Illetve amikor elmentem a háziorvosomhoz, majd a kórházba amikor beutaltak eléggé be voltam parázva a tünetek miatt. Amikor a belgyógyász aki a vastag-, végbél- tükrözést is csinálta(mintavétel nem volt mivel minden nagyon rendben talált, vékonybelemig nézett be) felvette elsőnek elmondásaim alapján a tüneteket eléggé ijedt hangulatomba, zavartan mondtam el őket. Talán innen is fakad az egésznek a pszichés mivolta. Sokszor kattogok az egészen de hangsúlyoznám, hogy előbb jöttek a tünetek aztán a kétségbeesés, halálfélelem, depresszió stb. Most azon kár lenne vitatkozni, hogy a tyúk vagy a tojás volt-e előbb ugyanis saját bőrömön tapasztalom a dolgokat. Internetet sokat olvastam, szóval eléggé szerteágazó dolgok zajlanak le bennem amiatt is, hogy rengeteg betegségre azonos tünetek vannak. A háziorvosom mindennek óriási feneket kerít. Értem ezalatt: ha megkérem valamire leterel valamit kitalálva. Nyilvánvalóan nem csinálok ilyet ha tudom a következményeit.
Azt se tudom, hogy milyen vizsgálatokat lenne érdemes elvégeztetni. Nyilván ha tudnám tájékozottabban állnék oda az orvoshoz is. Ha valamire keresek interneten szinte meg se találom illetve sok olyan dolgot találok ami kétségbe ejt a tünetek alapján.
Az lehetséges, hogy ezáltal valami gombát, amőbát vagy esetleg parazitát/férget rakhattam fel? Nagyon tanácstalan vagyok, kétségbeesett és világom vesztettem. Amióta ez van teljesen más úgymond az élet, legyengülve érzem magam és nagyon nem fain!
Ok-okozat nem igen érdekelne, hogy hogy lehetek ilyen balek stb, nem azért nyitottam a témát.
Illetve hozzátartozóim hipochondernek tartanak, hogy bebeszélem és folyton olyan dolgokat vágnak a fejemhez amiről tudom, hogy igaz de nem az áll az egész hátterében. Illetve 1-2 helyen a nyirokcsomók is minimálisan fel vannak dagadva. Észre vettem, hogy ha eszem akkor kis idő múltán megduzzadnak. |