|
|
 |
jaylenbrown
2020-09-16 18:36:17
|
136990
|
Én nem igazán tudom elfogadni a gazdasági helyzetre való hivatkozást, szerintem inkább csak nem akar pénzt költeni a tulajdonos és most éppen COVID a kifogás. A Barca és a Real is elég komolyan költekezett az elmúlt pár évben, ott megértem hogy most nincs pénz.
A United viszont alig költött, pedig a világon az egyik legtöbb pénzt termelő csapatról van szó. Tavaly nyáron hiába volt drága Maguire és Wan-Bissaka, közben elment Lukaku és a net spend 60 millió körül volt, két éve szintén. Ennél van, hogy egy feljutó csapat is többet költ. Idén sokáig bizonytalan volt a BL, de az utolsó fordulóban sikerült elérni, vele együtt az is eldőlt, hogy az Adidas pénz így nem csökken, azt olvastam, hogy ezzel kb 60-70 millió jövőbeli cash-flow vált biztossá. Amíg ez kérdéses volt, addig értem hogy a klub pénzügyi helyzete is bizonytalan(abb) volt, de amint biztossá vált, másnap le is ültek a Dortmunddal tárgyalni.
Sanchoval korábban is kapcsolatban voltak, nyilván tudták, hogy tavaly hosszabbított, csak a sajtó számára volt ez új infó, mégis leültek tárgyalni. Azt is pontosan tudták az első perctől, hogy a Dortmund 120 milliót kér. Valamint azt is, hogy a Dortmund Dembele és Pulisic kapcsán sem volt alkuképes, behajtotta a kért összeget és elengedte a játékost, vagyis itt nem nagyon lesz kedvezmény, ki kell fizetni Sancho árát. Mégis leültek tárgyalni, sőt múlt héten is azt írta még Fabrizio Romano, hogy továbbra is tartanak a tárgyalások. Nekem ez azt mutatja, hogy a pénz rendelkezésre állna, különben talán el se kezdtek volna tárgyalni. Viszont a tulajdonos nem akarja kifizetni és akkor bedobják a COVID-ot, mint kifogás. A klubot annak idején hitelből vették meg, azóta is görgeti a klub az adóságot, nem hiszem hogy a Glazer-ék annyira félnének hitelhez nyúlni, csak nem akarnak költeni. (Persze Tom Brady-re elköltöttek egy vagyont :D)
Augusztus közepén olyan pletykák is voltak - nem tudom mennyire hiteles forrásból - hogy augusztus első hetére már majdnem végleges volt a deal, viszont Joel Glazer is személyesen részt vett a tárgyalásokban és végül ő akasztotta meg azokat, majd utána jött, hogy visszaküldte Woodward-ot újratárgyalni az üzletet, azóta pedig tart ez a végtelenül szánalmas huzavona.
Én egyébként továbbra is bizakodó vagyok, hogy végül jön majd Sancho, de ez pár héten belül úgyis kiderül. Az viszont biztos, hogy hétvégén indul a bajnokság, Solskjaer pedig úgy kezdi a szezont, hogy nem kapta meg azokat az erősítéseket, akiket kért. Ugyanez történt Mourinho-val és Van Gaal-lal is. A gazdasági érdekek felülírják a szakmai érdekeket.
Illetve az is aggasztó, hogy az eladások sem haladnak. Van 7-8 játékos, akikre egyértelműen nem számít Solskjaer, mégis itt vannak még. Innen is lehetne még 60-70 millió plusz bevétel, valamint a heti fizetés is csökkene vagy fél millióval, mégse történik semmi. Ez viszont már Woodward hibája. |
|
 |
giornalista
2020-09-16 16:01:18
|
136988
|
én azt hiányolom, hogy egy ilyen helyzetben pont a Unitednek kellett volna nagyot domborítania.
oké, a Barcánál sincs minden rendben, de ott kb. az a kérdés, hogy 1. vagy 2. helyen végeznek-e a ligában. a Juvénak belefér, hogy nem költekezik, mert már most olasz bajnok 2021-ben. lehetne folytatni a sort.
a Liverpoolnál és a Citynél is megértem az óvatoskodást. jó keretük van, kiemelkedőek a ligából, ott belefér egy év türelem, visszafogottság.
a Chelseat említetted is, és szerintem hozzájuk vagyunk a legközelebbi helyzetben. csak elvileg még jobb anyagi helyzetben is vagyunk, mint ők. és mégis ennyit sikerült összehozni. náluk látjuk, hogy okos költekezéssel kihasználták a többiek semmittevését.
ez számomra óriási csalódás. úgymond a szituációnk adott, hogy erősítenünk kell a keretet, a pénzünk elvileg megvan hozzá, mégis ennyit sikerült kihozni belőle. most gondolj bele, ha jövőre már nem is emlékszünk a koronára, és a felsorolt csapatok is elkezdenek erősíteni, akkor meg majd az lesz a válasz, hogy felveri az árakat a kereslet, azért nem tudunk igazolni?
a szakmai csődöt, a dilettáns döntéseket mindig meg lehet magyarázni különféle szólamokkal, amelyekben kétségtelen, hogy van igazság. de szerintem ettől még óriási kihagyott ziccer, hogy egyetlen igazolással próbáljuk átvészelni ezt a nyarat, amikor nagyon rezeg a léc a BL-indulásaink körül, és nyilvánvalóan az európai második vonal aljához tartozunk csapaterőben (Sevilla). |
|
A hozzászólás:
 |
heinci
2020-09-16 15:53:29
|
136987
|
Kétségtelen, hogy erősítésre van még szükségünk, ha előre szeretnénk lépni.
De azért hadd kérdezzem meg, hogy jelen helyzetben, a Chelsean kívül, melyik az a klub, amelyik az átigazolási időszakban aktív volt eddig, és sz@rrá erősítették magukat?
Van de Beek kifejezetten jó igazolás, más kérdés, hogy szerintem nem feltétlen hiányposzt az nálunk. Viszont minőségi erősítés, vele biztosan fejlődünk.
Sancho kapcsán mindenki azon pörög, hogy ha ő nem jön, miképp oldjuk meg a jobb szélt.
Hadd kérdezzem már meg, hogy amúgy a bal szél az rendben van? :D
Rashford teljesen felejthetőt nyújt ott, valljuk be. Én nem látom, hogy a bal szél kevésbé lenne problémás mint a jobb.
Sanchoért nem kevés pénzt kért a Dortmund, el kell fogadni, ha ezt most a jelen helyzetben nem csengetjük ki. Azért nem hétköznapi szituációban vagyunk.
Regulion meg ne is jöjjön olyan feltételekkel, amilyennel a Tham talán leigazolja majd most. Visszavásárlási záradék. Na persze. Ráadásul azért wing backben vannak lehetőségeink most is.
Én továbbra is mondom, hogy bőven ráférne az erősítés még a keretre, de azt teljesen figyelmen kívül hagyni, hogy milyen szituációt okozott a pandémia, ostoba dolognak tartom.
Még a Barcelona is lenyilatkozta ma, hogy megvennék Depayt, egyetlen probléma, hogy ehhez el is kell adniuk valakiket előbb. Érted, a Barcelona nem tud egy Depayt csípőből leigazolni..
El kellene fogadni, hogy nem annyira egyszerű a helyzet.
Ettől függetlenül az is nyilvánvaló, hogy Woodward nem áll a helyzet magaslatán, számtalanszor bizonyította már ezt.
De az nem feltétlen az inkompetenciájának a tanúbizonysága, ha a jelenlegi helyzetben nem szórja a pénzt.
Tudom, hogy bele fogsz kötni nem egy helyen, bele is lehet. Szerintem az igazság valahol félúton van, nem mindenért Woodward a felelős egyszemélyben. A vírust és a vele járó gazdasági válságot pl. egészen biztosan nem ő szülte. :) |
|
Előzmény:
 |
giornalista
2020-09-16 14:51:21
|
136986
|
"nem könnyű a piac a vírushelyzet miatt" - köszönöm, nagyon kíváncsi voltam, hogy az idén mivel mentegeted majd a dilettáns vezetőséget, de végre ez is kiderült. nem tudsz csalódást okozni :))
the delusion must go on...! |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|