Keresés

Azt ugyan nem írja a cikk, de több nagy indián háborúra is sor került az elnöksége alatt, főleg a második ciklusában.

Ezek kivétel nélkül amerikai győzelemmel zárultak.

Elnöksége végére lényegében mind az ellenséges síksági indiánok legnagyobb részét, mind az apacsokat rezervátumokba kényszerítették.

Elnökségéről és az azt követő időszakról szintén az említett cikkből:

"Az egykoron ismeretlen katonatiszt sikereinek köszönhetően nemzeti hősként került ki a polgárháború zűrzavarából, népszerűsége pedig a következő esztendőkben jelentős politikai tőkét kölcsönzött számára. Andrew Johnson elnök 1867-ben egy időre hadügyminiszterré nevezte ki Grantet, majd a Republikánus Párt őt indította jelöltjeként az 1869. évi választásokon. A tábornok hírnevének köszönhetően hamarosan beköltözhetett a Fehér Házba, 1873-ban pedig újabb négy évre meg tudta hosszabbítani mandátumát, kormányzásának időszaka azonban meglehetősen ellentmondásosnak bizonyult.

A legfőbb problémát az okozta, hogy Grant népszerűségéhez képest vajmi kevés politikusi tehetséggel rendelkezett: ezzel magyarázható, hogy az egyébiránt jószándékú és becsületes férfi alatt számos korrupciós botrány robbant ki, melyekben az elnök gyakran „sáros” bizalmasainak is védelmet nyújtott. Grant ugyancsak tehetetlennek bizonyult az 1873-ban kezdődő gazdasági válság kezelésében, látványos kudarcai pedig – főleg második ciklusa idején – komoly mértékben rombolták hírnevét. Ezzel együtt viszont azt is meg kell említenünk, hogy a tábornok az Egyesült Államok elnökeként komoly erőfeszítéseket tett a Ku Klux Klan visszaszorítására, az alkotmány 1870. évi – tizenötödik – kiegészítésével biztosította a feketék szavazati jogát, és igyekezett felszámolni a szegregáció gyakorlatát. Grant a brit–amerikai kapcsolatok rendezésében is elévülhetetlen érdemeket szerzett, sikereit azonban az utókor sokkal jobban értékelte a botrányok hatására kiábránduló választópolgároknál.

A látványos kudarcok eredményeként Ulysses S. Grant tábornok 1877-ben távozni kényszerült a Fehér Házból, ám népszerűségét a politikai botrányok sem tudták teljesen elhalványítani. Ezt a háborús hős 1877–79 során tett európai körutazása is igazolta, azonban a hazatérés után az idősödő férfi pályafutásában újabb hullámvölgy következett: vállalkozásai ismét kudarcba fulladtak, a család hatalmas adósságokat halmozott fel, melyek leküzdésére egyedül Grant készülő emlékiratai nyújthattak némi reményt. Nem véletlen, hogy a tábornok élete utolsó éveiben szinte minden energiáját erre a munkára fordította, amit állítólag éppen a halála előtt egy nappal fejezett be. A polgárháború egyik legnagyobb katonai géniusza 1885. július 23-án, a dohányzás okozta torokrákban hunyt el, Mark Twain segítségével megjelentetett memoárjának tiszteletdíjával azonban valóban hosszú ideig biztosította családja megélhetését."

Grantről egy mult-kor magazinos cikkben:

"Grant a háború kitörése után önkéntesnek jelentkezett az Unió hadseregébe, ahol ezredesi rangot kapott és egy illinois-i gyalogos hadtest élére került. A tiszt már az 1861-es esztendőben kitűnt legendásan agresszív stratégiájával, melynek révén biztosította pozícióját a Tennessee és a Cumberland folyók torkolatánál. 1862 februárjában aztán kezdetét vette Grant híres déli hadjárata, mely során csapatai előbb elfoglalták Fort Henry és Fort Donelson erődjét, majd áprilisban, Shilohnál véres csatában győzedelmeskedtek a Konföderáció erői felett. Az időközben tábornokká előléptetett férfit sikerei ellenére a vezérkarból többen is elmarasztalták, mondván, hadműveletei során szükségtelen véráldozatokat hozott, felettesei azonban rendre megvédték őt Lincoln elnök előtt. Grantet korábbi alkoholproblémáival és új káros szenvedélyével, a láncdohányzással is igyekeztek lejáratni Washingtonban, ám rosszakaróinak népes tábora ellenére 1863-ban ő került a vicksburgi hadjárat élére.

Az év során a tábornok öt konföderációs sereget vert szét, majd 1863 júliusában a John C. Pemberton által védett Vicksburgöt is elfoglalta, ezzel pedig lényegében az Unió fennhatósága alá vonta a Mississippit és annak mellékfolyóit. E fényes győzelmek – és az 1863 végéig sikerrel befejezett chattanoogai hadjárat – után Lincoln altábornaggyá és az északi erők főparancsnokává léptette elő Ulysses S. Grantet, aki 1864 tavaszán a virginiai „vadonban” a Konföderáció egyik legtehetségesebb hadvezérével, Robert E. Lee tábornokkal mérhette össze erejét. Komoly veszteségek árán Grant júniusra körbezárta Petersburg erődjét, az általa vezetett –292 napig tartó – ostrom révén pedig abban is komoly szerepet játszott, hogy a Shenandoah-völgyben indított merész hadjáratban Lee tábornok beosztottja, Jubal Early szintén kudarcot vallott Philip Sheridan ellenében. Petersburg végül 1865 márciusában került az Unió csapatainak kezére, majd Richmond, a Konföderáció fővárosa is kapitulált, így Lee április 9-én, Appomattoxnál letette a fegyvert Grant előtt."