|
|
 |
giornalista
2020-09-12 14:39:26
|
136961
|
"Ha tükörbe/mélyebbre nézünk, akkor a frusztráció oka szerintem inkább az, hogy ma kezdődik a Pl (mégha mi jövő héten kezdünk is csak), és Sanchez eltakarításán + van de Beek érkezésén kívül (amiben inkább Edwinéknek van nagy szerepe) semmi konkrétum, lezárás, előrehaladás sincs. Fényévekre voltunk/vagyunk a Pool/City duótól az elmúlt években, a Chelsea szó szerint lelépett minket ebben az átigazolási ablakban, úgyhogy Sancho érkezése dönt kb. arról, hogy ne a 4-10. hely közötti roncsderbi résztvevői legyünk ismételten az Arsenal, Spurs, Everton, Leicester, Wolves, Sheffield hatossal együtt. És lehet folytatni a kört, hogyha megint El jön össze, az megint pénzügyi és szakmai bukfenc, megint nehezebb jó játékost idehozni, stb... Na ezt a frusztrációt már maximálisan megértem."
szóról szóra így van, ahogy írod. a dilettáns vezetőségnek hála gyakorlatilag évről évre ziccereket, lehetőségeket hagyunk ki az előrelépésre, és ennél kevés frusztrálóbb érzés létezik egy drukker számára.
pedig az idén minden adott volt. összejött a BL, ami sokak szerint a hívószó arra, hogy komoly játékosokat igazoljunk (látjuk, hogy nincs így). a COVID miatt nem nagyon költekezik senki, így előretörhettünk volna a surranópályán pár ügyes igazolással. de ahogy írod, az egyetlen érkezőt sem elsősorban magunknak köszönhetjük, a Woodward-Solskjaer duó képességeit pedig szemmel láthatóan meghaladja az, hogy alternatívát keressenek a piac aktuálisan legfelkapottabb játékosa helyett.
ez az egész projekt továbbra is egy hazugság, szakmailag céltalan és eredménytelen. csúszunk egyre lejjebb és lejjebb, és bár egyelőre kevesen látják, de azért világosan ott van közel-távol az Arsenal és a Milan lecsúszásának a szomorú példája.
tíz év alatt egy évről évre a BL-döntőt megcélzó klubból oda jutottunk, hogy valós koncepció és kompetens szakmai jelenlét nélkül csapódunk szezonról szezonra, és egyedül a riválisok teljesítményén múlik, hogy hol végzünk a bajnokságban, hiszen Ferguson óta egyetlen egyszer végeztünk a 66-70-es pont zónán kívül, de az is egyedül De Geának volt köszönhető, nélküle az is egy 65-66 pontos szezon lett volna.
és a legszomorúbb az, hogy egyébként is mindegy az egész. most őszintén. hiába igazolunk néhány komoly játékost, amíg ez a szerencsétlen norvég küldi fel őket a pályára. de hiába hozunk kompetens edzőt is, amíg Woodwardnál futnak össze a szálak, nem pedig egy hozzáértő, vízióval és koncepcióval rendelkező DoF-nál. de hiába hozunk DoF-ot addig, amíg igazából a tulajdonosnak sincs terve és célja a Manchester Uniteddel. most már kimondva sincs, hogy a világ legjobbjai akarunk lenni. tervben sincs, hogy BL-t nyerjen, korszakosat alkosson, elérjen valamit ez a klub.
tartsa fenn magát, fizessen osztalékot, ne nagyon essen be egy adott szint alá, ahol zsebbe kell nyúlni érte és akkor safe distance-et tudnak tartani az egésztől. Woodward megkapja a szabad kezét a hozzá nem értésével együtt, kinevezi Solskjaer-t, akinek az egyetlen releváns tulajdonsága az, hogy mivel 1999, kussolnak a drukkerek, ő a mi fiúnk, a játékoskeretet pedig belövik a 4. hely környékére, hogy a BL-bevétel azért meglegyen, de annál többre igazából nincs szükség, nem fizetődik ki.
csüggesztő helyzet. igazából minden mindegy.
Sancho helyében bennem fel sem merülne, hogy erre a szemétdombra jöjjek egyékbént sem. jövőre simán megveheti a City vagy a Liverpool, komoly csapatok, nem kell, hogy nálunk ássa el a karrierjét. |
|
 |
zorc09
2020-09-12 12:39:49
|
136959
|
...a BVB célja az, hogy megszorítsák a Bayernt. Nem a Leverkusennel és a Lipcsével akarnak a 2. helyért versengeni, hanem a bayernnel az elsőért. Na most ehhez elengedethetetlen Sancho maradása.
Az utóbbi pár hétben 3 játékossal olvastam interjút(hummels,can,reyna). Mindhárom játékos kiemelte, hogy bajnok akar lenni és mennyire örül, hogy marad Sancho, mert vele jóval több az esély arra.
Tegnap pedig egy Favre interjút olvastam, aki ugyan nem beszél bajnoki címről, arról viszont igen, mennyire örül Sancho maradásának.
Ezeket látva, mikor a bvb illetékesek, akik nap mint nap Sanchoval vannak és ilyeneket mondanak, egyszerűen nem hiszem el, amit az angol lapok írnak.
Egyébként korrekt vagy és tényleg jókat írsz. |
|
 |
For-dzsi
2020-09-12 12:29:42
|
136958
|
Tegnap szinte ugyanezeket a gondolatokat írtam, csak az egyik gyermek elrángatott, nem tudtam elküldeni. Mintha magamat olvasnám. :) |
|
A hozzászólás:
 |
kensai of origo
2020-09-12 10:03:43
|
136957
|
Én írtam többek között a hozzászólásaira választ, Ő meg viszont. Ebben szerintem semmi orrunk alá dörgölés, heccelés nem volt.:(
Az lenne a fórum célja, hogy a klubot (régi és leendő játékosokat, edzőket, stb.) érintő kérdésekről tudjunk más álláspontú emberekkel is beszélgetni, akár más klubok szurkolóival is.
Ha szűklátókörűnek, elvakultnak tűnik a véleménye, annak az az oka, hogy a német médiában tényleg semmilyen Sancho ügy nincs. Watzke és Zorc a korábbi évekkel, esetekkel szemben sokkal erőteljesebben húzta meg a határt (ezért érzi Zorc09 ennyire biztosnak, 99%-osnak a maradást; távozás esetén meg átvert szurkolónak magát), megadták a számukra elfogadható árat és időpontot, ami letelt; és azóta Sancho maradásával kalkulálnak és végleg lezártnak mondták az ügyet aug 11-én. Tényleg csak az angol sajtó (amit Zorc09 nem követ, itt olvasott róla) fújja a szelet a vitorlába, aszerint is csak mindenféle közvetítő ügynökökön keresztül lehet valamiféle kapcsolatunk a BVB-vel, és csak annyit hoztak le, hogy Sancho fizujában, az ügynöki díjakban sikerült megállapodni (egyébként ezt már hónapokkal korábban is megírták...), és elvileg Sanchonak kellene mostmár nyomni a dolgot 8amiből egyelőre megint semmi nem észlelhető). A 150 millás (+30 millás) áron meg nem kell kiakadni, mi is ugyanezt mondtuk volna csípőből pl. a Reálnak, hogy döntse el, fizet-e 120-130 m körül Pogbáért időben, vagy fizessen plusz felárat/ keressen Zidanenak másik játékszert. Persze irreális ár ez ebben az ablakban, de ezt normálisan is meg lehet mondani. És lehet higgadtan érvelni amellett, hogy az egyébként nem rossz Hazard-Haland-Reyna+Reus négyessel gazdálkodhat még mindig Favre Sancho-pótlás nélkül is, gyakorlatilag 2 hónapot kell csak januárig kibekkelniük és azért a közvetlen riválisaik is nagyot gyengültek Havertz és Werner távozásával; simán állniuk kell a sarat a Bayernt leszámítva a BuLiban.
Haland esetében nem a BVB-t kell utálni, a faszkalap Raiola a fő oka annak, hogy nincs itt. A kivásárlási záradékba egy MUnak teljesen nonszensz lett volna belemennie, Zorcék se tapsikoltak valószínűleg örömükben, de ettől Raiola nem tágított, így biztosíthatta, hogy könnyedén vihesse majd tovább Halandot. Én is nagyon szerettem volna, és még mindig reménykedem benne, hogy a Dortmund után minket választ (egy Martial, Rashford, Greenwood, Sancho, Haland ötös lenne az, amivel már ütni lehetne a vasat komolyan több fronton), de csak akkor jöjjön, ha nem akar innen 3 év múlva Reálba, Juvéba, stb-be elhúzni. Bellingham szempontjából megint nem a BVB-re kell haragudni, egyszerűen van de Beek (vagy Grealish, akkor még képben volt) érkezése és EL nélkül max pár Liga-kupa meccs juthatott volna neki, vagy kölcsönadás. Nem csoda, hogy nem itt kötött ki. Abban, hogy Kagawa és Miki nem futott be nálunk nagy utat, abban azért azért mi is nyakig benne vagyunk (RVP elérhető lett, aztán SAF visszavonult, neki nem kedvező játékrendszer és egyre gyengébb szakmai munka; illetve Mikinél a jó őszi forma utáni kicsi visszaesés elég volt a partvonalon kívülre kerülésre és José januári kukázó döntésére).
Ha tükörbe/mélyebbre nézünk, akkor a frusztráció oka szerintem inkább az, hogy ma kezdődik a Pl (mégha mi jövő héten kezdünk is csak), és Sanchez eltakarításán + van de Beek érkezésén kívül (amiben inkább Edwinéknek van nagy szerepe) semmi konkrétum, lezárás, előrehaladás sincs. Fényévekre voltunk/vagyunk a Pool/City duótól az elmúlt években, a Chelsea szó szerint lelépett minket ebben az átigazolási ablakban, úgyhogy Sancho érkezése dönt kb. arról, hogy ne a 4-10. hely közötti roncsderbi résztvevői legyünk ismételten az Arsenal, Spurs, Everton, Leicester, Wolves, Sheffield hatossal együtt. És lehet folytatni a kört, hogyha megint El jön össze, az megint pénzügyi és szakmai bukfenc, megint nehezebb jó játékost idehozni, stb... Na ezt a frusztrációt már maximálisan megértem.
Smalling még mindig nincs lezárva, bár külön edz elvileg, és rossz hír, hogy az Aston Villa Romero helyett inkább az Arsenalos Martinezt választja valószínűleg, akivel a fizuban már meg is egyeztek, csak a klubok közötti árazás van hátra. Úgyhogy Romero ügyben is egyre szarabbul állunk.:( |
|
Előzmény:
 |
Giggsy111
2020-09-11 20:06:43
|
136955
|
Lehet, hogy sokaknak más a nézőpontja, de egyvalami mégis közös.
Ha igaza is van Zorcnak, mégse kellemes, ha a saját fórumunkon az orrunk alá dörgölik.
Régen nekem szimpi csapat volt a Dortmund, de nehezen nyelem le a békát Haaland, Bellingham, és most Sancho kapcsán.
Anno bezzeg, mikor elhoztuk Kagavát, vagy Mikit, egyik se vált be.
Engem már bosszantanak ezek a dolgok. Valahogy hozzuk el Sanchot, és felejtsük el velük a további kapcsolatot. |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|