|
|
|
|
 |
vörösvári
2020-05-25 23:27:52
|
53
|
Ezekben a magánépítkezésekben az volt az érdekes, hogy eltérően a 1848 előtti és 1867 utáni építkezésektől, nem érvényesültek alapvetően politikai szempontok, leszámítva hogy az osztrák Trieszt és nem a magyar Fiume volt az egyik végállomás. A magyar elképzelések alapvetően Budapest központúak voltak, ez lett a vonalak végállomása, céljuk az önálló magyar főváros országos gazdasági központtá válása, valahol itt vette kezdetét Budapest vízfej szerepe. |
|
 |
Bozonth
2020-05-25 23:07:24
|
51
|
Szolnokon új vasútállomás is épült, új helyen, 1857-ben, ez a mai állomás elődje.
A régi állomás még sokáig teherpályaudvar volt, mára a vágányokat elbontották, az épület (a legrégibb állomásépület, 1847) megvan, ma ott van a Reptár.
|
|
 |
vörösvári
2020-05-25 22:38:24
|
44
|
A következő vonal a Debrecen közelében fekvő Püspökladányt és Nagyváradot kötötte össze, 1858.április 24-én adták át. |
|
A hozzászólás:
 |
vörösvári
2020-05-25 22:34:17
|
43
|
A harmadik jelentős vasúti cég a Tiszavidéki Vasút volt, ennek magyar arisztokraták voltak a részvényesei. Céljuk a Tiszántúlon tenyésztett állatok és Arad-Békés vidék gabonájának elszállítása a nyugati piacokra. 1856-ban alakult meg a vállalat.
Először befejezték a Pest-Szolnok-Debrecen vonal hiányzó szakaszát.
A Szolnok-Debrecen vonal 121 kilométer volt, 1857. november 25-én adták át.
A Debrecen-Nyíregyháza-Miskolc vonal 1859. május 24-én készült el.
|
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|