Keresés

Az így épült vasutak jellegzetessége a kanyargós vonalvezetés, hogy kiszolgáljon minden áruszállítási igényt, így persze nem is volt olyan gyors, mint a normál vasút. Mivel elsősorban gazdasági célokat szolgált, nem a személyszállítás volt a fő célja, sokszor nem a települések központjában, hanem egy nagybirtok központjában vagy egy gyártelep mellett voltak megállói, ami bosszankodásra adott okot a néhány évtizeddel későbbi falusiaknak, akik utazásra szerették volna használni.

A következő vasút Erdélyben épült nehéz hegyi terepen 1880-ban, a Dés környéki sóbányák megközelítése volt a fő célja, de a környező települések és a helyi gazdák is érdekeltek voltak, báró Bánffy Dezső kérte az engedélyt. Ez volt a Szamosvölgyi Vasút. Néhány hónap alatt elkészült, kamatbiztosítást nem kértek, de állami támogatásként kaptak vassíneket, ennek fejében részvényeket kapott az állam. 

1880-ban fogadták el a harmadrendű vasutakról, a helyi érdekű vasutakról szóló törvényt. Amely állami támogatást adott sín vagy kölcsön formájában. 90 év után ennek fejében az állam kapta meg a vasutat. Komoly vasútépítési hullám lett az eredménye, 1914-ig 13 ezer km vasút épült így. 

1875-ben épült az első harmadrendű vasút az Arad-Kőrösvölgyi Vasút, az Arad környéki települések számára. Boros Béni kezdeményezte ezt Péchy Tamás miniszternél, csak engedélyt kért, állami támogatást nem. Boros az építés előtt konzultált az építésben érdekelt településekkel, földbirtokosokkal, gyárosokkal, ők lettek a vonal tulajdonosai, a nyomvonal az ő igényeik szerint készült, ők adták össze a pénzt és az átlagosnál jóval kevesebb pénzt kértek a kisajátított földek tulajdonosai, mert ők is érdekeltek voltak az építésében. Ezért a vasút építése jóval kevesebb pénzbe került mint az eddigi vasútépítések.