|
|
|
|
 |
Crack_r
2020-08-27 18:35:27
|
98503
|
Leírtál egy szót (IS). Na ezt IS kéretik figyelembe venni.
A reálgazdasági folyamatok nagyjábvól egyformán hozzák nehéz helyzetbe az összes piaci szereplőt.
Ez viszont a folyamatokra nincs hatással.
Amit Berci leír, az nem is jövőidő, hanem a jelen, hiszen a diesel eladásokon már jól megfigyelhető a tartózkodás, a bizonytalanság, az EV-k pedig szép lassan, de feltartóztathatatlanul terjednek el.
Nézd csak meg, nem rég még sláger volt az E-busz a fővárosi tömegközlekedésben, ma pedig már vidéki városok is szinte csak E-buszokat szereznek be. Az EV-k térnyerése tapasztalható a fiatalok köreiben is, 35 év alattinak már most is baromi nehéz ICE járművet eladni, ha amúgy annak van pénze EV-re, a jármű alternatívák (E-roller, E-bike) területén meg kb. három éven belül totálisan ki fogják végezni a robbanómotoros kétkerekűeket a villamosított változatok.
Ismétlem, ez az egész egy folyamat, amely tartott tegnap is és tart ma is (ma éjfélig 24 órán belül kb. 44 000 ember válik valamilyen EV tulajdonosává világszerte). Az eredménye pedig neked épp úgy nem szúr szemet, ahogy az okostelefonos korszak paradigma váltása is szinte észrevétlenül futott le kb. négy-öt év alatt.
|
|
A hozzászólás:
 |
mica-r
2020-08-27 17:57:24
|
98500
|
Egyelőre a Tesla eladásai (is) csökkennek. Ezt kéretik figyelembe venni. |
|
Előzmény:
 |
Crack_r
2020-08-27 17:25:31
|
98496
|
A 100 évesek ott lőtték lábon maguklat, amikor elhitték (saját maguknak), hogy tudnak EV-t gyártani és bármikor képesek az átállásra. Ők csak szépen kivárnak, hogy más (Musk) feltörje nekik a piacot.
Ezzel a hozzáállással viszont a Teslát olyan előnyhöz juttatják, amit nem lesznek képesek ledolgozni.
Az ICE buktája mindenki számára nyilvánvaló, természetesen az ICE gyártók számára a legnyilvánvalóbb, csak az átbillenés időpontja az, ami kérdéses. Ezt az időpontot igyekeznek az ICE gyártók kitolni a távoli végtelenbe, pedig az 7-8 éven belül be fog következni.
|
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|