Keresés

"Hunt tüzérségi munkája a harmadik napon döntő módon járult hozzá a Pickett-Pettigrew-Trimble vezette gyalogsági támadás szétágyúzásához. Felismerte, hogy mikor és mire kell a lőszert tartalékolni és oda lőtt, ahol nagyon fájt."

Tehát a két tüzérségi főnök közül július 3-án Hunt teljesített jobban, mert Alexander tüzérségi előkészítése közel sem volt olyan eredményes, mint azt Longstreet várta. A tüzérei túl magasra céloztak, és amikor néhány megsérült északi üteget Hunt visszavonatott, Alexander azt hitte, hogy mindet elűzte és szabad az út a gyalogság számára. Hunt a közeledő déli gyalogság láttán pedig szépen kartácsra töltette az ágyúit.

           Henry J. Hunt

         Edward Porter Alexander

Tibb: köszi.

Ez a hármas pont trükkös. Amennyire meg tudom ítélni minden igaz benne, amit ír, de szerintem mégsem a lényeget fogta meg. A lényeg szerintem Henry J. Huntban keresendő. Huntot már egyszer kinevezték a Potomac hadsereg tüzérségi főnökévé. McClellan volt, aki Huntban felfedezte a tehetséget és azonnal nemcsak a tüzérség általános felügyeletével bízta meg, ami javarészt adminisztratív munka lett volna, de a tüzérség taktikai irányítását is rábízta. Ez neuralgikus pont a polgárháborúban, mert ha a tüzérséget a gyalogság tábornokainak igénye szerint helyezik el és irányozzák, akkor általában nem túl hatásosan tudja támogatni a harcot. Ha viszont a tüzérek szabad kezet kapnak és önállóan cselekszenek, akkor meg gyakran figyelmen kívül hagyják a gyalogság vélt, vagy valós igényeit. Az efölötti doktrinális vita túlnyúlt a polgárháború időtartamán.

Hunt az északi oldal legjobb tüzérségi szakértője volt, az ideális ember a posztra. McClellan 1862. szeptember első napjaiban vette át újra a Potomac hadsereget, és azonnal el is indult a Marylandi hadjáratra. Útközben kinevezte Huntot, aki pozícióját lényegében lóhátról gyakorolva sikeresen felmérte, hogy mennyi és milyen tüzérségi eszköz áll a rendelkezésére, mi milyen lőszert igényel, ki melyik zászlóaljat irányítja, és a legnagyobb káoszból szűk két hét alatt olajozottan működő gépezetet varázsolt. Annyira, hogy Antietamnél az északi tüzérség lemosta a délit a csatatérről. Stephen D. Lee későbbi altábornagy szerint Antietam tüzérségi pokol volt a Konföderáció számára; amely üteget nem vonták ki a kiválóan elhelyezett északi ütegek hatótávjából, azt miszlikbe lőtték. Hunt tehát óriási szervezőmunkát végzett el, majd kiütötte az ellenséges tüzérséget, röpke két héttel a kinevezése után. Csakhogy Antietamet követően, McClellan eltávolítása után megvonták tőle a taktikai irányítás jogkörét, s mivel ezt nem tudta elfogadni, tiltakozásul lemondott. Ezért sem Fredricksburgnél, sem Chancellorsville-nél nem ő volt a főnök. 

A chancellorsville-i vereség utáni átszervezés is valszeg lényeges momentum volt, de szerintem nem annyira, mint Hunt visszatérése. Hunt az azelőtti szisztémában is bizonyított, ergo szerintem itt nem szervezeti kérdésről volt szó, hanem arról, hogy ki irányított. Ez a déli oldalon is hasonlóképpen zajlott: amint az ottani tüzérségi ásznak, Edward Porter Alexandernek taktikai irányítást adtak a kezébe Chancellorsville-nél, felismerte, hogy a Hazel Grove magaslatáról a minőségében rosszabb déli ágyúkkal szanaszéjjel lőtte a szövetségi ütegeket a Fairview Hillen. Ugyanez a teljesítmény felettesétől, az öreg Pendletontól nem volt várható; Lee nem is adott neki taktikai feladatot soha, mihelyt felfedezte Alexanderben a zsenit. Sőt, nem csak Pendletont, de az első hadtestnél levő főnökét John B. Waldont is meg kellett kerülni, ahhoz, hogy az ő kezében összpontosuljon a konföderációs tüzérség irányítása. Lee neki is átnyúlt a feje fölött: 1863. július 3-án Alexander irányította a déliek tüzérségének java részét, amely a támadás előtt az északi állásokat volt hivatott bombázni.

Hunt tüzérségi munkája a harmadik napon döntő módon járult hozzá a Pickett-Pettigrew-Trimble vezette gyalogsági támadás szétágyúzásához. Felismerte, hogy mikor és mire kell a lőszert tartalékolni és oda lőtt, ahol nagyon fájt. 

3. A Potomac hadsereg tüzérségének átszervezése

         Hadsereg szintű szervezeti döntés

A Potomac hadsereg egy decentralizált és nem túl hatékonyan működő tüzérségi szervezettel kezdte meg a háborút. A hadsereg rendelkezett ugyan tüzérségi tartalékkal, de 1862 június-júliusában, a hétnapos csata után létszámát csökkentették, és Antietam után még jobban decentralizálták. A fredericksburgi és Chancellorsville-i csatákban nyújtott nem kielégítő teljesítmény miatt született meg a döntés a hadsereg tüzérségének átszervezéséről.

Két lehetőség jöhetett számításba: a hadsereg teljes tüzérségét szétosztják a hadtestek között, vagy csak néhány üteget osztanak be a hadtestekhez, a többiből pedig felállítanak egy hatalmas méretű tüzérségi tartalékot. Az utóbbi opciót választották, és 69 üteget szerveztek 14 tüzérdandárba, vagy zászlóaljba. Minden gyaloghadtesthez beosztottak egy tüzérdandárt, melynek parancsnoka közvetlenül a hadtestparancsnok alá volt beosztva. Két tüzérdandárt osztottak be a lovashadtestekhez. Robert O. Tyler dandártábornok vezényelte a Tüzérségi Tartalék öt tüzérdandárát, és közvetlenül a hadsereg tüzérségi főnökének, Henry J. Hunt dandártábornoknak felelt, aki pedig a hadsereg parancsnokának, Joseph Hooker vezérőrnagynak, illetve annak leváltása után, június 28-tól George G. Meade vezérőrnagynak.

A tüzérség átszervezése rengeteg vezénylési és ellátási problémát szüntetett meg, és olyan rugalmas szervezetet biztosított, amely, ha kellett, széles fronton tudott felvonultatni tüzérségi ütegeket, vagy éppen koncentrálni tudta őket, hogy össztüzet zúdíthassanak egy meghatározott célpontra. A gettysburgi csata három napja alatt az északiak új tüzérségi szervezete döntő módon segített a déliek támadásainak visszaverésében.

          Uniós tüzérség