Sziasztok!
Hallott már valaki hasonlóról, vagy volt már valakinek ilyen?
A párommal kapcsolatban kérdeznék, mi lenne vele a helyes viselkedés?
Azt mondja a depresszió oka, hogy hirtelen megváltozott a világ. Vállalkozó, és komolyan kockára került, amit eddig az életében létrehozott. Felmerült, hogy elveszít mindent.
De 3 hete újra van sok munkája, rendeződtek a dolgok, újra rendben kellene lennie.
Ő azonban ebben a 3 hétben is és folyamatosan egyre mélyebbre süllyedt, a munkájába menekült, és én tőlem egyre távolodott.
Azt mondta nagyon jó velem, de csak egyedül érzi biztonságban magát, egyedül szeretne lenni.
Az eltávolodás a gyakorlatban úgy nyilvánult meg, hogy ő azelőtt mindig napi többször felhívott, és aztán ez nullára redukálódott, a találkozásokat sem akarta.
A testi vágya is szinte egyik napról a másikra nullára csökkent, ezt is megértettem.
Nincs neki más kapcsolat a háttérben, tényleg nagyon megszenvedi ezt az egész eltávodást, többször láttam, hogy "észrevetlenül" amikor beszélgettünk órákig potyogtak a könnyei.
Azt mondja nem érti magát, és nem miattunk van ez, hanem a világ változott meg.
Még két hete még állandóan hangulatingadozásai voltak, hozott vörösrózsát, közben azt mondta egyedül akar lenni.
Meg 3 percen belül, hogy inkább ne találkozzunk, majd menjek hozzá, sosem zavarom. Aztán néhány perc múlva újra azt mondta egyedül lenne inkább, a munkába menekül.
Én ezt tiszteletben tartottam, időt adtam neki, nem kerestem, 4-5 nap múlva egy sms-t küldtem, hogy jól van-e, de azt láttam a szünet miatt csak még jobban eltávolodott.
Most már még mélyebben van. Már hangulatingadozások sincsenek, már nem is könnyezik.
Még múlt hét csütörtökön egy éjszakát együtt töltöttünk (nem volt semmi olyan) csak beszélgetés meg ölelés, készült a találkozóra kitakarított, bevásárolt egész éjjel puszilgatott, szorított magához, olyanok voltunk, mint egy pár.
Még meg is tréfált, viccelődtünk is valamin.
Azt mondta ami igen érdekes, azért sem keres, mert ő a bucsuzastol nagyon szenved.
Mondtam neki, hogy gondoljon arra, hogy újra találkozunk, de ő arra nem tud gondolni.
Péntek reggel nagy szeretettel és öleléssel váltunk el, de aztán újra nem hívott.
Én küldtem neki 5 nap múlva most kedden egy sms-t, hogy hiányzik, utána rögtön felhívott.
Találkoztunk, ölelés, puszi minden, de az arcán már még nagyobb szomorúság.
Tegnap azt kérte, hogy bocsássak meg, de teljesen egyedül szeretne lenni, majd keres.
A munkába menekül, az eltereli a figyelmét.
Úgyhogy elfogadom, remélem kibírom, de én nem keresem. (mert közben én is rendesen megszenvedem ezt az egészet, és aggódom is érte)
Orvoshoz nem megy,a velem találkozni nem szeretne.
Vége lesz ennek egyszer?
Tudnék neki valamit segíteni?
Mi a helyes magatartás?
A barátainak nem beszél róla, és ők észre sem veszik.
Hogyan lehet lelki támogatás nélkül ebből kijönni?
Előre is nagyon köszönöm, a segítséget!
|