Azt tudnám javasolni, ha tényleg tesztelésre készül a pálya, hogy próbáld meg kombinálni a különböző foglaltság jelzőket/érzékelőket. Látni fogod az előnyöket/hátrányokat.
Ami nálam most épül - már végre terepasztal - ott, tanulva az első tesztpályából, kombinálom a foglaltságérzékelést, az optokapukkal (fénysorompó, ahol nem látszik, reflexiós, ahol látszik).
Számos esetben előfordult, hogy a mozdony után csatolt kocsik, melyek nem voltak fogyasztással ellátva, már kiestek a foglaltság érzékelésből, így egyszerűen aláváltott a program.
Valamint a jelző előtti megállás is egy nehéz ügy, még PC-vel is. (Tudom lehet kalibrálni, meg satöbbi, amíg azonos a sínfesz, annyi a kocsi mögötte amennyi - amint változik a terhelés/sínfesz, koszolódik a hajtás máris máshol áll meg a mozdony)
Szóval ez egy elég izgalmas terület, érdemes kísérletezni. A terepasztal építés szerves része ez is, hogy időben beépüljenek a megfelelő érzékelők, a megfelelő helyekre. |