Ha már itt tartunk, akkor 5000km és megannyi dicséret után jöjjön a "három dolog, ami bosszant az Ioniqban" téma.
Előrebocsátva, hogy egyik sem EV ügy, általános ergonómiai elemek.
1. Elöl-hátul parkolóradar van az autóban, de ez csak hátramenetet kapcsolva aktiválódik és magasabb sebességnél kikapcsol. Tehát szűk helyről előre kiállva is manuálisan kell bekapcsolni, de megérkezéskor előre beállásnál, pl. az én esetemben a szűk parkolóházba befordulásnál, majd a szűk fordulókban és végül a helyre előre beállásnál sincs radar, csak, ha kézzel aktiválom. Amire egyébként jól elérhető dedikált gomb van, de akkor is. A korábbi tapasztalatom szerint ennek teljesen automatának kéne lennie, lassan megyek van radar, gyorsan megyek, nincs radar.
2. Kapcsolódik, hogy a parkradar kijelzője (sárga-piros csíkok, hogy merre van az akadály) a sebességmérő mellett van, amit parkoláskor a tekergetett kormány küllői szépen kitakarnak. Tehát pont akkor nem látható, amikor kéne. Sokkal jobb helyen lenne a központi kijelzőn, ott mindig látszana.
3. Automatikus párátlanítás. Valamilyen algoritmus alapján kikapcsolt fűtésnél és klímánál is időnként elkezd hideg (klímázott) levegőt fújni az első szélvédőre. Ebből most rengeteg volt az esős időben. Néhány percenként bekapcsol néhány másodpercre. Ami egyrészt kényelmetlen, mert fújja rám a hideg levegőt, másrészt meg a műszerfalat figyelve mindig rám hozza a frászt hogy hová tűnt 20km hatótáv.
Erre most rákerestem, elvileg kikapcsolható, első dolgom lesz kipróbálni.
Ennél persze jóval több dolog van, ami tetszik, de azt majd 10.000km-nél :)
|