Keresés

Részletes keresés

nistelrooij Creative Commons License 2020-09-21 18:52:45 137117

Ha már elődöntőig jutottak a kupákban, meg akarta próbálni. Ahogy Lampard és Arteta is tették kezdő edzőként. Ebben én nem látok nagy problémát, úgy értem tipikus van sapka nincs sapka, ha úgy nézzük. Trófeát akar = fárasztja a csapatot! Leadja = nincs benne ambíció, mi az hogy nem bírják a terhelést?! (egy-egy poszton én is rotáltam volna, pl. Romero) El kellett volna kezdeni igazolni a hiányposztokra: igen, sajnos ez a része nemcsak Solskjaeron múlik, és akkor ehhez kapcsolódik a rotáció téma is, James helyett beáll Lingard azzal mennyivel vagy előrébb? Pogba félszezont kihagyott, mégis frissen beállva is lötyögött, két labdavesztést egy jó passzal takart el. Fernandes helyett ki állhatott volna be (most már Van de Beek), gondolom úgy volt vele fáradt Bruno vagy Fred > Mata, Pereira. A dortmundi triót én is sajnálom, azért jó napjukon Rashford, Martial, Greenwood trió is tudnak szépet alkotni, ha összességében kevés is még. Remélem 1-2 új játékos még valahogy beesik zárásra. Most Telles-nél is naponta változik, 40 millió euró a kivásárlási, mivel utolsó évében van olcsóbban akarja a klub, ezen még szüttyög Woodward, Judge egy hetet aztán úgy is ki kell fizetni a teljes árat.

giornalista Creative Commons License 2020-09-20 20:22:26 137108

"Solskjaer wanted a right-sided forward, a left-back and a central defender this window. He got none. First game: starting right-sided forward is hooked at half-time and the central defender and left-back he'd replace play a hand in all goals conceded. You couldn't write it."

 

ha ez igaz, és ezek után nem mond le ez a kókler, akkor már mondhatom rá, hogy puppet? :)) 

 

épp erről beszélek. töketlen, gyenge kezű, semmibe veszi a CEO. ha egy szemernyi szakmai becsület van Solskjaer-ban, akkor borítja a bilit. ha viszont nem, és somolyog tovább, akkor szimplán kollaborál Woodwarddal. akár szándékos, akár nem. 

 

"Na ez a tipikus felremenedzselese a klubnak. Mar a bajnoksagban megszereztuk a BL indulas jogat, igy a mi szempontunkbol nulla respecttel biro EL-t el kellett volna engedni a pics@ba. Teljesen feleslegesen járatta ott meg a csapatot. Senkit nem erdekel az EL, miutan mar biztos BL resztvevok voltunk. 

El kellett volna engedni a csapatot pihenni, es el kellett volna kezdeni igazolni a hianyposztokra."

 

pontosan. kibaszott amatőr, sajnos, mert ezt már hónapokkal ezelőtt is leírtuk páran. és legyünk őszinték, ha nekünk az eszünkbe jut, neki meg nem, az gond. de az is, ha átgondolta, és arra jutott, hogy "áá belefér".

 

érdemes egyébként megnézni, ha nagyban nézed Solskjaer eredményességét. amikor leült a padra, a portugál faszarcot váltotta, Cardiffban minden bepattant és adott a csapatnak egy nagy löketet. ment a szekér. kiszórta a látványosan hulladékokat is, ezt ne vitassuk el tőle. aztán a szezon végére hervadás, és semmi válasz Solskjaer-től. tavaly nyáron, hasonlóan az idei évhez, alibi. botrányos szezonkezdet, látványosan nincs válasz, nincs ötlet, hétről hétre ugyanaz. felszerelik Solskjaer-nak a monitort, hátha, de még úgy sem. télen valami történik, plusz jön Fernandes, klasszis képességekkel, megint megmozdul valami. az egyéni virtuozitás néhány hétig kitart, aztán Covid, valószínűleg jó felkészüléssel elkezdtük bírni erőnléttel a tavasz második felét. rotáció nem volt. a meccseken kurva későn cserélt. amíg bírtuk, addig ment, aztán szép lassan ismét hervadás. és Solskjaer-tól zéró reakció, semmi. vesztes állásnál is csak bambán ül és remél. FA-kupában is romantikusan felküldi az A-csapatot. EL-ben szintén. tipikus amatőr húzás, képtelen felmérni még a saját csapata állapotát is, akkor mit várunk tőle az ellenfelek kapcsán. és most egyelőre mit látunk - a tavaszi hervadást követő őszt egyelőre ismét kilátástalan játékkal kezdjük. 

 

ennyire nulla edzővel sajnos nem lehet.

F1mre Creative Commons License 2020-09-20 18:21:29 137107

McTominay, Matic, Fred, van de Beek, Fernandes merítés nem elég 3 db helyre a csapatban. Főleg hogy ebből az ötből van pár kérdőjel. Pogba kell ebbe a keretbe. Pogba-Sancho cserével nem lennénk semmivel sem beljebb. 

 

Szerintem is van a felkészülés mondásában valami, de egyrészt más klubokat is hasonlóan érintett, másrészt igen, EL-t másképp kellett volna kezelni a 3. hely tudatában. Ja és hónapok óta lehetett tudni hogy ez lesz, volt idő felkészülni erre. Amúgy simán lehet h a terv az hogy a szeptembert elengedtük és októbertől érdemes megítélni a teljesítményt. A szezon végén derül ki, hogy ha így volt jól tettük-e. 

A hozzászólás:
heinci Creative Commons License 2020-09-20 17:20:39 137105

Egyebkent abban tok igaza van Olenak, hogy volt kemény 1 db felkészülési meccsünk, mig a Palace kozben nem csak felkeszult hanem éles meccseket is játszott. Ez nyilvánvaló hendikep.

 

Amit viszont ugyan megemlit Ole, de foloslegesen, hogy mindez azert van, mert az EL-ben sokaig meneteltunk.

 

Na ez a tipikus felremenedzselese a klubnak. Mar a bajnoksagban megszereztuk a BL indulas jogat, igy a mi szempontunkbol nulla respecttel biro EL-t el kellett volna engedni a pics@ba. Teljesen feleslegesen járatta ott meg a csapatot. Senkit nem erdekel az EL, miutan mar biztos BL resztvevok voltunk. 

El kellett volna engedni a csapatot pihenni, es el kellett volna kezdeni igazolni a hianyposztokra.

Nyilvanvaloan hianyzik egy klasszis kozepso vedo, meg egy klasszis támadó a csapatbol, es nem tomtuk be ezeket a lyukakat.

De nem csak a jobb szelunk kaki, mert a bal pont ugyanolyan gyenge.

Es en ezt a bal hatved dolgot sem ertem. Szerintem Shaw komplettebb futballista (vedekezes + tamadas), mint AWB a masik oldalon aki tamadasban flopp.

Es en baromira orulok VDB leigazolasanak, de nem hianyposzt.

Igy viszont en siman eladnam Pogbat, es befektetnem az arat Sanchoba. Gondolkodas nélkül.

Védekező kozeppalyasbol van 3 (McTomi, Matic, Fred), tamadobol 2 (Bruno es VDB). Pogba nélkül is megleszunk, elore viszont kene nagyon egy hatekony ember.

 

Egyebkent valahol nagyon szomoru h a Haaland, Sancho, Bellingham harmas a Dortmundot erositi.

Sztem ez mindent elmond a szakmai vezetesunkrol, hogy ez elofordulhat...

Elobb valasztjak a Dortmundot, mint minket...

 

Meg 1 gondolat: az EL komolyan vetele mar csak azert is oriasi hiba volt, mert Ole mar ott sem rotalt. Van egy szuk keret, akikben megbizik, es azokat jatszatja ejjel nappal. Ezek után nekimegyunk ugy az idenynek, hogy nem erositunk a hiany posztokon...

Előzmény:
nistelrooij Creative Commons License 2020-09-20 16:29:42 137103

A VAR angliai használata továbbra is katasztrófa. Ezekkel a szabályokkal akkor kapu helyett érdemes a támadóknak a védők karját célozni, a De Gea eset megismételt büntető pedig egy külön katasztrófa téma, ezzel ölik a sportot. Ez felháborító, ha a meccs, eredmény összességében nem azon múlt, akkor is. Ugyanolyan amatőr gólokat szívnak be, ami Fergie óta jellemző akárki az edző. Elsőnél McTominay mellől indult (asszem?) beadják ahogy keresztbe laposan szabadon megy be a labda Shaw sehol sincs az emberén, harmadiknál Lindelöföt elnyomja Zaha könnyen... Twitteren volt egy jó duma, ami összefoglalta a meccset: Solskjaer wanted a right-sided forward, a left-back and a central defender this window. He got none. First game: starting right-sided forward is hooked at half-time and the central defender and left-back he'd replace play a hand in all goals conceded. You couldn't write it.

 

Balhátvéd posztra most a pletyka Alex Telles a Portoból. Lingardot vinné a Spurs, ha Alli megy.

 

Pogba: luxusteher a csapaton, egyszerűen nem lehet örökké várni, hogy na majd összeszedi magát és egyenletes jó teljesítmény. Rizikó a középpályán annyi labdaeladása van. Az akkori klubrekord igazolás Berbatovot harmada szurkolók elzavarta volna, ő legalább gólkirály lett, hozzátette a magáét. Pogbára még meddig várjunk? Ha akkora ász hol vannak a jelentkezők érte? Lesz durci mert lecserélték? Jó nagy fejfájás, mert kérője nincsen, ha lenne az lenne a baj keveset kap érte a klub, a játéka nagyon kevés és ez Fernandes és Van de Beek miatt még jobban látszani fog Pogba alibije, viszont ha nem hosszabbít csökken a piaci értéke. Vajon mennyire lehet beárazni most egy ilyen Pogbát? (A Bayern mindössze 20+5 millió fontért adta el a friss BL győztes Thiago Alcantarát aki jól játszott folyamatosan.)

 

Van de Beek gólja szép volt, a nyilatkozata is tetszett. Általánosan meglátszott volt egy felkészülési meccs, a többet játszó Palace jobb kondiban volt, ezt Solskjaer is kiemelte: You could see they were sharp, they were strong, they have really drilled the system, so they were exactly what we thought they were going to be. I was hoping and thinking we were going to be better than we were. I am very disappointed. I think it shows that we are short. We are short in game-time, fitness, sharpness and we need to improve quickly. These were three points that we wanted and we needed. There are 37 games to go, but this is a wake-up call. But it is also something that we knew we had to face when we went so far into Europe. We had a short preparation time, but that is the reality so there are no excuses.

 

 

BTW szolgálati közlemény: én most benyomtam az ignore gombot tudjátok kire, meglátjuk fog-e még kaffogni rám. Sok értelme amúgy nincs, mert nem rajtam múlik ki a CEO, lesz-e sportigazgató, melyik focista érkezik, melyik nem. Illetve azért is letiltás, mert nincs értelme olvasni napi kétszer leírja "kibaszott bohóc vigyori kókler amatőr" egy klublegendáról. (a 30 évet böjtölt Liverpoolos haverjaim nem oltják így) Annak mi értelme lenne Solskjaer bemutat Woodwardnak az erősítések hiánya miatt és akkor új edző, új nekifutás, aztán egy év múlva pl. Pochettino se kapja meg Sanchot vagy más célpontot. Érdekes, (illetve pont hogy nem) pl. heinci kulturáltan is le tudta írni Solskjaer is benne volt a meccsben.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!