Keresés

Részletes keresés

A hozzászólás:
lakly105 Creative Commons License 2020-05-02 15:39:00 17218

Szia!

Itt azért másról van szó.

Kezdem ott, hogy kényszer pályán voltam, mert egy olyan szűk helyről kellet kiszednem a rizómát, ahova ásóval és csákánnyal sem fértem be, ezért csak kis lapáttal és baltával tudtam kitermelni, ezért mindenképpen kénytelen voltam elvágni a bambusz szárat. Az első oldalág 2m felett volt mindegyiken és ha ott vágom el sem lettem volna jobb helyzetben és csúnya is lett volna.

A bambusz semmiképpen nem hasonlítható a fákhoz, mivel a bambusz rizómával terjeszkedik, erre alapozva gondoltam, hogy jobban járok ha hagyom a rizómából kihajtani, mint esetlegesen kimeríteni a rizómát, mint amiről már többen írtak itt, hogy a nagy szár kiszívta az energiát a rizómából, és megsínylette, vagy akár el is pusztult.

A napokban már be is igazolódott, hogy jól döntöttem, mert az alvó rügyek már megindultak.

Egy kísérletbe is belekezdtem a kitermelés közben azért forgácsolódtak le 5-10 cm-es rizóma darabok minimális gyökérzettel, vagy anélkül, de rügy nélkül garantáltan, ezeket is elültettem egy 10 literes vödörbe nagyon kíváncsi vagyok milyen sikerrel.

 

 

 

Előzmény:
uncle remus Creative Commons License 2020-04-25 00:54:13 17213

Ez olyan, mint amikor át szeretnél ültetni egy fát. Levágod a törzsét 30 centire a talaj felett. Majd a kiásott gyökerét a csonkkal elületeted. Fogalmam sincs honna jöhetett az ötlet, de szerintem szerencsétlenek nem örültek neki.

Megmaradnak majd, eleinte hoznak tövenként néhány vékony szálat, aztán majd fejlődnek és átfutnak a kerítés alatt is.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!