Keresés

Részletes keresés

Bertrand de Beaufourt Creative Commons License 2020-07-28 10:09:57 16274

A repülőn kitöltött az a IATA űrlap (reptársaságok szövetsége). 

Mi is voltunk (10-20 között), fiamat tesztelték, de semmi utasítás nem volt arra nézve, hogy mit kell csinálni 24 óráig, szóval mi teljesen normálisan csináltunk mindent ugyanúgy, ettük, ittunk, fürödtünk.

 

A tömeggel vegyes tapasztalat, Xerokambosban hétköznap nulla ember volt, órákig egyedül voltunk a parton, hétvégén viszon embertelen mennyiségű görög. Végigautóztunk az északi parton, kb 20%-nyi ember lehetett a szokásos Gouves, Hersonissos, Amouddara helyeken, ebből az utóbbin vezet át az út, eléggé kihalt volt minden, bezárt szuvenírsoppok meg úszómatrac-árusok mindenhol. Lendasban hétköznap és hétközben is embertelen tömeg, ez olyan hely (ez is), ahova nem visz a nekkermann, ennek megfelelően főleg törzsek járnak ide, de azok mind ott voltak. Hétvégén meg görögök, olyan mennyiségben, amit még nem is láttam soha. És mint tudjuk, kisebb a személyes zónájuk, ez most idegesítő volt.

 

Megragadva az alkalmat, elmentünk Knossosba, sajnos kb az 1/3-a látogatható csak, cserébe összesen voltak vagy 30an. Matala elég ritkás, akkor kezdtek kinyitogatni, máshol nem voltunk.

 

Ja, és a repülő: odafele 80%, visszafele 20% talán, de lehet, hogy sokat mondok (Wizz Budapestről). Nekem is küldött valamit a vizer, hogy töltsem ki visszfele útra, nem tettem, és nem is kérték :-) Kicsit káosz van asszem. 

 

A hozzászólás:
hair001 Creative Commons License 2020-07-28 09:03:55 16273

Hazaértünk, tapasztalatok: a reptéren jóval kevesebb ember, a repülő sem volt tele, viszont a heraklioni reptéren leszállás után egy sorba terelték az embereket és a online lapot megnézték (a gépen is kitöltettek egy hasonló űrlapot, de azt senki nem kérte el). Engem kiválasztottak tesztelésre, 24 órás egyéni karantént jelentett, de szerencsére nem jött értem a mentőautó. Az árak szerintem nem változtak tavalyhoz képest, turistából jóval kevesebb. A déli részen voltunk, hétvégén voltak többen, főleg görögök. Még sosem voltunk nyáron Krétán, az egyik szállásadónk mondta, hogy a legjobbkor próbáltuk ki, mert nincs tömeg. Visszafelé Bécsbe érkeztünk, a gép majdnem tele, a Wizzair 3 nappal az indulás előtt küldött egy pdf dokumentumot hogy nyomtassuk ki... nem volt rá alkalmunk, de a repülőn szereztünk. Persze a reptéren senki nem kérte tőlünk. Csatolok pár képet.

KatsouniTriopetraMartsalo

Előzmény:
06peti16 Creative Commons License 2020-06-29 08:48:43 16267

Alig várom!

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!