Édes Pandikám!
Kérsz még horrort?
Tegnap úgy-ahogy kitámasztva magam, békésen tévét nézek délelőtt, mikor a kisszobában hatalmas robaj: kiszakadt és lezuhant a 49 éve, a lakótelep építésekor felrögzített, és azóta békén szolgált függönykarnis a 2 sötétítő és a normál függönnyel! :-((
Olyan irtózatos hangja volt, mintha a szobát bombatalálat érte volna - és majd' akkora koszfelhővel is járt.
Hirtelen fel se fogtam, mi van.
Aztán megláttam. :-((
És seperc alatt tudatosult bennem, hogy ezzel én most a világon semmit nem vagyok képes kezdeni.
A kényszerű tehetetlenségnél kevés pocsékabb dolog van a világon.
Már csak arra tudtam gondolni, hogy mi jön még???? :-((
Nagyon megörültem, hogy miután valami miatt Laci épp feljött Pestre, egyúttal délután hozott nekem a maradék sütikből kóstolót, mert szombaton házszentelő banzájt rendeztek a szörfös barátaival és az oldalbordáikkal. Elborzadt ő is a látványtól, de megnyugtatott, van olyan profi mester ismerőse, aki meg fogja tudni ezt nekem csinálni. Majd megírja az elérhetőségét.
A sütik finomak voltak.
Kicsit meg is nyugodtam.
Aztán ma, miután 3:50-kor menetrendszerűen felébredtem, rögtön arra gondoltam, hogy az este 10-kor megivott Flectornak még nem mehetett ki a hatása, tehát bírni fogom: nekiálltam leoperálni a karnisról a függönyöket, a fehéret beáztatni és a romokat összetakarítani - persze csak partvissal, a porszívóhoz szükséges, tartós testhelyzet nem ment volna, de meg vannak szomszédaim, akik ilyenkor még alszanak...
Reggel már itt volt az e-mail a telefonszámmal.
Laci elképesztően csodálatos barát. Nem győzök neki mindig mindent megköszönni. Nem is tudom, sokszor mit csinálnék nélküle!!!
Felhívtam a mestert, megállapodtunk, hogy első a hátam, aztán jön majd a karnis.
Ez volt a tizedik, amiről ma írtam...
| 
