Keresés

Részletes keresés

Törölt nick Creative Commons License 2020-05-07 11:42:44 557

Ezt a rövid szakaszt 1892-ben a Dunántúli HÉV társaság építette, de ennek meghosszabbítását Zalaszentgrót és Balatonszentgyörgy között már a Zalavölgyi HÉV társaság.

 

A Zalaszentgrót - Balatonszentgyörgy vasútvonal részben a Zala folyó völgyében haladt, a Zalai-dombság legeldugottabb, de egyben leghangulatosabb vonulatai között.

 

Főként kis falvakat kötött be az ország vasúthálózatába, a legismertebb közbenső település az egykori Deák-kúriáról nevezetes Kehida volt, ahol ma a híres kehidai termálfürdő található.

 

A 43 km hosszú, hanulatos kis mellékvonal 3 helyen keresztezte a Zala folyót.

 

1895. december 15-én adták át a forgalomnak.

 

 Érdekesség, hogy az 1900-as évek elején tervben volt, hogy a Szombathely-Rum vasútvonalat Kám-Csipkerek-Baltavár irányába meghosszabbítva Türjénél összekötik a balatonszentgyörgyi vonallal, létrehozva ezzel egy Szombathely-Balaton vasutat. A tervet 1909. február 11-én részletesen ismertették a Sárvári Járás című lapban. Pénzhiány miatt azonban ez sosem valósult meg, noha még az 1920-as, sőt az 1960-as években is többször elővették a régi tervet. A Szombathely-Rum és a Zalaszentgrót-Balatonszentgyörgy vasútvonalak 1974-es bezárásával azonban végleg lekerült a napirendről.

 

A Zalaszentgrót - Sármellék közötti középső, 31 km hosszú szakaszt az 1968. évi új közlekedéspolitikai koncepció jegyében 1974. május 25-én bezárták - sajnos, mert így már nem tudtam végigvonatozni rajta...:-(

 

A Balatonszentgyörgy - Sármellék közötti szakaszt főleg katonai és teherforgalmi célokból még fenntartják, bár nagy forgalom nincs rajta.

 

Érdekesség, hogy Kehidán a vasútállomás épületét nem bontották el, az jelenleg is megtalálható, mégpedig a termálfürdő területén.

 

Sajnos arra nem tudtam rájönni, hogy milyen célokat szolgál, mert fürdővendégként nem mehettem be.

 

Lehet, hogy a fürdő üzemeltetéséhez tartozó dolgok vannak a régi állomásépületben...

 

 

A hozzászólás:
Törölt nick Creative Commons License 2020-05-07 11:25:39 556

Az 1830-tól már mezővárosi rangban lévő Zalaszentgrót 1892. január 28-án kapott vasútvonalat, ekkor nyílt meg a Türje - Zalaszentgrót szárnyvonal.

 

Az Ukk - Zalaegerszeg vonal 1968-1969. évi átépítése ezt a vonalat is érintette:

 

Ennek során Türje és Zalabér állomások között a pályát új, rövidebb nyomvonalra terelték. A két állomás megszűnt, helyettük Zalabér-Batyk néven új elágazó állomás nyílt az egykori állomásközben. Az eredetileg Türjére csatlakozó zalaszentgrót–sármelléki és a Zalabérre csatlakozó sárvári vonalakat is ide kötötték be.

 

2007. március 3-tól a vonalszkaszon a személyvonati forgalom szünetel...

Előzmény:
Törölt nick Creative Commons License 2020-05-05 15:43:44 548

Ukk - Türje - Zalabér - Zalaszentiván - Kisfaludpuszta - Zalaegerszeg - Lenti - Rédics (mai magyar - szlovén határ) - Alsólendva (ma Szlovénia) - Csáktornya (ma Horvátország) vasútvonal:

 

"1887május 1-jén felvetetett Zalaegerszegen a „Zala Megyei Gazdasági Egyesület” háza nagytermében a „szentiván-zalaegerszeg-alsólendva-csáktornyai” vasút útvonala megtervezése. Csengeri Háczky Kálmán (1828–1904), a gazdasági egyesület elnöke a zalaegerszeg-szentiváni helyiérdekű, vasútügyi érdekeltség végrehajtó bizottságának elnöke is lett.[1] A mai vasútvonalat 1890október 12-én adta át a forgalomnak a Dunántúli Helyiérdekű Vasút (D. HÉV) az akkori UkkTürjeZalabérZalaszentivánKisfaludpusztaZalaegerszeg–(mai országhatár)–Alsólendva (Lendava)Csáktornya (Čakovec)-vasútvonal részeként. Akkori hossza 119 km volt.[2] A régi vasútvonalat azonban kettészelte a trianoni határ, majd a második világháborút követően a magyarországi Rédics és az akkori jugoszláviai Alsólendva közötti szakaszát 1947-ben felszedték. A vonal északi, Ukk és Zalaegerszeg közötti része ma a 25-ös sorszámú Bajánsenye–Zalaegerszeg–Ukk–Boba-vasútvonal részét képezi. Ezért a vasútvonal mai hossza mindössze 49 km."

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!