Amellett a Régi Amerikai Nyugat betelepítési korszakának végéig, nagyjából 1900 környékéig az északi államok gyári munkásainak is simán megvolt a lehetősége, hogy szabad emberként Nyugatra menjen szerencsét próbálni, ha a töke tele lett az egyhangú gyári munkával vagy az alacsony fizetésekkel vagy a kapitalista tulajdonos packázásaival.
Jó, rendben, csak nagyon-nagyon kevesen gazdagodtak meg azok közül, akik Nyugatra mentek, mégis várta őket a "napos, tágas Nyugat" a maga irdatlan kiterjedésű térségeivel és gazdasági lehetőségeivel.
A talpra esettebbek, ha volt egy kis induló tőkéjük, indíthattak a nyugati államokban és territóriumokban valami kis vállalkozást, pl. valami vegyesboltot, fűrészmalmot vagy akár egy kis állattenyésztő ranchot.
De még akik alkalmazottak lettek, azoknak is jobb dolguk volt, mint a zsúfolt Keleten, mert Nyugaton akkor még hiánycikk volt a jó munkaerő, akit meg kellett fizetni.
Pl. a legrosszabb esetben be lehetett állni cowboynak is, igaz, ahhoz tudni kellett lovagolni, de hát azt is meg lehetett tanulni.
Általános megállapítás az amerikai történetírásban, hogy az 1865 - 1900 közötti időszakban a cowboyok az amerikai munkásosztály legrosszabbul fizetett rétegei közé tartoztak, de hát még így is, nem tudom, hogy mi volt a jobb, egy füstös, sötét keleti gyárban robotolni naphosszat vagy a gazda csordáját terelgetni Wyoming vagy Montana festői hegyvidékein...
Mondjuk nehéz is összehasonlítani a kettőt, csak arra akarok utalni, hogy a Régi Amerikai Nyugat a 19. sz. végéig egyfajta pufferzóna volt, a belső vándorlás lehetősége révén a társadalmi-gazdasági feszültségek levezetésének az egyik fő színtere is.
Jó, oké, volt néhány olyan város, ahol célszerű volt lehúzott fejjel közlekedni az utcán a röpködő revolvergolyók miatt, de azért a Nyugat túlnyomó részére nem ez volt a jellemző.:-) |
