelent meg az Indexnél (most ne kezd magyarázni, hogy dehogy, meg nemis, meg semmi köze hozzá - DE, DE, DE - ő ott egy olyan minőségben és úgy jelent meg, amiből egyértelmű, hogy ott márpedig belátható időn belül márpedig az lesz, amit Ő AKAR, és semmi más).
Ne gyerekeskedj kérlek, másrészt meg most játszod az álszentet, eljászod azt, hogy hogy bérgyilkost küldenek valakire, az illető még tudja is, kicsoda az és ki küldte, azt is, hogy az illető előtte még kivétel nélkül mindegyik megbízását szemrebbenés nélkül teljesítette és jól fejbe is lőtte az áldozatot, aki kivétel nélkül mindig jól meg is halt - majd megjelenik nála az illető, és előhúz egy pisztolyt, elkezdi rá feltekerni a hangtompítót, mire ha az illető azonnal ész nélkül kiugrik a balkonra és elmenekül, akkor te előadod, hogy irreális túlreakciói vannak, paranoiás hülye, mi van, ha csak kedélyesen beszélgetni akart vele a bérgyilok, vagy sakkozni tért be, igazán legalább megvárhatta volna az első lövést, addig nem tudhatjuk, mi volt a szándéka...
Felháborítóan álszent az egész érvelésed. Az Indexet menthetetlenül lenyelte és elhallgattatta volna a NER. Hogy te ezt nem hiszed - ez a te dolgod, de érdekes módon csak azok gondolják azt, amit te - akinek egyébként egyáltalán nem is lett volna ellenére, ha ez megtörténik, sőt, ezért szurkoltak mindvégig... Valójában most sértve vagytok, és duzzogtok, hogy elrontották nektek a jó kis felkoncolást, amire már olyan szépen rákészültetek, már a popcornt is bekészítettétek, erre tessék... |