Keresés

Részletes keresés

barkasarja Creative Commons License 2020-08-08 08:17:29 6046

Pont ezekről a bizonyítványmagyarázgatásokról írtam, de úgy látszik, még most sem érted a lényeget,  vagy csak nem akarod érteni, de ez már a te problémád. Úgyhogy nyugodtan bemásolgathatsz még ide halomnyi "elemzést", "magyarázatot", stb., az agresszió-, az erőszakosság-, a tolvajlás- és a rablás- tényét ezek sem tudják jogossá és igazságossá változtatni!...

 

Tehát kissé részletesebben: az 1918. november 3-i pádovai fegyverszünet után, a csehek, a románok és a szerbek, minden jogalap nélkül, területrablás céljából orvul megtámadták hazánkat, amit a győztes nagyhatalmak is támogattak, azaz ők is bűnösök. (nem elhanyagolható szempontként megjegyezném, hogy a hazaáruló Károlyi-kormány tevékenységei miatt, ebben az időben hazánk teljesen képtelen volt a fegyveres védekezésre), Tehát az agresszorok, a győztes nagyhatalmakkal együtt, tényszerűen is ezek az országok voltak és NEM hazánk, aki a későbbiekben megpróbálta a "kedves" agresszor szomszédaink által elrablott tulajdonát visszaszerezni akár fegyveres erővel is. A lopott, rablott tulajdon visszaszerzése ugyanis semmiképpen sem agresszió még akkor sem, ha vagonnyi írás próbálja bizonygatni az ellenkezőjét, nevezetesen a tolvajok, rablók "jogosságait"...

 

A szomszédaink agresszióját és a területrablásaik jogtalanságát egyébként már az a tény is igazolja, hogy amikor a trianoni rablódiktátum színhelyén a magyar küldöttség népszavazást kért és javasolt az akkorra már megszállt területeken, a rablók (csehek, románok, szerbek) heves tiltakozása miatt, a javaslatot elutasították...

A hozzászólás:
komisz kuvasz kumisz Creative Commons License 2020-08-07 20:39:29 6041

Jó olvasgatást.....

1939. március 13–14-én a különbözõ európai fõvárosokból az az információ érkezett, hogy mindenütt tisztában vannak a magyarok Kárpátalja ellenikészülõdésével. Egyesek támogattak egy ilyen akciót, mások elítélték.A többség véleménye szerint Csehszlovákia nem képes kemény ellenállásraés a magyar hadsereg gyorsan végigmasírozik a ruszin területen. Viszont óvtak a Romániával való konfliktustól. Bárdossy László bukaresti magyar kö-vet arról tájékoztatott, hogy a románok igényt tartanak a románok lakta határmenti területre és a Máramarossziget–Koromyjavasútvonalra.44Bárdossy arra is utalt, hogy a lengyelek ajánlották a románoknak e területek elfoglalását. Nyilvánvalóan Lengyelország kereste a szövetség lehetõségétRomániával. Az utóbbi nem Magyarország miatt tartózkodott ettõl a lépéstõl, hanem azért, mert félt, hogy Németország beavatkozik és a konfliktusta saját külpolitikai céljaira használja fel.45A magyar politikusok más utat találtak a román követelések kielégítésére. Azt javasolták Bukarestnek, hogy a magyar hadsereg beavatkozása esetén ne lépjenek fel katonai erõvel, így Kárpátalja elfoglalása után Magyarország megértéssel viszonyul majd a román igényekhez.

....

A magyar lakosság valóban telve volt várakozással, a többség azonban tartott a magyar uralomtól.

....

Amikor kiderült, hogy március 14-én a szlovákok kikiáltották függetlenségüket és a cseh-szlovák föderáció felbomlott, a határoknál összevont magyar csapatok megkezdték a támadást Kárpáti Ukrajna ellen. Március 14-én szórványos összecsapásokra, határmenti incidensekre került sor. A Vezérkar jelentése szerint március 14-én este a magyar hadsereg megpróbálta el-foglalni Ungdarócot, Baranyát, Császlócot és Kereknyét Ungvár körzetében, azonban Szlovákia irányába visszavonuló cseh katonaság és a Szics ellenállást tanúsított. A védekezésben a civil lakosság is részt vett, akik a lövész-árkokat ásták.76

http://real.mtak.hu/104372/1/karpatalja1938-41.pdf

Előzmény:
barkasarja Creative Commons License 2020-08-07 18:36:47 6040

Lehet itt magyarázgatni a bizonyítványt - egyébként eléggé szégyenteljes és fölháborító, hogy egyesek itt a rablók "jogosságát" bizonygatják, sőt mi több, magyar "agresszióról" hablatyolnak -, de az nem változtat egy csöppet sem az igazságon, hogy hazánk erőszakos földarabolása, Európa újkori történelmének legigazságtalanabb, legaljasabb, barbár gaztette volt...

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!