Keresés

Részletes keresés

kígyószisz Creative Commons License 2020-09-22 11:45:51 16157

Nincs, aki tartalmat gyártson? Hiszen ott vannak a ragyogó múlttal és hihetetlen szakmaisággal rendelkező új vezetők (legalábbis topiktársunk szerint), ugyan már, miért nem irányítják a csapatukat úgy, hogy az legalább megközelítse a régi Index írásainak színvonalát? 

(persze, azt csak zárójelben kérdezem meg, hogy nyáron, augusztusban miért is nem törődtek a lappal, miért kellett csak MTI-híreket tartalmaznia az oldalnak, miért nem végezték el ezek a zseniális, rátermett és komoly jártassággal rendelkező vezetők a feladatukat, ha már ott üldögéltek a szobájukban és az azonos emeleten lévő szerkesztőségbe be sem tolták a nózijukat)

 

Ami a többit illeti, nos, az Origo ugyan elveszítette az olvasottsága jelentős részét (mint ahogy az Index is, bár az Origo jobban, egyelőre legalábbis), de ez üzletileg nem érintette hátrányosan, hiszen ott vannak az állami hirdetések, amelyek fenntartják az oldalt, és még a rengeteg, sokmilliós sajtóperben megítélt sérelemdíjat is van miből kifizetni. 

 

Ha pedig az Index tartósan olyan lesz, mint most, akkor azt kell írjam, sajnálom, kár, hogy az ország egykorvolt legjobb portálja ilyen szintre süllyedni kénytelen. Márminthogy ennyire szürke és egysíkú. 

Ha csak az a fontos, hogy továbbmenjen, akármilyen is, így is maradhat, és mivel jóval kisebb a szerkesztőség, így akár túl is tud élni, és még a vezetésnek, meg az újságíróknak sem kell megerőltetniük magukat holmi szakmaiságért. 

 

 

 

A hozzászólás:
advocatusdiaboli Creative Commons License 2020-09-22 11:26:55 16140

Mindegy, lehozták. Tehát nem titkolták el.

Amúgy tényleg ne prejudikáljunk - majd elválik, mire jutnak, milyenek lesznek. Az ellaposodást én is látom-érzékelem, de ez még "üzemszerű" is lehet, hiszen most szétesett, megszűnt a szerkesztőség, nincs, aki tartalmat gyártson, nyomják ezerrel a külső blogokból származó tartalmat, szerkesztik a híreket - és ennyire fussa. Valószínűleg akárkik lennének és akármit csinálnának - akkor is csak ennyire futná.

A teljes becsicskítás pedig innentől már nem biztos, hogy érdek. A NER-nek mindegy már, csak ne legyen túlságosan kellemetlenül kritikus az Index - márpedig azzal, hogy a tényleg fejfájást okozó oknyomozó újságírók leléptek - ezt már valószínűleg önmagában elétre. Teljesen arctalan, agyoncenzúrázott Origós hírportált csinálni pedig nem biztos, hogy jó - ha elveszíti az olvasottságát, tönkremegy üzletileg. Ez Bodolainak nem érdeke, személyes sorsa-egzisztenciája függhet tőle, tehát meglehet, hogy akár "minden mindegy" alapon is ellenáll. Tehát az is lehet, hogy az Index olyan lesz tartósan - amilyennek most látjuk. Esetleg választások előtt majd kicsit még "kormánypártibb", de nem veti el a sulykot, nem lesz belőle Origó.

 

Lehet. Majd kiderül. Igazándiból nagyon sok minden függ attól, mennyire lesz sikeres a Telex, esetleg jön fel a többi, még függetlennek mondható lap, a HVG, a 444, Qbit, stb...

 

Én most ezt nem tudom, nem is akarom előre megítélni. Nyilván vannak preferenciáim, van, amit inkább szeretnék, van, amit nagyon nem szeretnék - de a valóságra ennek aligha lesz nagy hatása.

Előzmény:
kígyószisz Creative Commons License 2020-09-22 11:18:29 16131

Amikor én benéztem az Indexre, még nem volt ott a hír. Pont 3 órával korábban jelent meg mindenütt, elsőként a Facebookon. 

Tehát ha az én beírásom előtt 1 órával már ott volt a hír az Indexen, akkor 2 órát késtek. Addigra lehozta már a HVG és a 24.hu is. 

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!