Détári a 0:6-ról
http://www.csakfoci.hu/magyar-foci/detari-a-magyar-focirol-valogatottrol-a-0-6-rol-igy-mindegy-hogy-ki-a-kapitany-peldat-kellene-venni-a-fradirol
Ha ekkor a mexikói világbajnokságon az a bizonyos magyar-szovjet meccs másképp alakul, akkor mennyiben vesz más irányt a pályafutása? Mennyire tekinthető mérföldkőnek a pályáján ez a meccs?
– Ha nincs ez az összeomlás, egészen másképp alakult volna a magyar labdarúgás, a magyar válogatott, és az akkor ott a címeres mezben játszók, köztük az én sorsom is. Már csak azért is, mert úgy 1985 körül egyre jobban jegyezték külföldön is a magyar futballistákat. Egyre több megfigyelő jött Magyarországra, és mind több csapat érdeklődött a magyar játékosok iránt. Ezért aztán volt egy olyan elképzelés, ha a világbajnokságon jól szerepelünk, akkor utána több játékost is kiengednek külföldre játszani. Ez a magyar foci és a mi szempontunkból is óriási dolog lett volna.
Azt hiszem, teljesen más lenne ma a magyar labdarúgás, ha akkor tömegesen igazolhatnak a játékosok külföldre.
Ezzel szemben Irapuatóban megtört nemcsak ennek az előtte sikeres, a hollandokat, a brazilokat verő csapatnak, hanem a magyar labdarúgásnak is a lendülete. Azon a tavaszon a válogatott még a világranglistát is vezette, és sokan már világbajnoki éremről álmodoztak. Nem gondolja, hogy azért túlzottak voltak ezek a várakozások?
– Mi érmet azért nem vártunk. Továbbjutást azonban mindenképpen. Abból a csoportból tovább is lehetett volna jutni, aztán a továbbiak már a sorsoláson múltak volna. Ha például összekerülünk a későbbi világbajnok argentinokkal, akkor bizony nem lett volna sok esélyünk. De akkor a szurkolók sem lettek volna elégedetlenek.
(…) Azon a bizonyos napon, 1986. június 2-án Irapuatóban tényleg nem duzzadtak sem az erőtől, sem pedig az önbizalomtól. Milyen érzésekkel ment ki akkor a pályára? Mit várt ettől a mérkőzéstől?
– Már az előző napon éreztük, hogy baj van. Az edzésen ugyanis a bemelegítés kezdetekor sem tudtunk futni. Megvolt a normális, mérkőzés előtti átmozgató edzés, egyáltalán nem volt erős. Aztán jött másnap a meccs, és már a bemelegítéskor néztünk egymásra, hiszen csak kóvályogtunk a pályán.
Hát, nem duzzadtunk az erőtől, de próbáltuk összeszedni magunkat. De négy perc alatt azonban vége lett mindennek, hiszen 2-0-ra vezettek a szovjetek. Sokkoló volt.
S látva mindezt, nem kellett volna visszaállni védekezni, és a gólarányra figyelni?
– Ez a csapat soha nem állt vissza. Soha nem védekezett, hanem támadott. Nem tudhatjuk, mire lettünk volna képesek, ha beállunk védekezni. Nem biztos, hogy jobb lett volna. De olyan nehéz ezt megmondani, hogy mi lett volna akkor a jobb. S ki láthatta mindezt akkor át? Mindenkit sokkolt az a négy perc. |