|
|
|
|
 |
vörösvári
2020-06-14 00:32:16
|
155
|
A következő vasút Erdélyben épült nehéz hegyi terepen 1880-ban, a Dés környéki sóbányák megközelítése volt a fő célja, de a környező települések és a helyi gazdák is érdekeltek voltak, báró Bánffy Dezső kérte az engedélyt. Ez volt a Szamosvölgyi Vasút. Néhány hónap alatt elkészült, kamatbiztosítást nem kértek, de állami támogatásként kaptak vassíneket, ennek fejében részvényeket kapott az állam.
1880-ban fogadták el a harmadrendű vasutakról, a helyi érdekű vasutakról szóló törvényt. Amely állami támogatást adott sín vagy kölcsön formájában. 90 év után ennek fejében az állam kapta meg a vasutat. Komoly vasútépítési hullám lett az eredménye, 1914-ig 13 ezer km vasút épült így. |
|
A hozzászólás:
 |
vörösvári
2020-06-14 00:20:07
|
154
|
1875-ben épült az első harmadrendű vasút az Arad-Kőrösvölgyi Vasút, az Arad környéki települések számára. Boros Béni kezdeményezte ezt Péchy Tamás miniszternél, csak engedélyt kért, állami támogatást nem. Boros az építés előtt konzultált az építésben érdekelt településekkel, földbirtokosokkal, gyárosokkal, ők lettek a vonal tulajdonosai, a nyomvonal az ő igényeik szerint készült, ők adták össze a pénzt és az átlagosnál jóval kevesebb pénzt kértek a kisajátított földek tulajdonosai, mert ők is érdekeltek voltak az építésében. Ezért a vasút építése jóval kevesebb pénzbe került mint az eddigi vasútépítések. |
|
Előzmény:
 |
vörösvári
2020-06-14 00:08:52
|
153
|
A 1870-es évekig a vasútépítés a gazdaságilag fontos városokat kötötte össze, ezekhez első és másodrendű vonalak épültek. A kisebb települések bekapcsolásával nem foglalkoztak a társaságok, mert nem volt nyereséges, pedig ezekre is szükség volt az egységes nemzeti piac megteremtéséhez, az ott termelt áruk elszállításához.
A témával először Hollán Ernő foglalkozott 1865-ben, a javaslata a harmadrendű vonalak építése volt, a kisebb szállítási igény miatt csökkentett műszaki tartalommal, így kevesebb földmunkát kellett végezni, gyengébb sínek kellettek, így olcsóbb lett az építés. A javaslata további része volt, hogy a költségek harmadát az érdekelt helyiek állják, harmadára részvényeket adjanak rl, harmadára az állam adjon hosszú lejáratú kölcsönt. |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|