"Ugyanakkor inkább onnan kellene elindulni, hogy elnézve az egész csoport gazdálkodását, azt látni, hogy alapvetően egy életképes és folyamatosan nyereséges rendszerről van szó, amelynek a bevételei ugyan csökkentek (az egész online médiában csökkentek általában ), de a kiadásokat is tudták csökkenteni, a nyereségesség mindvégig megmaradt - ettől még semmilyen vészhelyzet nem volt, semmi nem indokolta radikális átalakítások elrendelését."
Ez az Indexre vonatkozik, mivel az tudta a csökkenő reklámbevételek mellett megtartani, sőt, növelni a nyereségességét. És voltak is "megszorítások", ahogy ezt minden újságíró el is mesélte.
Amit írsz, azon meg már ezer éve túlvagyunk, voltak itt hetekig ugyanerről viták, de akkor meg azt mondták az itteni zsenik, hogy nem az számít, hogy csökkentették a kiadásokat is, hanem csak a csökkenő reklámbevételek (kiragadva az összefüggésből).
Én próbálkoztam itt a bevételek és kiadások egyensúlyáról beszélni, dehát itt.... :)
Sőt, még az eredmény (akár bontva is: üzleti eredmény és adózás előtti, majd utáni eredmény) ismertetésébe is belekezdtem, dehát itt.... :)
Úgyhogy most rüvidebben írom meg ugyanazt, de hazudni egyikük kedvéért sem fogok.
Egyébként nincs számszaki hiba abban, amit leírtam. A nyereség feleződése veszteséges gazdálkodást jelent, de ez csak az Inda cégeinél fordult elő, az Indexnél még ez sem.
Semmiféle üzleti-gazdasági indoka nem volt annak, hogy az IndaMedia ráküldje (mert ez történt) egy tőle idegen tulajdonban álló, ám szerződéses viszonyban lévő üzleti partnerre az ő tanácsadóit.
Ráadásul a tanácsadók egyike még azt is követelte fennhangon, hogy Bodolai rúgja ki Dull Szabolcsot az állásából (és nem az igazgatóságból, mert onnan már korábban ki lett rúgva). Ő volt Erdélyi Superman Zsolt, aki egyébként az IndaMedia valamelyik cégének alkalmazásában áll.
Ami a járványmizériát illeti, olyan rekord-reklámbevételt termelt az Indexnek, hogy már évek óta nem volt ilyen.
Ezt még Ziegler is elmondta, ő az IndaMedia Sales vezérigazgatója (és Vaszily mellett az IndaMedia egyik tulajdonosa).
Sőt, Dezső András még azt is elmesélte, hogy a pénzügyi vezetőjük (merthogy ilyen is volt nekik) tájékoztatta őket arról, hogy annyira jól ment járványidőszakban az Indexnek, hogy még a második hullámra is bőven maradt tartalék, tehát az Index gazdasági mutatói éppenséggel nőttek a járvány miatt (hiszen égen-földön mindenki azt olvasta, ők közvetítették az op. törzs beszámolóit, a statisztikát és minden adatot, amit a kormányzati szervek sokáig elhallgattak, és ma is elhallgatnak, hiszen újságírói kérdésekre nem is válaszolnak).
A szerkesztőség motivációit én teljes mértékben értem, nekem nem kell ezt leírnod, ráadásul annak idején, amikor Simicska lehívta az opciót, ezzel kiszedte a CEMP-ből (a későbbi IndaMediából) az Index.hu Zrt-t és alapítványi tulajdonba helyezte (emiatt eltérő a két cégcsoport tulajdonjoga), akkor az alapítvány vezetője, Bodolai kötött a szerkesztőséggel egy megállapodást a függetlenségről, sőt, az egészet annak deklarálásával csinálták - és meg is írták -, hogy ez a konstrukció biztosítja az Index mint szerkesztőség függetlenségét.
Hogy aztán Bodolai "beengedte" oda az IndaMediát rendezkedni, elfogadta, hogy az fogad tanácsadókat az ő cégére, az egy másik történet, és egyértelmű, hogy aki megsértette ezt a korábban kinyilvánított függetlenséget, az maga Bodolai volt.
|