Az az igazság, hogy eddig egész életemben aránytalanul keveset költöttem jármű vásárlásra, ennek egyik ékes példája volt a Mitsubishi vásárlása is 6 éve. 25 éve van jogosítványom és azóta van saját autóm is, de ez mégis csak az ötödik volt.
Szóval kompromisszumot kötöttem az életben eleget, még ha nem is esett olyannyira nehezemre, mert mellette minden másra, amire a hangsúlyt fektettem, meg elegendö összeget tudtam fordítani.
Mostanra viszont eljutottam oda, hogy két gyerek mellett nagyon nehéz egy ekkora autóval az élet. nagyon aktív életet élünk, járunk télen síelni, szánkózni, minden más évszakban hegyi túrázni, kirándulni, néha nyaralni, Magyarországra látogatni. Elég abból, hogy mindig erösen korlátozott amit magunkkal vihetünk. Meg hogy erösen korlátozott a kényelmünk.
A tetöboxot fel sem érném a SUV-on. valahol egy törpe meg hobbit keveréke lennék a Gyűrűk Urában :-)
Szóval ezért gondolom hogy kell nekem egy utazóautó az elsö körben, egy 3 éves Octaviat, Passatot fél áron hozzád vannak a használt piacon, hála a sok flottautónak, mellette marad a gyémántos még egy kicsit és majd az helyett lesz valami elektromos. |