|
|
 |
ghosty9
2020-07-14 12:37:37
|
94920
|
"Csak az a probléma, az egyik megy párezer km-t egy év alatt, max 5ezret. Azt is csak azért éri el, mert időnként hosszabb távon is használom a katalizátor és a motor védelme érdekében. Na, ennél nem indokolt az elektromos használata. Sem gazdaságilag, sem az induló 7 tonna CO2-t nem dolgozza le az életben."
Hát a 7 tonna CO2-ről már volt szó az imént, hogy az talán inkább a német energiamixet jellemzi, mint az EV-ket, de a gazdaságilag, az megint a franctuggya kategória. Mármint, nagyon "attól függ" eset, hány évesen venné az ember, hány évesen adná el -- relatíve rövid távokon (tehát mittomén, 10 évnél rövidebb időre vetítve) ez nagyon is befolyásolja a TCO-t, viszont pont nem nagyon lehet előre megjósolni, hogy öt-tíz év múlva az adott kocsi épp mennyit is fog érni. Az EV-kre meg főleg igaz ez, annyira függ attól, hogy az adott autóban használt technológia mennyire válik be, ill. hogy utána milyen léptékben fejlődik (ha az utódok sokkal jobbak vagy sokkal olcsóbbak, akkor az lenyomja a használt árát is, ha nem, akkor meg nem).
(Vagy pl. nejem autóját most adtuk el, ha vártunk volna még két napot, 200e-vel többet kaptunk volna érte. Az -4 Ft/km, ha nem is döntő, de tétel. Egy pillanatig se bánom, hogy odaadtuk -- csak hát ezek is ennyire befolyásolják az elvileg objektív számítást.)
Ráadásul, legyünk őszinték, a fene akarja ezt az egészet _ennyire_ racionálisan megközelíteni. Ugyan ki számszerűsítené a fönti, "időnként meghajtom, mert kell neki" üzemanyag- meg kopóalkatrész-költségét? Hát az azzal töltött időt, mérnöki óradíjjal? Gazdaságilag amúgy is az éri meg a legjobban valószínűleg, ha brutálisan sokáig, gyakorlatilag a bontóig hajtunk egy autót, ügyelve rá, hogy műszakilag azért maradjon megbízható, de ki vezetné ezt szívesen, ha "kicsit drágábban" (és ez már maga a szubjektivitás) autónak látszódó és annak érződő járműben ülhet? (De később te is valami hasonlót írsz.)
(Na és ugyanezért nem lesz nekem elektromos autóm még egy ideig: még ha le is fedné a használati profilom kilencven-akárhány százalékát, meg még ha akár olcsóbban is jönnék ki vele valamivel, hát akar a franc folyton erre figyelni, a mostani dízel üzemeltetését simán ki tudom fizetni, nem is az EV a hobbim, innentől a szubjektív egyenlege erősen negatív nálam.)
"Sportolni végképp nem, egy futó férfiember km-enként közel 20 g CO2-t ereget. 4 futó már meghaladja egy autó EURO7-es normáját. 5 futó az EURO6-ot is. Le kell lőni az ilyet mind!"
Mondjuk akik szerint gond a CO2-kibocsátás, azok is azt mondják, hogy az is lényeges kérdés, honnan jön az a kibocsátott CO2. Ha a Föld rendes, rövidtávú körforgásából, akkor az kábé mindegy -- szóval szabad futni, kivéve ha kőolajat reggelizel és éjszaka földgázt inhalálsz. :-) |
|
 |
zen_ergia
2020-07-13 18:56:22
|
94789
|
Okos emberek már kimatekozták.
Az autós utak úgy 90-%-ánál elég a 150 km-es hatótáv. Sőt túlnyomó többségben még a 100 km is elég :-)
Az szgk. jellegű utak ugyanis sokkal-sokkal nagyobb számban rövidek, mint távolságiak.
A többség csak helyben vagy nem túl messzire menve teljesíti a napi/heti rutint. Ami ezért oda-vissza is ritkán megy 100 km fölé. A zöm belefér még a 30 km-be naponta/alkalmanként...
|
|
 |
fastest mentalist
2020-07-13 17:59:54
|
94786
|
Ha figyeltél volna (persze figyeltél csak ferdítesz, tudom én) emlékeznél, hogy a panelprolikról volt szó akik nem tudnak olyan házat, lakást venni ahol tölthetnek, nekik alternatíva a kapcsolt szolgáltatásként a töltés amiből egy fél órás vásárlás vastagon fedezi az igényüket, hiszen csakis dolgozni járnak a csirkegyárba belezni, ezért szar az életük. De ha véletlen heti 2X is vásárolnak akkor már a szomszéd fényevő ( ő nem jár vásárolni) autóját is feltöltheti, hogy az is eljusson a csirkegyárba belezni.
Tehát üzenet a szociálisan aggódóknak, hogy védencük a csirkebelező éhbéren dolgozó panellakók is meg tudják tankolni a kocsijukat. |
|
 |
GPS
2020-07-13 17:25:09
|
94784
|
Ezt is mondtuk már többször: Ha mellé írná ilyenkor az eloszlást és a szórást is, akkor lenne értelme. Így nincs.
Az is elég szintetikus lenne, ha a medián-értéket adnák meg - mert az az eloszlást is magában hordozná.
. |
|
A hozzászólás:
 |
Törölt nick
2020-07-13 16:10:03
|
94783
|
Van két autóm. Egy kis benzines, meg egy nagyobb diesel. Átlagban én is hozom a magyar átlagot
Csak az a probléma, az egyik megy párezer km-t egy év alatt, max 5ezret. Azt is csak azért éri el, mert időnként hosszabb távon is használom a katalizátor és a motor védelme érdekében. Na, ennél nem indokolt az elektromos használata. Sem gazdaságilag, sem az induló 7 tonna CO2-t nem dolgozza le az életben. Szerintem még kettőt sem.
A másik ezzel szemben főleg pályán használva a töbszörösét futja. Az meg egyelőre nem váltható ki a hatótáv probléma miatt, pedig jó lenne a Napból tankolni.
Átlaggal persze lehet számolni, csak a valós élet megint mást mutat, itt a fenti példám.
Roppant kevesen autóznak pont átlagot, az ugyanis kisebb és nagyobb értékek átlaga.
Ezt is mondtuk már többször: Ha mellé írná ilyenkor az eloszlást és a szórást is, akkor lenne értelme. Így nincs.
Ja, és nem autónként, utanként is ki kéne számolni, ugyancsak eloszlásfüggvénnyel, várható értékkel, szórással -> akkor derül ki: kinek mekkora aksi kell, mekkora átlagos futáshoz. Amivel mondjuk az útjai 95%-a lefedhető. Nem hiszem, hogy egy kényelmi eszköz (autó) esetén az emberek +kényelmetlenséget vállalnak be.
Ha akkora szemléletváltást érünk el, hogy már bevállalják, akkor villamossal, metróval, vonattal kell menni és cipekedni, nem autót tartani. És letekerni a fűtést télen 15 fokra. Lehetőleg nem kirándulni, utazni. Nem húst enni. Sportolni végképp nem, egy futó férfiember km-enként közel 20 g CO2-t ereget. 4 futó már meghaladja egy autó EURO7-es normáját. 5 futó az EURO6-ot is. Le kell lőni az ilyet mind! Otthon ülve asszem csak 5-öt eregetünk. Tehát tulajdonképp szaporodni sem kell. 😎 A szénsavas üdítő, sör CO2 tartalmát végső soron kiböfögjük, tehát betiltani! A fröccsöt is.
|
|
Előzmény:
 |
mica-r
2020-07-13 13:03:53
|
94779
|
Ez egy átlagszámítás. Sokan azért tartanak autót, hogy hosszú távokat (is tudjanak utazni.
De amennyiben igazad van és mindenki mindig ugyanannyit megy, amennyi az éves futás elosztva a napok számával, akkor bizonyára pár éven belül lecserélik a Suzukit.... |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|