Keresés

Részletes keresés

Cseresznye Creative Commons License 2020-08-22 00:05:21 604

Tehát a két tüzérségi főnök közül július 3-án Hunt teljesített jobban, 

 

-- Miután az éjszakai haditanácson eldől, hogy a szövetségi csapatok alapvetően védekezni fognak július 3-án, Hunt feladata az, hogy amikor Lee a várt támadását elindítja, azt megállítsa. A konföderációs oldalon Lee tudja, hogy vagy győznie kell döntő módon és akkor szerez magának lőszert a szövetségi készletekből, vagy vissza kell térnie Virginiába, ezért hiába minden ezzel ellentétes taktikai megfontolás, folytatni akarja a támadást. Egyik stábtisztje, A. L. Long azt sugallta, hogy a konföderációs tüzérség képes lesz az uniós ágyúkat annyira megrongálni, hogy a nyílt terepen dombnak fölfelé támadó csapatok elérnek az ellenséges vonalig és elfoglalják azokat. Hogy ebben Lee mennyire hitt, az kétséges, mert akinek volt harci tapasztalata, az tudta, hogy a konföderációs tüzérség alárendelt szerepet játszik az unióssal szemben. Sem az ágyúpark, sem a rendelkezésre álló lőszer, sem a kiszolgáló lóállomány - semmilyen materiális attribútum nem éri el az uniós tüzérség színvonalát. És a legsúlyosabb fogyatékosság: a lőszer gyújtója megbízhatatlan. Chancellorsville-nél a déli tüzérek némelyike olyan megbízhatatlannak ítélte meg a repeszeket detonáló gyújtót, hogy csak hagyományos, emberi célpont ellen kevéssé hatásos vastöltetet volt hajlandó lőni, mert nem bírták kiszámítani, hogy a gyújtó mikor fog detonálni. Volt olyan déli gyalogsági alakulat, amelyik megtiltotta a tüzérségnek, hogy a feje felett átlőjön, mert korábban már egyszer egy azonnal detonáló gyújtó miatt a baráti tüzérség belekartácsolt a soraikba. 

 

Alexander szerintem olyan feladatot kapott, aminek teljesítéséhez nem álltak rendelkezésre az eszközök. 

 

Alexander tüzérségi előkészítése közel sem volt olyan eredményes, mint azt Longstreet várta.

 

-- Longstreet nem várt semmi ilyesmit. A tüzérségi előkészítés ötlete az ő ellenkezését volt hivatva leszerelni. Longstreet pontosan attól tartott, hogy a támadás vérbe fog fúlni és minden tőle telhetőt elkövetett, hogy az ne induljon el, leszámítva a lemondása benyújtását. De Lee nem engedett neki. Amikor már nem volt több kibúvó és minden ellenkezése dacára megkapta annak a hálátlan feladatát, hogy a július harmadiki rohamot elindítsa, még megpróbálkozott azzal, hogy közölte a bombázást felügyelő Alexanderrel, hogy ő adja meg a jelet Pickettnek a támadásra, _miután_ megítélése szerint az északi tüzérséget már kellően meggyengítette. Longstreet nyilvánvalóan arra számított, hogy ez sohanapján fog bekövetkezni és a támadás nem indul el. Ő maga már minden ellenvetési lehetőséget kimerített Lee-vel szemben, most egy strómant keresett, hogy valahogy elszabotálja ezt a katasztrofális mellényúlást. Alexandernek fogalma sem volt, hogy Longstreet és Lee már harmadik napja nem tudnak megegyezni mit kéne csinálni és az az ötlet, hogy a tüzérség alezredese utasítsa a gyalogság három hadosztályát harcba vivő vezérőrnagyát, hogy mikor támadjon, sőt mi több, lefújja a támadás megindítását - ez hagymázas baromságnak tűnt neki. Nem is értette, hogy ezt Longstreet hogy a fenébe tudta kitalálni. Nem tudott milyen választ adni erre, nem engedelmeskedett neki, hanem a lőszer fogyásakor visszaüzent Longstreetnek, hogy a támadásnak most kell indulnia, ha azt akarják, hogy a tüzérség még támogassa, mert nem tudja tovább fenntartani a bombázást. Arról, hogy a szövetségi tüzérség ártalmatlanítva lenne, Alexander nem nyilatkozott. A fekete lőpor füstjében ilyen messziről azt senki meg nem mondta volna. Az üzenetet halló Pickett erre megkérdezte Longstreetet, hogy támadjon-e. Longstreet mindössze egy bólintást tudott kicsiholni magából és Pickett elindította a rohamot.

 

[Alexander] tüzérei túl magasra céloztak

 

-- Gettysburgnél a régészek feltárták, hogy az uniósok tartotta domboknak a _másik_ oldala van teleszórva repesszel; a lövedékek gyújtója rendszerint túl későn detonált és így közel nem volt elég hatásos a bombázás. A másik nehézség magából a feladatból származott: a korabeli tüzérség ilyen távolságból egy ekkora emelkedésű dombot nem tudott sebészi pontossággal támadni. Még saját tüzét sem tudta helyesbíteni, hiszen nem voltak tüzérségi megfigyelői ehhez a feladathoz. Long ötlete erősen voluntarista volt; reménykedni lehetett, hogy annyira még pont működni fog, hogy a gyalogság nagyobb tragédia nélkül átjut, de sejteni lehetett, hogy ez nem lesz sétagalopp. A kimenetel pedig egy teljesen összeomló támadás lett.

 

és amikor néhány megsérült északi üteget Hunt visszavonatott, Alexander azt hitte, hogy mindet elűzte és szabad az út a gyalogság számára.

 

-- Alexander egy valamiből tudott ítélni: az ellenséges tüzérség aktivitásából. Az általa mindössze 45 percesnek becsült bombázás során tudjuk, hogy a szövetségi oldalon Hunt utasítást adott, hogy tartalékolják a lőszert. Ezt az utasítást végül csak az irányítása alatt álló tüzérségi tartalék fele hajtotta végre. A tartalékolást a déli oldalon elméletileg észrevehették és arra következtethettek belőle, hogy a tüzérségi előkészítés sikeres volt, az északi ágyúk elhallgattak. De tudjuk, hogy a támadásra a jelet nem az adta meg, hogy az északi ágyúk hallgattak, hanem az, hogy Alexander negyed órával a lőszertartalék kifogyta előtt elküldte az üzenetet Longstreetnek, hogy vagy most támad a gyalogság, vagy ennyi volt, mert ő nem tudja tovább fenntartani a pergőtüzet.

 

Hunt a közeledő déli gyalogság láttán pedig szépen kartácsra töltette az ágyúit.

 

-- Hunt lőszertartalékolási utasítását Hancock parancsára az ágyúinak fele nem hajtotta végre, mert a szárnyparancsnoki feladatkörbe emelkedő Hancock úgy érezte, hogy a gyalogság morális tartásának megőrzéséhez szükség van rá, hogy a szövetségi ágyúk ne hallgassanak el, akármennyire is nem találnak el semmit ilyen távolságból. Hancock és Hunt doktrinális nézeteltérése még az 1870-es években sem rendeződött. tüzérségi tartalék másik része viszont távolabb volt elhelyezve, nem ott, ahol Hancock parancsnokolt - ez volt az a csőmennyiség, ami a nagyon durván elkaszálta a déliek támadásának java részét. Ott, ahol erre már nem nagyon maradt lőszer, a déli vonal jobb oldalán a dandárok közül több viszonylag épségben elérte az északi vonalat, de áttörni nem volt esélye.

Tibb2 Creative Commons License 2020-08-20 11:11:12 600

           A tüzérség pozíciói július 3-án

A hozzászólás:
Tibb2 Creative Commons License 2020-08-20 11:08:30 599

"Hunt tüzérségi munkája a harmadik napon döntő módon járult hozzá a Pickett-Pettigrew-Trimble vezette gyalogsági támadás szétágyúzásához. Felismerte, hogy mikor és mire kell a lőszert tartalékolni és oda lőtt, ahol nagyon fájt."

 

Tehát a két tüzérségi főnök közül július 3-án Hunt teljesített jobban, mert Alexander tüzérségi előkészítése közel sem volt olyan eredményes, mint azt Longstreet várta. A tüzérei túl magasra céloztak, és amikor néhány megsérült északi üteget Hunt visszavonatott, Alexander azt hitte, hogy mindet elűzte és szabad az út a gyalogság számára. Hunt a közeledő déli gyalogság láttán pedig szépen kartácsra töltette az ágyúit.

 

 

           Henry J. Hunt

 

 

 

         Edward Porter Alexander

Előzmény:
Cseresznye Creative Commons License 2020-08-19 21:06:19 598

Tibb: köszi.

 

Ez a hármas pont trükkös. Amennyire meg tudom ítélni minden igaz benne, amit ír, de szerintem mégsem a lényeget fogta meg. A lényeg szerintem Henry J. Huntban keresendő. Huntot már egyszer kinevezték a Potomac hadsereg tüzérségi főnökévé. McClellan volt, aki Huntban felfedezte a tehetséget és azonnal nemcsak a tüzérség általános felügyeletével bízta meg, ami javarészt adminisztratív munka lett volna, de a tüzérség taktikai irányítását is rábízta. Ez neuralgikus pont a polgárháborúban, mert ha a tüzérséget a gyalogság tábornokainak igénye szerint helyezik el és irányozzák, akkor általában nem túl hatásosan tudja támogatni a harcot. Ha viszont a tüzérek szabad kezet kapnak és önállóan cselekszenek, akkor meg gyakran figyelmen kívül hagyják a gyalogság vélt, vagy valós igényeit. Az efölötti doktrinális vita túlnyúlt a polgárháború időtartamán.

 

Hunt az északi oldal legjobb tüzérségi szakértője volt, az ideális ember a posztra. McClellan 1862. szeptember első napjaiban vette át újra a Potomac hadsereget, és azonnal el is indult a Marylandi hadjáratra. Útközben kinevezte Huntot, aki pozícióját lényegében lóhátról gyakorolva sikeresen felmérte, hogy mennyi és milyen tüzérségi eszköz áll a rendelkezésére, mi milyen lőszert igényel, ki melyik zászlóaljat irányítja, és a legnagyobb káoszból szűk két hét alatt olajozottan működő gépezetet varázsolt. Annyira, hogy Antietamnél az északi tüzérség lemosta a délit a csatatérről. Stephen D. Lee későbbi altábornagy szerint Antietam tüzérségi pokol volt a Konföderáció számára; amely üteget nem vonták ki a kiválóan elhelyezett északi ütegek hatótávjából, azt miszlikbe lőtték. Hunt tehát óriási szervezőmunkát végzett el, majd kiütötte az ellenséges tüzérséget, röpke két héttel a kinevezése után. Csakhogy Antietamet követően, McClellan eltávolítása után megvonták tőle a taktikai irányítás jogkörét, s mivel ezt nem tudta elfogadni, tiltakozásul lemondott. Ezért sem Fredricksburgnél, sem Chancellorsville-nél nem ő volt a főnök. 

A chancellorsville-i vereség utáni átszervezés is valszeg lényeges momentum volt, de szerintem nem annyira, mint Hunt visszatérése. Hunt az azelőtti szisztémában is bizonyított, ergo szerintem itt nem szervezeti kérdésről volt szó, hanem arról, hogy ki irányított. Ez a déli oldalon is hasonlóképpen zajlott: amint az ottani tüzérségi ásznak, Edward Porter Alexandernek taktikai irányítást adtak a kezébe Chancellorsville-nél, felismerte, hogy a Hazel Grove magaslatáról a minőségében rosszabb déli ágyúkkal szanaszéjjel lőtte a szövetségi ütegeket a Fairview Hillen. Ugyanez a teljesítmény felettesétől, az öreg Pendletontól nem volt várható; Lee nem is adott neki taktikai feladatot soha, mihelyt felfedezte Alexanderben a zsenit. Sőt, nem csak Pendletont, de az első hadtestnél levő főnökét John B. Waldont is meg kellett kerülni, ahhoz, hogy az ő kezében összpontosuljon a konföderációs tüzérség irányítása. Lee neki is átnyúlt a feje fölött: 1863. július 3-án Alexander irányította a déliek tüzérségének java részét, amely a támadás előtt az északi állásokat volt hivatott bombázni.

Hunt tüzérségi munkája a harmadik napon döntő módon járult hozzá a Pickett-Pettigrew-Trimble vezette gyalogsági támadás szétágyúzásához. Felismerte, hogy mikor és mire kell a lőszert tartalékolni és oda lőtt, ahol nagyon fájt. 

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!