|
|
|
|
 |
Törölt nick
2020-08-18 18:13:37
|
736
|
Szerintem a szlávok a Balkánon már nemcsak egyes egyéneket, hanem komplett közösségeket, városokat, falvakat, kisebb törzseket és néptöredékekeket olvasztottak be - a késő római kori és bizánci kori Illyria és Thrakia népeit.
Részben ettől lehet, hogy a délszlávok embertanilag eléggé másképp néznek ki, mint pl. az oroszok, fehéroroszok vagy lengyelek.
Az újlatin nyelvű dalmát kikötővárosok (pl. Ragusa - Dubrovnik, de mondhatnánk Spalato-Splitet és Zára - Zadart is, meg több kisebbet) elszlávosodása egy kis túlzással itt a szemünk előtt játszódott le, a folyamat lényegében a 19. sz. második felére fejeződött be. |
|
 |
Törölt nick
2020-08-18 12:10:03
|
725
|
A rendelkezésre álló csekély források alapján azért valószínűsíthető, hogy Hunyadi János apaági ősei eloláhosodott havaselvei kunok voltak, de oláhok is lehettek az ősei között.
Bán Mór Hunyadi regénye is ezt a változatot közvetíti, ott János nagyapja az, aki kun nyelven már gyakorlatilag nem tud beszélni, már az oláh az anyanyelve és ő az, aki az 1380-as években a Magyar Királyságba költözik és felajánlja katonai szolgálatait a magyar királynak.
Azért ne fosszuk meg a románokat attól, hogy valami közük volt Hunyadihoz, de az azért erős túlzás, hogy ők egy az egyben román származásnak tartják. :-) |
|
A hozzászólás:
 |
Mateo97
2020-08-16 22:05:17
|
718
|
Hát emiatt is alkotják ma Európa nagyjából 1/3-át. A források szerint volt olyan szokásuk, hogy a foglyaikat egy idő után elengedik és befogadják őket maguk közé. Bár pl: a germánok is beintegráltak másokat, de inkább alávetett helyzetben nem teljes jogú tagként.
Ez a sztyeppei keveredés leginkább a románokat, bolgárokat meg talán a macedónokat érintette. Ha jól rémlik a románokban, nincsen sokkal kevesebb ázsiai admixtúra mint nálunk. Y-Dns tekintetében talán még le is köröznek minket. Basarab vajda is elvileg kun volt, és a Hunyadi családnál is fejtegetik, hogy részben elrománosodott kun őseik vannak. |
|
Előzmény:
 |
Törölt nick
2020-08-16 19:13:27
|
708
|
A régi szlávok eléggé beolvasztó jellegű társaság lehettek.
A kelet-európai sztyeppvidéken a keleti germánokon felül alán, gót, hun töredékeket is olvasztottak be nagy valószínűség szerint.
Amúgy meg csak részben tartozik ide, de az Észak-Balkán népességébe - Havasalföldet is beleértve - a 11-13. században számottevő türk - besenyő, úz, kun - népesség olvadt be, ennek is megvannak a genetikai lenyomatai. |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|