Keresés

Longstreet miután megejtette azt az elhíresült odabólintást Pickett kérdésére, odalovagolt Alexanderhez, aki arról tájékoztatta őt, hogy az általa a gyalogság rohamának támogatására tartalékolt ütegeket Lee tábornok tüzérségi főnöke eltüntette, és hogy a tüzelőállásban lévő ütegek lőszere olyannyira elfogyott, hogy azokkal nem képes megfelelő támogatást nyújtani a gyalogságnak. Longstreet erre parancsot adott a lőszereskocsik feltöltésére, de kiderült, hogy nincs miből feltölteni őket.

Éppen akkor az ellenség ütegei közül néhányat felmozdonyoztak és elvontattak, és ez némi nem várt reményt nyújtott a támadás előtt.

Ez Longstreet verziója, hogy maga Alexander hogyan emlékezett minderre, azt nem tudom.

-- Egyetértenek benne, hogy az ütegeknél találkoztak és beszéltek; a részletek máshogy néznek ki, de ez mindegy. Alexander írt egy újságcikket, amiben megemlítette ezt és Longstreet később megerősítette.

Általában Longstreet időben a háborútól egyre távolabb kerülve egyre pontatlanabb lett a visszaemlékezéseiben, Alexandernek meg elképesztő memóriája volt. Longstreet tudta ezt, plusz Alexander nem az a típusú ember volt, aki a háború után scalawagezte őt, hanem az, aki képes volt leírni, hogy ne búsongjanak a veszteségen, azért annyira az a Konföderáció nem volt jó, hogy egész életükben gyászolni kelljen, lépjenek tovább, USA van, ez már csak tény, hagyjuk el a Lost Cause retorikát, nem vezet sehova - és ez nagyban hasonlított ahhoz, amiért Longstreet az 1860-as évek végén pálfordulást végzett és beállt Republikánusnak - úgyhogy nem álltak se vitában, se haragban, kábé ugyanúgy tisztelték egymást, mint a háború alatt - Longstreetnek ugyanez a viszonya nem maradt meg túl sokakkal. 

Elovastam Porter Alexander visszaemlékezéséből is az idevonatkozó részt. Némi kiegészítés az előbbiekhez Alexandertől:

"Alighogy elküldtem ezt az üzenetet [lásd az előbb Longstreet könyvéből], az ellenség tüze határozottan csökkent, és ahogy figyeltem, láttam, hogy újabb ágyúkat mozdonyoznak fel és vonnak vissza. Mi gyakran vontunk vissza ágyúkat a harcból, hogy tartalékoljuk a lőszert a gyalogság ellen. Az ellenség ideáig még sohasem mutatott efféle takarékoskodást. Miután vártam néhány percig, és láttam, hogy a visszavont ágyúk helyére nem állítanak újakat, bizonyosnak hittem, hogy az ellenség megérezte a fenyítést, és du. 1:40-kor a következő üzenetet küldtem Pickettnek:

"Az Isten szerelmére, induljanak gyorsan! A 18 ágyú elment. Siessenek, vagy a lőszerem nem lesz elegendő arra, hogy megfelelően támogassam Önöket!

"Nem tudott milyen választ adni erre, nem engedelmeskedett neki, hanem a lőszer fogyásakor visszaüzent Longstreetnek, hogy a támadásnak most kell indulnia, ha azt akarják, hogy a tüzérség még támogassa, mert nem tudja tovább fenntartani a bombázást. Arról, hogy a szövetségi tüzérség ártalmatlanítva lenne, Alexander nem nyilatkozott."

Igazad van, megnéztem, hogy Longstreet mit ír erről, ő úgy emlékszik, hogy Pickett nyújtotta át neki Alexander üzenetét, amely egy darab papírra volt írva, és így szólt:

"Ha megindulnak egyáltalán, akkor azonnal induljanak, különben nem tudok megfelelő támogatást nyújtani, de az ellenség tüze egyáltalán nem gyengül. Csak a temetőtől még legalább tizennyolc ágyú lő.

Alexander"

Tehát nemhogy az uniós tüzérség ártalmatlanná tételéről nyilatkozott volna, hanem éppen ellenkezőleg.

Longstreet miután megejtette azt az elhíresült odabólintást Pickett kérdésére, odalovagolt Alexanderhez, aki arról tájékoztatta őt, hogy az általa a gyalogság rohamának támogatására tartalékolt ütegeket Lee tábornok tüzérségi főnöke eltüntette, és hogy a tüzelőállásban lévő ütegek lőszere olyannyira elfogyott, hogy azokkal nem képes megfelelő támogatást nyújtani a gyalogságnak. Longstreet erre parancsot adott a lőszereskocsik feltöltésére, de kiderült, hogy nincs miből feltölteni őket.

Éppen akkor az ellenség ütegei közül néhányat felmozdonyoztak és elvontattak, és ez némi nem várt reményt nyújtott a támadás előtt.

Ez Longstreet verziója, hogy maga Alexander hogyan emlékezett minderre, azt nem tudom.

Tehát a két tüzérségi főnök közül július 3-án Hunt teljesített jobban, 

-- Miután az éjszakai haditanácson eldől, hogy a szövetségi csapatok alapvetően védekezni fognak július 3-án, Hunt feladata az, hogy amikor Lee a várt támadását elindítja, azt megállítsa. A konföderációs oldalon Lee tudja, hogy vagy győznie kell döntő módon és akkor szerez magának lőszert a szövetségi készletekből, vagy vissza kell térnie Virginiába, ezért hiába minden ezzel ellentétes taktikai megfontolás, folytatni akarja a támadást. Egyik stábtisztje, A. L. Long azt sugallta, hogy a konföderációs tüzérség képes lesz az uniós ágyúkat annyira megrongálni, hogy a nyílt terepen dombnak fölfelé támadó csapatok elérnek az ellenséges vonalig és elfoglalják azokat. Hogy ebben Lee mennyire hitt, az kétséges, mert akinek volt harci tapasztalata, az tudta, hogy a konföderációs tüzérség alárendelt szerepet játszik az unióssal szemben. Sem az ágyúpark, sem a rendelkezésre álló lőszer, sem a kiszolgáló lóállomány - semmilyen materiális attribútum nem éri el az uniós tüzérség színvonalát. És a legsúlyosabb fogyatékosság: a lőszer gyújtója megbízhatatlan. Chancellorsville-nél a déli tüzérek némelyike olyan megbízhatatlannak ítélte meg a repeszeket detonáló gyújtót, hogy csak hagyományos, emberi célpont ellen kevéssé hatásos vastöltetet volt hajlandó lőni, mert nem bírták kiszámítani, hogy a gyújtó mikor fog detonálni. Volt olyan déli gyalogsági alakulat, amelyik megtiltotta a tüzérségnek, hogy a feje felett átlőjön, mert korábban már egyszer egy azonnal detonáló gyújtó miatt a baráti tüzérség belekartácsolt a soraikba. 

Alexander szerintem olyan feladatot kapott, aminek teljesítéséhez nem álltak rendelkezésre az eszközök. 

Alexander tüzérségi előkészítése közel sem volt olyan eredményes, mint azt Longstreet várta.

-- Longstreet nem várt semmi ilyesmit. A tüzérségi előkészítés ötlete az ő ellenkezését volt hivatva leszerelni. Longstreet pontosan attól tartott, hogy a támadás vérbe fog fúlni és minden tőle telhetőt elkövetett, hogy az ne induljon el, leszámítva a lemondása benyújtását. De Lee nem engedett neki. Amikor már nem volt több kibúvó és minden ellenkezése dacára megkapta annak a hálátlan feladatát, hogy a július harmadiki rohamot elindítsa, még megpróbálkozott azzal, hogy közölte a bombázást felügyelő Alexanderrel, hogy ő adja meg a jelet Pickettnek a támadásra, _miután_ megítélése szerint az északi tüzérséget már kellően meggyengítette. Longstreet nyilvánvalóan arra számított, hogy ez sohanapján fog bekövetkezni és a támadás nem indul el. Ő maga már minden ellenvetési lehetőséget kimerített Lee-vel szemben, most egy strómant keresett, hogy valahogy elszabotálja ezt a katasztrofális mellényúlást. Alexandernek fogalma sem volt, hogy Longstreet és Lee már harmadik napja nem tudnak megegyezni mit kéne csinálni és az az ötlet, hogy a tüzérség alezredese utasítsa a gyalogság három hadosztályát harcba vivő vezérőrnagyát, hogy mikor támadjon, sőt mi több, lefújja a támadás megindítását - ez hagymázas baromságnak tűnt neki. Nem is értette, hogy ezt Longstreet hogy a fenébe tudta kitalálni. Nem tudott milyen választ adni erre, nem engedelmeskedett neki, hanem a lőszer fogyásakor visszaüzent Longstreetnek, hogy a támadásnak most kell indulnia, ha azt akarják, hogy a tüzérség még támogassa, mert nem tudja tovább fenntartani a bombázást. Arról, hogy a szövetségi tüzérség ártalmatlanítva lenne, Alexander nem nyilatkozott. A fekete lőpor füstjében ilyen messziről azt senki meg nem mondta volna. Az üzenetet halló Pickett erre megkérdezte Longstreetet, hogy támadjon-e. Longstreet mindössze egy bólintást tudott kicsiholni magából és Pickett elindította a rohamot.

[Alexander] tüzérei túl magasra céloztak

-- Gettysburgnél a régészek feltárták, hogy az uniósok tartotta domboknak a _másik_ oldala van teleszórva repesszel; a lövedékek gyújtója rendszerint túl későn detonált és így közel nem volt elég hatásos a bombázás. A másik nehézség magából a feladatból származott: a korabeli tüzérség ilyen távolságból egy ekkora emelkedésű dombot nem tudott sebészi pontossággal támadni. Még saját tüzét sem tudta helyesbíteni, hiszen nem voltak tüzérségi megfigyelői ehhez a feladathoz. Long ötlete erősen voluntarista volt; reménykedni lehetett, hogy annyira még pont működni fog, hogy a gyalogság nagyobb tragédia nélkül átjut, de sejteni lehetett, hogy ez nem lesz sétagalopp. A kimenetel pedig egy teljesen összeomló támadás lett.

és amikor néhány megsérült északi üteget Hunt visszavonatott, Alexander azt hitte, hogy mindet elűzte és szabad az út a gyalogság számára.

-- Alexander egy valamiből tudott ítélni: az ellenséges tüzérség aktivitásából. Az általa mindössze 45 percesnek becsült bombázás során tudjuk, hogy a szövetségi oldalon Hunt utasítást adott, hogy tartalékolják a lőszert. Ezt az utasítást végül csak az irányítása alatt álló tüzérségi tartalék fele hajtotta végre. A tartalékolást a déli oldalon elméletileg észrevehették és arra következtethettek belőle, hogy a tüzérségi előkészítés sikeres volt, az északi ágyúk elhallgattak. De tudjuk, hogy a támadásra a jelet nem az adta meg, hogy az északi ágyúk hallgattak, hanem az, hogy Alexander negyed órával a lőszertartalék kifogyta előtt elküldte az üzenetet Longstreetnek, hogy vagy most támad a gyalogság, vagy ennyi volt, mert ő nem tudja tovább fenntartani a pergőtüzet.

Hunt a közeledő déli gyalogság láttán pedig szépen kartácsra töltette az ágyúit.

-- Hunt lőszertartalékolási utasítását Hancock parancsára az ágyúinak fele nem hajtotta végre, mert a szárnyparancsnoki feladatkörbe emelkedő Hancock úgy érezte, hogy a gyalogság morális tartásának megőrzéséhez szükség van rá, hogy a szövetségi ágyúk ne hallgassanak el, akármennyire is nem találnak el semmit ilyen távolságból. Hancock és Hunt doktrinális nézeteltérése még az 1870-es években sem rendeződött. tüzérségi tartalék másik része viszont távolabb volt elhelyezve, nem ott, ahol Hancock parancsnokolt - ez volt az a csőmennyiség, ami a nagyon durván elkaszálta a déliek támadásának java részét. Ott, ahol erre már nem nagyon maradt lőszer, a déli vonal jobb oldalán a dandárok közül több viszonylag épségben elérte az északi vonalat, de áttörni nem volt esélye.