Akkor a szokásos mézes-mázas magyar történelemszemlélet helyett a tények:
SOPRON SORSA MÁR VELENCÉBEN ELDÖLT
A velencei titkos megállapodásról először 1963-ban értesülünk a Pamlényi Ervin és Szabó Ágnes szerkesztette: A határban a halál kaszál... Fejezetek Prónay Pál naplójából című kötetből. „Sopron sorsa már Velencében eldőlt", állításomról részletes ismertetést adtam 1971-ben megjelent cikkemben, majd 1986-ban a tanulmánykötetben is, és az némi módosítással átkerült a Sopron és környéke 1922-1990 című kötetbe.
A velencei tárgyalásokon elhangzottakat 1990-ben Ormos Mária: Civitas Fidelissima című munkájában példamutatóan ismerteti.
A tárgyalás szövegét a körünkből már eltávozott Fogarassy László magyar fordításában a Soproni Szemlében már olvashattuk.
A velencei egyezséget 1921. október 13-án gróf Bethlen István miniszterelnök és Johann Schober kancellár írta alá. A felkelők érdeme az ágfalvi és pinkafői hősi harcok eredményeként a velencei szerződés kikényszerítése Ausztriától és a győztes nagyhatalmaktól.
A velencei megállapodás értelmében a felkelőknek ki kellett Nyugat-Magyarországról vonulniuk. Erre szólította fel Bethlen István Prónayt és egyúttal az osztrák-magyar megállapodásról is tájékoztatta: „Biztosítottuk a megegyezés rendjén, hogy Sopron és környéke, formailag népszavazás útján, de tényleg magyar birtok fog maradni, mert hiszen a népszavazás, az Ostenburg csapatok megszállása mellett, magyar közigazgatás alatt fog nyolc napon belül végrehajtatni, amint az Ausztriának járó területekről a felkelők visszavonulnak.
Biztosítottuk azt, hogy az egész határ mentén egy, a kívánságuknak megfelelő határkiigazítási eljárás fog az Antant által kiküldött komisszió által eszközöltetni, amelynek döntését az osztrákok elfogadni előre beígérték. Biztosítottuk azt, hogy az államvagyon egy részének átadásával előálló követelésünk végeredményben választott páratlan bíróság elé kerül, amely négy héten belül fogja döntését meghozni. Biztosítottuk, hogy Nyugat-Magyarország lakossága, bármilyen lett légyen magatartása a felkelés idején vagy azelőtt, az osztrák hatóság részéről semminemű üldözésben nem fog részesülni. Biztosítottuk végre azt is, hogy a magyar tisztviselők tömeges elbocsátásáról szó se legyen, és amennyiben egyik vagy másik állását nem politikai, hanem más okból elhagyni volna kénytelen, a neki járó nyugdíj teljes mértékben kiadassék az osztrák állam által. Ezáltal garantáltuk a Nyugat-Magyarországi tisztviselők megélhetését a jövőben is/' A Bethlen levelében közölteket igazolták az események és 1971-ben a bécsi levéltárban általam gyűjtött adatok.
Az osztrák követ a magyar sajtóból október 18-án szerzett értesülését Bécsbe továbbította, miszerint a velencei szerződés értelmében Ostenburg csendőrsége az antant csapatok megérkezéséig Sopronban marad. Hozzáfűzte véleményét: „Sopron nélkül nincs Burgenland." Bethlen pedig titkon azt vállalta, hogy ha a felkelők önként nem távoznak Nyugat-Magyarországról, azokat a regurális hadsereg bevetésével távolítja el.
Osztrák részről a velencei titkos szerződést illetően Schober kancellár már november 30-án igy mentegette kormányát: Neki nem állt módjában... Magyarországot Burgenland kiadására kényszeríteni, mikor maguk a nagyhatalmak is belenyugodtak az október 3-án végbement színleges átadásba. Majd 1922 elején Schober kancellár így tiltakozott a magyarok javára történő jelentősebb határ-kiigazítás ellen: „Ausztria azzal, hogy a népszavazás által Magyarországnak jutott sopronvidéki területekről Velencében lemondott, s ezzel a világtörténelemben páratlan áldozatot hozott, jogot szerzett Burgenland fennmaradó részének osztatlan és zavartalan birtoklására. Érdemes idéznünk még Dinghoffer dr.-nak 1921. december 30-án Linzben tartott beszédéből egy részletet: Arra a szemrehányásra, hogy a nagynémet párt nem utasította vissza kezdettől fogva a velencei egyezményt, azt feleljük, hogy nem akartunk kormányválságot előidézni, s mert máskülönben Ausztria Nyugat-Magyarországból előreláthatólag semmit, sem Sopront, sem a terület egyéb részét nem tartotta volna meg. A népszavazást követő napon, december 18-án pedig az Oedenburger Heimatsdienst a Városházán, a Volkshalle-ben gyűlést rendezett. Itt Walheim tanár 800 résztvevő előtt kije-lentette, hogy Burgenland érdekeit a kormány Velencében elárulta. A kormány képviselői amikor elutaztak, már elhatározták Sopron feladását - mondotta - s ezt bizonyítani is tudja. Az egyik felszólaló, dr. Ursin az antantot szövetségi gazemberek bandájának (interallierte Gauberbande) nevezte. Nem kétséges, hogy az antant kétszínű politikát folytatott. De „Oedenburg" osztrák részről való un. elvesztése mégis semmiség ahhoz, ahogy a nagyhatalmak hazánkat a trianoni átokkal sújtották.
A soproni népszavazásra elsősorban az osztrák kormánynak volt szüksége, nehogy a nacionalista tömeg felháborodása elsöpörje a terület „átengedése" miatt. Az ellenforradalmi Horthy kormánynak sem volt érdeke, hogy Ausztriában baloldali kormány alakuljon és esetleg a kommunisták vegyék kezükbe a hatalmat. Magyar részről Sigray Antal és Pater Zadravecz tartotta kevésnek és szerencsétlennek a velencei szerződés eredményét. Viszont á magyar kormány úgy látta, ha csekély mértékben is, a trianoni határokon sikerült rést ütnie. Erre a velencei szerződés adott lehetőséget. |