Keresés

Részletes keresés

kígyószisz Creative Commons License 2020-09-22 22:52:08 16263

Ezt, az általad aláhúzott mondat Bodolaira jellemző és senki sem hitte el, hogy igaz, amit állít. Saját magát próbálta védeni, hiszen ő volt az, aki megszegte a szerkesztőséggel 2017-ben kötött megállapodást, miszerint együtt fogják biztosítani a szerkesztőség teljes függetlenségét, sőt, amikor a Simicska-féle alapítványi konstrukció létrejött, a szerkesztőség tagjai jelölték ki Bodolait (kvázi maguk közül) alapítványi kurátornak.

 

De ez a duma bennemaradt a köztudatban, ám nem dehonesztáló jelleggel, sőt, még Dull Szabolcs is hivatkozott rá a közelmúltban, amikor átvette a német sajtódíjat, imígyen szólva: "Potsdamban nem szíjjal, hanem díjjal fogadtak".  

A hozzászólás:
0.5bit Creative Commons License 2020-09-22 22:04:40 16256

Közben megvan, hol hivatkozik arra, hogy a olyan kérdést is feltettek amit nem az egész szerkesztőség tudott:

 

"A kuratórium elnöke a most nyilvánosságra került bejegyzésben részletesen is felidézte, hogy egy csütörtöki napon volt az igazgatósági ülés, majd másnap, „pénteken felhívtam Szabolcsot, hogy a GG tervként elhíresült ötlet nincs a napirenden, nyugodjon meg, vasárnap este sörözzünk egyet a szerkesztőség vezetéssel. Azt mondta, OK”.

Vasárnap (június 21-én) azonban a 24.hu újságírója olyan üzleti titkokra kérdezett rá Bodolainál, amit csak Dulltól tudhatott."

Forrás: Az Index.hu elnöke szerint Dull Szabolcs ellen külföldön rendőrségi eljárás indult volna, amiért a versenytárs kezére játszott belső információkat és közreműködött a lap szétverésében

Előzmény:
0.5bit Creative Commons License 2020-09-22 21:58:43 16255

"Tehát bárki lehetett a szerkesztőségből ..."

 

Valahol azt olvastam olyan kérdést is feltettek Bodolainak, amit korábban Dullal beszélt.

 

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!