|
|
|
|
 |
kígyószisz
2020-09-22 22:22:06
|
16258
|
Én nem tartom szavahihetőnek Bodolait, miután ő maga többször is visszavonta a saját állításait, mondván, hogy csak mérgében mondta.
De régi személyes ismerősei sem tartják annak (Uj Péter, Dudás Gergely), sőt. Pedig UP egészen közeli barátja volt. |
|
 |
0.5bit
2020-09-22 22:04:40
|
16256
|
Közben megvan, hol hivatkozik arra, hogy a olyan kérdést is feltettek amit nem az egész szerkesztőség tudott:
"A kuratórium elnöke a most nyilvánosságra került bejegyzésben részletesen is felidézte, hogy egy csütörtöki napon volt az igazgatósági ülés, majd másnap, „pénteken felhívtam Szabolcsot, hogy a GG tervként elhíresült ötlet nincs a napirenden, nyugodjon meg, vasárnap este sörözzünk egyet a szerkesztőség vezetéssel. Azt mondta, OK”.
Vasárnap (június 21-én) azonban a 24.hu újságírója olyan üzleti titkokra kérdezett rá Bodolainál, amit csak Dulltól tudhatott."
Forrás: Az Index.hu elnöke szerint Dull Szabolcs ellen külföldön rendőrségi eljárás indult volna, amiért a versenytárs kezére játszott belső információkat és közreműködött a lap szétverésében |
|
A hozzászólás:
 |
0.5bit
2020-09-22 21:58:43
|
16255
|
"Tehát bárki lehetett a szerkesztőségből ..."
Valahol azt olvastam olyan kérdést is feltettek Bodolainak, amit korábban Dullal beszélt.
|
|
Előzmény:
 |
kígyószisz
2020-09-22 21:35:57
|
16253
|
Az a bizonyos szivárogtatás egyébként júniusban történt, ha történt. És ott is kérdés, hogy ki követte el, ugyanis már az igazgatósági ülés előtt (azaz június 18. előtt) maga Bodolai tájékoztatta az egész szerkesztőséget az átszervezési tervről, ő volt az első, aki beszélt nekik róla.
Tehát bárki lehetett a szerkesztőségből, de elég ehhez a "szivárogtatáshoz" a neveket megadni, ugyanis Gerényi terve már 10 éves és az egész szakma kívülről ismerte addigra. Tehát elég elmesélni, hogy jön Gerényi és letesz egy tervet, onnantól minden szakmabeli tudta, hogy miről van szó.
Azért az is sajátos, hogy a 10 év alatt senki sem csinálta meg azt a Gerényi-tervet. |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|