"De hatalmas mennyiségű honfoglaló sírt sem."
Nagyon csekély mértékű még a feltártság, ráadásul alig vannak teljesen feltárt, alaposan megvizsgált és dokumentált temetők. Miből is akarunk nagy ívű következtetéseket levonni? Talán nem árt idézni Révész néhány gondolatát:
"A Kárpát-medence 10‒11. századi temetőinek régészeti kutatását rendkívüli módon megnehezíti a rendelkezésre álló forrásbázis csekély és töredékes volta. A történelmi Magyarország területéről megyénként átlagosan 40-60, ritkább esetekben 60-100 olyan lelőhelyről van tudomásunk, ahonnan 10‒11. századi sírleletek kerültek elő. Ezek legalább egyharmada azonban szórvány lelet, vagy sírokról, temetőrészletről szóló bizonytalan híradás. A fennmaradó 60-70% olyan lelőhely, ahonnan egy vagy több sírt, kisebb-nagyobb temetőrészletet figyeltek meg. Teljesen feltártnak ez utóbbiak közül megyénként csupán 1-5 lelőhelyet tekinthetünk. Ez az az adatbázis, amelyre támaszkodhatunk egy-egy megye vagy régió 10‒11. századi temetőinek értékelése során. Úgy vélem, nem kell bizonygatnom, hogy ez az adatmennyiség ‒ a térség korabeli népességének egyébként ismeretlen nagyságú, de nyilván több százszor nagyobb lélekszámához viszonyítva ‒ még mintavételnek is elenyésző.
A témakör kutatója ezen a ponton két lehetőség között választhat: az egyik az lenne, hogy a helyzetet kilátástalannak nyilvánítja, s az elégtelen mennyiségű adatra hivatkozva kijelenti, hogy nincs meg a megfelelő alap a tudományos kritériumoknak megfelelő következtetések levonására. A rendkívül csekély számú elemezhető lelőhely és a többi, arra alkalmatlan temetőmaradvány vizsgálata ugyanis óhatatlanul téves következtetésekhez vezet, amely nem a hajdani valóságot (pontosabban annak egy kis szeletét) tükrözi, hanem annak a minden hitelességet nélkülöző torzképét. Módszertani szempontból ez az álláspont aligha lenne támadható.
A másik lehetőség ‒ amelyet magam is követni szándékozom ‒ az, hogy jobb híján tudomásul vesszük: e rendkívül forrásszegény időszakból napjainkban ennyi adattal rendelkezünk, s ezek felhasználásával kell megkísérelnünk a térség 10‒11. századi történelméből annyit kiderítenünk, amennyit csak lehetséges. Ily módon viszont aligha léphetünk fel azzal az igénnyel, hogy a kutatott régió 10‒11. századi történetét, vagy annak akár egy csekély részletét megírjuk. Jelen szituációban véleményem szerint egyetlen módszert követhetünk: a birtokunkban lévő régészeti leletek alapján egy modellt állíthatunk fel. E modellezéshez fel kell használnunk mindazt a tudást, amelyet 170 esztendő honfoglalás kori régészeti kutatása összegyűjtött. Ezen eredményekre támaszkodva (s ahol lehet és kell, azokat tovább finomítva) vázolhatjuk fel azt a képet, amelyet a kutatás jelen állása mellett az adott régió vagy éppen az egész ország 10‒11. századi temetőiről, az azokat létrehozó népesség tárgyi hagyatékáról, hiedelmeiről, társadalmi tagozódásáról alkothatunk. A végeredményként kapott modell távolról sem azonos a hajdani valósággal, sőt, annak még halvány körvonalaival sem, pusztán a témakörről alkotott mai tudásunkat tükrözi. Az elkövetkező évtizedek során a forrásanyag további bővülésével e kép folyamatosan, akár alapjaiban is megváltozhat, sőt bizonyosan meg is fog változni."
|
